Grincselkedés

Nem várom a karácsonyt. Gyerekkoromban - de gondolom mindenki így van ezzel - még megvolt a varázsa, mert bár még a létező szocializmus ööö... létezett, azért még elbűvölt a karácsonyfa, annak a díszítése, meg az alatta található Lego-készlet. De igazából már hosszú évek óta valami kényszeres kötelesség az ünneplés, miközben a kibaszott gusztustalan karácsonyi reklámok dőlnek mindenhonnan, komolyan, ha tényleg szembejönne egy kokakóla-kamion, én rakétavetővel mennék rá.

Az ünnepi hangulatot egyszerűen rég megölte a kereskedelmi profithajsza, a kötelező ünneplésre való rágörcsölés meg az ettől nem független felnőttkori cinizmus. Ami gyerekként még remek dolog volt, és vártam, attól ma már a világ végére futnék. Illetve mégse, mert az mondjuk az északi sark, ott meg a tuggyuki lakik a kretén manóival.

Vagyis ha nincs meg ez ajándékvárós-karácsonyfabámulós hangulat, már csak a vallási-spirituális tartalma maradhatna meg, de én soha nem voltam keresztény, így kicsit sem ráz meg Jézus születésének emléknapja. (Mert ugye azt is tudjuk, hogy ráadásul nem is akkor született, csak ráült a kereszténység az ősi pogány napfordulós ünnepekre.)

Minap mondta a párom, hogy ő például szívesen dolgozna karácsonykor, csak ne kelljen ezt a muszájból szeretet und boldogság gyakorlatot végigcsinálnia.
És hát ez valóban úgy hangzik mintha a Grincs írta volna, de nem ez a mostani, hanem még az idióta gonoszsággal vicsorgó dzsimkerris. De ez van, ünnepeli, emelkedett hangulatba kerülni nem lehet parancsra, kötelességből, az vagy jön belülről vagy nem.

De idén azért lesz karácsonyfa, meg ilyen dekoráció, de csak mert ahogy öregszem, egyre fogékonyabb vagyok a giccsre (nem csak a grincsre, írnám, ha nem lenne nagyon ócska szóvicc.)

Ezek a tavalyelőtti karácsonyfáim, tavaly nem volt.