Napi betevő rohadjonmeg

Oké, a világunk tele van utálnivaló dolgokkal, a mennyei elvtársak mindennapi gyűlöletünket megadják nekünk ma, miközben nem szabadítanak meg a gonosztól, de a kísértés az ott van nap mint nap. És még csak az orwelli "két perc gyűlöletet" sem kell megszervezni hozzá (bár van az is, általában sajtótájékoztatónak hívják, vezércikknek vagy közszolgálati híradónak), a legegyszerűbb, korántsem formalizált helyzetben is megtalálhatjuk gyűlöletünk aktuális tárgyát. Az orvosnál, a boltban, a postán, a buszon, a lépcsőházban.

Mert mindig van valami sátáni lény, aki összetapogatja a zsömléket, mert nyilván a tökéletes darabot keresi (amit lehet, hogy meg is vesz), aki pont mögötted kezd el üvöltve bazmegelni a telefonjába, aki  bevásárlókocsival foglalja a kedvenc parkolóhelyét a hiperszuper marketnál. Vagy aki utánad érkezik az orvosi váróba, de előtted nyomul be a rendelőbe fejhangon kántálva, hogy "Doktornő éncsaka vérnyomáscsökkentőmet akarnám felíratniaz ízületeimre, idegialapon tuggyaa derekam, de mondtamis aszomszédomnak hogy ha már it vagyok megnézhetné eztisitt a seggemen, már tegnap óta érzem hogy..." - és ez így megy még percekig, kiegészítve élettörténeti és közérzületi adalékokkal.

Mind közül azonbaan a legrosszabb a postán sorban állás. először is van több sor, és neked eleve választanod kell, miközben nem tudod, hogy melyiknél mennyit kell majd várni. Ha peches az ember (és az, azért ember), akkor kikaphatja Ildikét, a Szupermegainfo 2000 kft. résszmunkaidős adminisztrátorát, aki egy darab sárga csekket szorongat, majd mikor sorra kerül, egy határozott mozdulattal előkap egy nagy köteg levelet, hogy ezeket akkor most ajánlva, tértivevénnyel szeretné Tuvalu-alsóra, és elővesz egy tizenöt kilós iktatókönyvet, hogy neki akkr ezt itt most szintén adminisztráltatni kell, különben halálhögéses siralom lesz az irodában. Egy iktatókönyv 2020-ban, bassza meg! Tényleg nem változott semmi 1963 óta? Hallottak ezek már ott a kft-nél arról, hogy ímél, elektronikus aláírás, online ügyéntézés, miazmás?

Ráadásul ott állok én, egy darab sárga csekket szorongatva (igen tudom, 2020, miért nem utalok a neten - de hát a szolgáltatók sem mind tartanak még a 21. században), a mögöttem álló Náci bácsi meg úgy szúr tarkón a tekintetével, mintha nálam is egy iktatókönyv lenne a táskámban sérelmére, pedig csak egy Salman Rushdie novelláskötet, de hát ő meg egy gyanús migráns, szóval vele sem jönnék ki jobban. Náci bácsi (Ignác igazából, de jó ember, szereti ha becézik) szeret utálni engem, már attól a lehetőségtől, hogy esetleg én is hosszan fogok ügyintézni, és megkísért a gondolat, hogy előveszek  valami vaskos papírköteget, csak hogy élezzem kicsit a generációs feszültségeket. Ha már én őszinte, izzó gyűlölettel viseltetem a káeftés Ildike iránt, akkor  a bácsinak is jár valami komolyabb, a gyanakvó rosszalláson túl is. Hogy úgy istenigazából felbaszódjon benne az ideg, minden délelőtt kilenc és fél tizenegy között, mintegy napi rutinként, a komfortzónája részeként.

És ez az egész biztos azért van, mert már egy rendes diktatúrára sem telik nekünk. Mert egy rendes diktatúrát lehet utálni, az elhülyülés bizonyos foka felett meg lehet a diktatúra által kinevezett ellenséget gyyűlölni und félni tőle, de a napi, valamint negyedéves gyűlölet-igényünk mindenképp ki van elégítve. És ugyan van próbálkozva Ártunk és Ormányunk részéről, hogy sorosmigránsbűnöző, tanárverő cigányzsidó muszlimterroristák, de ezek azért elég absztrakt utálnivalók. Persze találkoztam én is már olyan emberrel, aki egy somogyi zsákfaluban aggódik naphosszat a migránsok miatt, és olyankor gyorsan kikér még két nagyfröccsöt, mielőtt jönnek az arabok és betiltják, de azért ez kevéssé általános, a többség migránst legfeljebb kínai boltban lát, mikor tornacipőt vesz meg távirányítós zenélő kulcstartót. Igen alulintelligensnek kell lenni ahhoz, hogy valaki pont Agyarországot féltse attól, hogy mindenki ide akar jól jönni, és iszlám alapon elvenni a munkánk. (Az enyémet amúg vihetik, én csak a fizetésemre tartanék továbbra is igényt.)
Meg a határvadász hősöket is, akik ugye öntestükkel védik a kerítést, nagy kutyákkal és mérsékelt íkúval - nagyjából leszarja mindenki, mondhatni joggal.
De a postán sorban álló, a buszmegállóban eléd tolakodó, valamint a bevásárlókocsival cserbenhagyásosan gázoló lakosság közvetlen élménye mindenkinek, nem távoli elvonatkoztatás, ők azok, akiket ismerni vélünk, értünk mindenképp, de ki nem állhatunk. (Vö.: Alkoholista az, aki annyit iszik mint mi, csak nem szeretjük.)

Hiába no, Sartre is azt mondta, hogy a pokol a másik ember, amihez hozzátehetjük hogy főleg ha a szomszédban lakik, és büdös a szája neki. És szeretjük gyűlölni.