2016. június 2., csütörtök

Világpanoráma

Kirúgták szaniszló ferencet az Echo-tévéből, pedig az elmeroggyant összeesküvés-hívő, de legalább furán beszélő konteó-fundamentalista faszi az egyetlen igazi szórakozás lehetett azon csodás csatornán, melynek átlagos nézettsége 0,2 százalék volt. Azaz egy emberből is csak minden ötödik nézte mostanában, ami szép negatív rekord, az mondjuk még jobb lenne, hogy egy emberből csak minden századik.

Hiába no, a lovasistváni értelemben vett bayerzsolt (az ismert állatozó, fehérjehalmazozó lámpavas-fetisiszta), még szaniszló ferenccel kiegészítve is kevés arra, hogy valami emberi nézettséget össszehozzon, pedig szaniszló bayerral ellentétben legalább féktelenül vicces. Volt.

Ki fog most indokolatlan szüneteket tartnai (miközben derékből finoman behajol), ki fog költői kérdésekkel bombázni ("És a marsi bevándorlók csak jönnek a nagy fejükkel meg a csápjaikkal, csak jönnek mert gyűlölik a keresztényeket, az ő istenük máshol lakik és másik kínai büfébe jár, de meddig tűri ezt Európa, mikor mondanak végre nemet és költöznek át a Titánra, elvégre az is egy hold, csak nem a mi ősi holdunk, ahol őseink csontjait újrahasznosítottuk mert gazdagok voltak proteinban...")

A kamerák között egy rövidebb monológ alatt is váltunk párszor, szaniszló bácsi meg nem mindig a megfelelőbe néz, de mikor igen, akkor szuggesztíven, ahogy csak egy vérbeli eszelős tud, már a szemében is látszik, hogy benne van a lábában a bugi, az agyában meg a neakardtudni. A fekete lyuk kreatív változatban, a zavart vanília a káposztalevesben.
És ez most mind elveszik? Nemá...

(Ja, a cím: keressen rá mindenki a jutyúbon, aki nem látott még ilyet, és sírjon, ennek lesz vége.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése