Túlestem a mai napon is, hajnalban egy fájdalmasan összeeső kutyával (aki már megint jobban van), plusz nagyapám temetésével, ahol sokkal többet bőgtem, mint gondoltam volna. Nyilván mert katonai volt, nem annyira egyszerű, mint tavaly nagymamáé, sokkal ceremoniálisabb.
Katonazenekar, díszegység, díszőrség, jobbra-áát, középre néézzz, komolyan, még sortűz is volt, és a díszegység (láttam) akkor is díszlépésben menetelt,amikor már tényleg csak én néztem, hogy de még mindig....
És ez az ami jobban megviselt, ez a szertartásosság. Mindig úgy hivatkoztak rá, hogy Alezredes Úr (igen ennyire nagybetűvel), díszkardal, a kitüntetéseit egy katona tartotta egy párnán, nekem meg csak papa volt simán, a nagypapám, akire földet hánytak sima temetkezési alkalmazottak. És a háttérben a katonazenekar játszotta a takarodót. Meg a Szózatot. És én akkor ne érzékenyüljek el?
Nem, nem lehet könnyek nélkül.
VálaszTörlés