Sztrímelt pápák

Nem olyan rég tekintettem megnézni a Két pápa című filmes műegészt a Netflixen, most meg a HBO Go-n Az új pápa című sorozatot. (Mindezt persze úgy, hogy nem fizetek érte, egyszerűen csak kihasználom a kezdeti ingyenes időszakokat, végighiénázom az engem érdeklő tartalmakat, aztán mielőtt élesben támadnák a bankszámlám, kilépek, hogy kösz nem.)
És hát igen, kissé pápa-túladagolásom van, most egy darabig nem akarom látni a Sixtus-kápolnát (ábrázoló díszletet), élőben sem, amúgy sem tervezek elmenni Rómába, pedig állítólag minden út oda vezet. Pedig nem, a múltkor is elindultam egy úton, és Balaton partján kötöttem ki, ami rohadtul nem Róma, szerencsére. (Voltam amúgy Milánóban, Firenzében, Velencében, Padovában, Veronában, szerintem ennyi bőven elég olasz városnak, pláne hogy életemben kétszer is meg kelet szólalnom már olaszul olaszoknak, aminél kínosabb szituációba csak egészen durva rémálmaiban keveredhetek. Olyankor vagy előadást kelll tartanom, csak fogalmam sincs miről, vagy épp kirúgnak valami iskolából, mert az órák felére eleve be se jártam. De mindegy is, ennyit az olaszokról.)

Az Új pápa amúgy Az ifjú pápa folytatása más eszközökkel, amiben már nem Jude Law, hanem John Malkovich a címszereplő, és innentől érthető is a címválasztás, mert Malkovich nem csak pápának nem fiatal már, de egyáltalán. Kritikát most inkább nem írnék róla, egyfelől mert a fele még visszavan, másfelől meg mert filmkritikát én csak pénzért írok, huszonéve már, és hát honorárium nélkül valahogy nem ugyanaz. Dióhéjban annyit, hogy az új sorozat még elborultabb, mint az előző, Jude Law, azaz XIII. Piusz jobbára kómában fekszik, ez visznt nem akaddályozza abban, hogy elvakult rajongók, nem kicsit frusztrált apácák és egyéb vatikáni alkalmazottak erotikus álmaiban vendégszerepeljen, mint afféle nonkomform katolikus szexszimbólum, a vágy enyhén szociopata tárgya. Malkovich, vagyis III. János Pál meg olyan, mint a Mikulás és Drakula törvénytelen ám halott gyermeke, aki néha azért élvezi.

Csak az a baj, hogy a tíz epizód az közel tíz óra, nekem meg ennyi időm hétvégén is nehezen akad ilyesmire, met kell ennem, aludnom, írnom, és hát a sok puzzle sem rakja ki magát, miközben én mondjuk épp olvasok. És bár néhány tevékenység kombinálható, például lehet evés közben filmet nézni, vécén ülve olvasni, mosogatás közben fejben cikket írni vagy forgalomzajra aludni, de így is nehezen fér bele a keretbe egy lassú, bár nem unalmas sorozat, a maga egészében.

Követezésképpen kellene egy program, vagy gép, vagy jól idomítható háziállat, aki nézi helyettem, hogy azért az ingyenes előfizetés ne menjen már kárba. Hisz mégis csak magyarok vagyunk, szeretjük kihasználi azt ami ingyenes. (Jesszus, mi lenne, ha skótok lennénk? Amúgy semmi, szeretnénk a viszkit meg a Trainspottingot, de az megy skótnaklevés nélkül is.) Ennek egyik  terméke a benzinkutak vécéinek híres felirata, mely szerint "A vécékefe használata ingynes!"

Persze a helyettem sorozatokat néző program is legyen ingyér', mert fizetni csak azért vagyok hajlandó, amit meg lehet ennni, fel lehet tenni a polcra vagy okosabbnak nézek ki tőle. Egy tartalomfogyasztó alkalmazás viszont egyik sem lenne, miközben az elvártnál durván kevesebb vitamint tartalmazna. De legalább mentesítene a nézés kemény munkája alól, és a végén még élni is lenne időm, ami egyébként riasztó egy perspektíva.

Úgyhogy az új pápát is magam nézem meg, miközben a konyhában elforr a teavíz, odaég a pirítós és a hűtő mögött elveszik a teknős, szóval azért ez a nézés nekem mégsem ingyenbe' van, még jó hogy azért alapvetően élvezem.

A pápás sorozat új folyámról jutott eszembe, hogy tényleg csak néhány személy/pozíció van, ami garantált sikerforrásnak tűnhet a shuw-business gurui számára: az amerikai elnök, a pápa, Hitler, a brit királyi család vagy esetleg még Napóleon, ezeről lehet jó mozgóképeket készíteni, meg mjuzikeleket színpadra okádni, bár az utóbbi tekinetetében Hitrel némileg kilóg a sorból. (Bár egy Adolf - Kein Kaiser, nur Vaterland című prtonáci zenés darabba azért belenéznék, mielőtt betiltják.)
A pápa viszont remek alapanyag, egfelől indokolatlanul nagy befolyása van, miközben a háttértörténeteiből alig láthatunk valamit, az egész pápaság egy darab feudalizmus 2.0 a nagy posztmodernitás kellős közepén, szóval bőven lehet fantáziálgatni vele kapcsolatban. A pápa egyszerre valami avíttas vén fószer és médiasztár, ravasz politikus és kortárs filozófus, esendő ember és szentéletű uralkodó, vagy legalább is effélének akarjuk látni, de hát ilyen ez a popszakma.

Plusz a pápamobil a legmenőbb mobil, mert golyóálló, nagyképernyős, 3D-s, és nem árammal kell tölteni, hanem pápával. És jó esetben a térerő helyére beül  szentlélek, a többi autók meg megtérnek, és a sok  zöldséges furgon, meg pláne halottaskocsi arról ábrándozik majd, hogy a következő újjászületésben ő lesz a pápamobil, legalább is a míg rá nem jön hogy a katolikusok szerint nincs is lélekvándorlás. A hinduknál és a buddhistáknál viszont nincs pápa, sem az egyházfői, sem a dunántúli város értelmében, szóval nekik meg a pápamobil olyan lenne, mint halottnak a vérnyomásmérő.

És akkor stílszerűen egy szakszerű dal Shane McGowan-től és a Pápáktól, aminek már a címében is van egy szent, szóval ideillik, bár a sorozat zenéjéhez képest kifejezetten visszafogott. de hát vasárnap van, nem kell folyton pattogni.