i wanna be seated

Tegnap indokolatlanul Ramones-hangulatba kerültem, ez egy olyan verőfényes gördülő dolog, amihez fekete bőrdzsekis űrlények adják a zenét, tegnap mondjuk annyiban könnyebb volt, hogy legalább sütött a nap, most meg esik. A Ramones egyébként teljesen indokoltan jött képbe, pont negyven éve jelent meg az első lemezük (ezt én amúgy csak később tudtam meg, 1976-ban konkrétan két éves voltam,szerintem a szobatisztaság komolyabb kihívás volt, mint a New York-i punkok kulturális hidrogénbombája), nekem meg legalább  huszonöt éve alapmű a Blitzkrieg Bop, meg a Rockaway Beach.

A Ramonesben az a fantasztikus, hogy ha a papucsállatkák elektromos gitárt vennének, valószínűleg pont ezt a zenét játszanák, hogy pont  milyen drogok hatására azt nem tudom, de ha ilyen nótákat ír tőle az ember, legalizálni kéne. Később persze ők is prostituálódtak kissé, egy minősíthetetlen Stephen King-adaptációhoz is írtak filmzenét (Pet Sematary), ráadásul az aktuális lemezükön volt gitárszóló is, ami példátlan skandallum, még jó hogy a lemeznek az volt a címe, hogy Brain Drain, ami ad a dolognak egy vajszínű árnyalatot.

A Ramones a soha sem változó rockbandák mintaképe (lehetett volna: de ugye a Brain Drain), hirtelen az AC/DC meg a Motorhead jut eszembe, csupa háromakkordos félisten, de ha egy zen koanban sokak szerint benne lehet az élet értelme, akkor három akkord már súlyos túlbeszélésnek tűnhet.

Gabba gabba, hey!

OK, nincs szöveg, csak hangulat van. Holnaptól nem leszek ilyen megúszós, becsszó...

Nacionál Geográfia

Megy a nagy megrökönyödés, hogy a szakközépiskolákban (újracsomagolt nevükön: szakgimnáziumokban – ezek biztos ilyen specializált tornatermek lesznek, legalább is ezt diktálja klasszikus műveltségem) lehet hogy nem is lesz földrajz, a természettudományokból csak azokat tanítják majd, amelyek kellenek az adott szakterülethez. Ami sokak szerint botrányos, biztos így akarja elérni a kormány, hogy az összeszerelőnek kiképzett biorobotok (régi nevükön: munkavállalók) nem tudjanak külföldre emigrálni, hisz ha nem ismerik a földrajzot, azt se tudják majd, merre induljanak.

Én azért ennyit még a kormányzati hatalomtechnikusokból sem nézek ki, először is nincs ennyi eszük, másodszor elvan foglalva a köz beszerzésével, harmadrészt pedig csak ötletszerűen spórolnak. Meg módosítanak, úgy tűnik helyettes államtitkártól felfelé senki sem tud úgy lefeküdni este, hogy aznap ne módosítson valami részletszabályt egy törvényben,  jeles napokon törvénytervezet vagy alkotmánymódosítás benyújtása is ajánlott.

 Most szürke hétköznapok vannak, csak a földrajzot teszik parkolópályára, pünkösdre majd megszüntetik a felső tagozatot (és alsó-szakgimnáziumnak hívják majd), karácsonyra pedig felszámolják a fogászati ellátást, mindenki kap majd TB-alapon egyenprotézist (ami örökölhető lesz), akik meg nem tudják azt sem megfizetni, botmixert húszéves kedvezményes forintalapú hitelre, állami támogatással.

Én pedig mindemellett végképp nem értem, hogy ez földrajzolás miért hír? Jelentem, én 1992-ben érettségiztem, egy műszaki szakközépben és négy év alatt egyáltalán nem tanultam földrajzot. Biológiát is talán egy évig, kémiát kettőig, fizikát meg annyit, amennyi a csövön kifért. Meg mindenféle szakmai tárgyakat, nevüket borítsa a feledés jótékony homálya, nálam már  borítja rég.

Ám ettől még tudom, hogy merre van Afrika (lefelé), hogy Finnország nagyobb és finnebb Angliánál, hogy ha sokáig megyünk keletre egyszer csak nyugaton leszünk (ez lehet a mostani külpolitika rejtett értelme), valamint hogy a Gulag-szigetek nem igazi szigetek, ez csak egy irodalmi metafora Szolzsenyicintől, bármit is hisznek a műveletlen jobbos publicisták. És azt hiszem, ez elég is, művészettörténetet sem tanultam (csak később) mégis tudtam már akkor is, mi a különbség a quattrocento meg a cinquecento között. Pont száz.

Szelektív észlelés

Egy kanadai középiskola kosárlabdacsapatának sztárjáról kiderült, hogy nem 17 éves, hanem 30, ráadásul menekült, egyenesen a festői Dél-Szudánból érkezett Ontarióba. Ez idáig úgy néz ki mint bencsik andrás kéjes álma, egy nyavalyás feka bevándorló, aki jó nagyot hazudott, nyilván terrorista is, aki bombákkal álmodik, vagyis az ideális ellenségkép, azzal a suvickos arcával.

Pedig a kép azért árnyaltabb. Dél-Szudánban pár év óta már a világ talán legkegyetlenebb polgárháborúja zajlik (már ha az ilyesmiben érdemes vagy lehetséges rangsort felállítani), tömény horror, kínzásokkal, gyerekgyilkosságokkal, elevenen elégetésekkel, kannibalizmusra kényszerítéssel.  Az átlagos várható élettartam pedig 42 év, szóval nekem ott már annyi lenne... Csak épp szervezett, ipari jellegű népirtás  nem történt, különböző fegveres csoportok random mód mészárolnak, úgyhogy nemzetközileg nem akar senki beavatkozni, biztos nem elég jelentősek arrafelé a kőolajkészletek.

Azaz innen menekülni elég természetesnek tűnik, legtöbbünk valószínűleg szintén elég meredek dolgokat kamuzna be, csak hogy befogadják valahol a világ boldogabbik felén.

A meglepő inkább az, hogy nem tűnik fel  bevándorlási hivatalnokoknak meg mondjuk az iskolában, hogy a figura majd kétszer annyi idős, mint amennyinek mondja  magát? Ha rosszindulatú lennék (és ugye az vagyok), felvetném, hogy pont egy katolikus iskolában ezt észre kellett volna venni, a r.kat. egyház bizonyos emberei a hírek szerint a fiatalabbakat preferálják, mondhatnám a vezetésnek különösen érzékenynek kellett volna lennie Jonathon Nicola túlkorosságára.

Különböző kommentekben felbukkan, hogy hát  csávó igen fekete, egyszerűen nehezebb megmondani a korát a sápatag kanadaiaknak, és hát lehet, hogy ez csak nettó rasszizmus, de én is ismertem olyan ázsiait, akiről ránézésből nem lehetett volna megmondani, hogy húsz éves vagy negyven. Vagyis arról lehet inkább szó, hogy az észlelésünk rasszista (pontosabban rassz-centrikus), evolúciósan arra vagyunk kondicionálva, hogy a körülöttünk élőket különböztessük meg, a távoli népeket meg nem kell differenciálnunk, egyforma idegenek ők, potenciális ellenségek, satöbbi. Így aztán hajlamosak vagyunk egyformánk látni minden kínait (és japánt meg koreait, akiket persze nem tudunk megkülönböztetni a kínaiaktól), és hülyén nézünk, mikor egy Ázsiából érkezett ismerősünk a fejét csóválja, hogy „ti európaiak olyan rohadt egyformák vagytok”.

Szóval lehet, hogy a derék kanadaiak (ráadásul katolikusok, bár nyilván nem a szó semjénzsolti értelmében, ha már menekülteket is befogadnak) tényleg nem vették észre, bennem például fel sem merül, hogy sejtették  ugyan a  nyilvánvalót, de egy harmincas fickó a tinédzserek között akkora előny a kosárcsapatnak, hogy nem bírták kihagyni. Ha már a helyi középiskola kosárcsapata a városka büszkesége, meg a dobbantó a srácoknak a jobb egyetemek felé, meg ugye a gazdagabb szülők is a sportsikerektől kerülnek adakozó hangulatba...

Vagyis tudja a fene, hogy történt, de a jövőbe én azért vigyáznék nagyon, mert a South Park forgatókönyve szerint az USA ennyiért már simán hajlandó lerohanni Kanadát. Katonai és nem romantikus értelemben.

Borús kilátások

A felcsúti még 15-20 évig politizálni akar. Részemről oké, virágozzék minden virág (száz vasutat, ezret!), de ha lehetne kérni, a miniszterelnök bácsinak tessék inkább Azerbajdzsánban politizálni, úgy tudom úgy is csípi az ottani diktatúrát, jóban van a diktátorral is, talán beveszik alvezérnek. De innen tessék eltűnni mielőbb, mert mi speciel nem szeretjük az azerihez hasonló rendszereket.

Ám szerencsére süt a nap, úgy nyárias az idő, hogy nem kell megrohadni tőle, ezt a pénteket per pillanat még a felcsúti kétoldali hatalommániája sem tudja elrontani, elvégre holnap szombat, nem kell négykor kelnem, egészen ötig lustálkodom majd. Sőt még az sem zaklat fel, hogy Románia nem indulhat az Ejrovíziós Táncdalfesztiválon, így az erdélyi magyarok nem szavazhatnak majd a magyar indulóra, hát ki nem tesz rá magasról? Az egész ejróvíziózás egy súlyos giccsbe folytatott nacionálpop-esztrádműsor a hetvenes évek modorában, de ahogy magunk mögött hagytuk a fekete-fehér tévét meg Richard Nixont vagy a Varsói Szerződét, ezt az énekelgetős rémséget is el kellene felejteni. Különben is, ki vágyna vissza a hetvenes évekbe? Én biztos nem, akkoriban megszülettem, jöttem-mentem, még pont belefértek az óvodai éveim, de nem szeretnék újra óvodás lenni, pedig a Viziló Európa Vesenydal pont oda akar visszazavarni, szellemileg főképp. Vagyis már csak pár tucat másik országot kellene kizárni, és a nemzeti táncdalénekesek legfeljebb egy karaoke-bárban mérhetik majd össze művésze... izé, amijük van, a győztes meg kaphat egy rekesz sört, de csak ha utána visszaviszi az üres üvegeket.

És ha ez is megvan, már csak az olimpiát kellene betiltani, meg elzavarni a vérbe az összes korrupt sportipari maffiózót, és egyfelől kiderülne milyen sok pénz is marad a közös kasszában, ha nem lopják el, másfelől meg hogy mennyi értelmesebb dologra lehet költeni, hogy mennyi felemelőbb esemény lehet, mint az olimpia nevű, „na kié a nagyobb, faszikám?”-típusú nacionalista gyerekiahóra. Csinálhatnánk egy normális Afrikát végre, rendes nemzetközi űrprogramot, esetleg fúziós reaktort és igazi mesterséges intelligenciákat, bár az ekkor bekövetkezhető technológiai szingularitást nem biztos, hogy túléljük. (Mert az MI-k magukat fejlesztik majd úgy, hogy már nem is értjük, előbb-utóbb meg rájönnek, hogy az ember a további fejlődés gátja, és kiirtják, mint a spanyolnáthát.)

De ha lángoktól ölelt kis geopolitikai realitásunkat még 15-20 évig felcsútról akarják kormányozni, és sikerül is, akkor részünkről megette a fene az egészet, mi még ebből a jó kis világvégéből is kimaradunk. Orbánisztánra még Terminátorokat sem küld majd a Skynet, csak magas feszültséget kapcsol az akkorra már körbeérő kerítésre, és röhög a műsoron.

A rászoruló

A nap lúzere egyértelműen a mosógépes fideszes, Vécsey László fekete öves szánalmas, aki a mosógépcsere-programban pályázott, és nyert 45 ezer forintot új mosógépre. Persze úgy emlékszik, hogy nem is tudott róla, a felesége pályázott, és ő is magyar állampolgár ugye, tehát mi is a gond?

Úgyhogy most rajta röhög mindenki, mert igazán jó látni, hogy még a fideszkádéenpé IQ-harcosait, a legendás szijjjártópéteri szintet is lehetséges alulmúlni, pedig ez mind szakmailag, mind emberileg lehetetlennek tűnt eddig. Vécsey honatya azonban újraértelmezte a pitiánerség fogalmát, ő tényleg lehajol az apróért is, hisz a nyomorgó kormánypárti képviselőknek amúgy nem futná új mosógépre, pláne az endékás, levehető tetejűre.

És ez a megnyugtatóbb magyarázat, vagyis hogy hősünk nem tudja beosztani a kosztpénzt, hát istenem van ilyen. De az is lehet, hogy amíg egy kicsit nem néztünk oda, elloptak minden komolyabb dolgot, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmüket, és már tényleg csak ez maradt. Vécsey honatya is keresett, keresgélt, van-e még valami lenyúlható valahol, de ne talált semmit, rá elfelejtettek közbeszerzést írni, a neki szervezett földárverésen elnézte a dátumot, kormánymegbízottként meg csak az előre neohungarikumnak minősített buborékmentes szódavíz kifejlesztését felügyelheti, az meg nem nagy biznisz. (Legalább is, míg valakinek le nem esik, hogy csapvizet kell eladni szódásüvegben drágán, ugyan nem veszi majd a kutya sem, de a marketingen meg a hatástanulmányokon milliárdokat lehet akasztani, bónusznak meg néhány tanulmányút Thaiföldre és Ausztráliába.)

Szóval úgy gondolta (igen tudom, a felesége, ő nem is tudott róla, a közös háztartás  még nem feltétlen jelent beszélő viszonyt), hogy legalább ezt a kis pénzt már eltenné végre, úgysem hiányzik az senkinek, akinek egy nyavalyás mosógéphez is támogatás kell, annak úgysincs mit kimosnia, mint az köztudott. Az kérem annyit is ér.

Pedig minden kormánypárti képviselőnek nagyban kéne gondolkodnia, mosógép helyett pályázzon saját Halálcsillagra, mosni nyilván azzal is lehet, ráadásul jár hozzá egy csomó rohamosztagos, ami jól jön kellemetlenkedő újságírók estén, plusz komplett partraszállást bonyolíthatnak a szomszéd horgászkunyhójánál. Menő diktatúrákban minimum a saját hadsereg, saját focicsapat stadionnal, az állások dinasztikus elosztása, plusz különös vonzódás a zsinóros operett-jelmezekhez. Pontosabban ott az ilyesmi főleg a diktátornak jár, a mezei képviselőnek viszont félnie jó lesz, mert a vezér a legkisebb hibáért lecserélheti. E tekintetben Vécsey honatyának lehet aggódni valója, vészesen elvétette  mértéket. Mosógép-támogatás  helyett egy kisebb megyét kellett volna zsebre tennie, akkor már nem röhögnénk rajta íly felhőtlenül, ő meg nem magyarázkodnia a sajtónak, a VIP-páholyból az ilyesmi nem szokás.

I scream

„Május 8-án féláron vehet fagylaltot azokban a cukrászdákban, amelyek csatlakoztak a Magyar Kézműves Fagylalt Napjához” –olvasom és hú de el vagyok én képedve. Fogalmam sincs ugyanis mi a fene az a kézműves fagylalt, gondolom a portugáliai Toszkánában végzett mester kézzel gyúrja a fagylaltot, meg kézzel keveri, sőt a tökeit is kézzel vakarja közben, a rusztikus hangulat végett.

Miközben gyanús, hogy „kézműves” alatt az érti az aktuális marketing, hogy a fagyi nem ötvenkilós zsákokban érkezik, por alakban (csak vizet kell hozzá adni!), hanem nyomokban természetközeli összetevőket is tartalmaz, elkészítése pedig nem csak a betöltés/zöld gomb megnyomása műveletsort jelenti. Úgy képzelem hogy az átlagos, ám kézművesnek eladott fagylalt többféle porból áll, és aldis fagyasztott gyümölcsöt is darálnak bele, mint a viccbeli pacsirtapörköltnél, ahol a cuccot lóhússal keverik fele-fele arányban, azaz egy ló - egy pacsirta. Vagy esetleg van benne igazi tejszín, bár az szerintem már nem is fagyi, az valami csillagközi édesség. Mert a fagyi az gyerekkoromban a kicsit vizes, kicsit jégszilánkos dolog volt, 1,50 magyar forintért, csoki, vanília, puncs, citom csak vásár és ünnepnapokon, de azt amúgy is utáltam. Valamikor alsós koromban, mikor brutális módon három forintra ment fel egy gombóc ára, elhatároztam, ha még ötven fillért emelnek, én többet nem is veszek fagyit, nézzenek hülyének mást. Akkoriban jót röhögtem volna azon , hogy kézműves fagylalt napja, csupa nagybetűvel, egy kézműves fordított nemecsek, pedig nyilván zongorázható különbség van az ipari tucatnyálka meg a minőségi cukros drog között. Úgyhogy ma már csak a ’kézműves’ szón röhögök.

Van kézműves sör és kolbász, kézműves sonka (az nem lábműves lenne inkább?), kézműves málnaszörp és kézműves műkéz is biztos. Várom a kézműves szárazbab, a kézműves fogkefe és a kézműves  flash memória megjelenését, illetve nagy kaland lenne a kézműves felhőkarcoló vagy holdkomp. Kisipar, nagy kaland, és végül is miért ne, ha már úgyis csontig koptatták a kifejezést, ami  így aztán nem jelent semmit. Még a napján sem a fagylalt.

A hetedik napon

Elég vicces olvasni a harcias kormánypárti publicisták búsongásait, a vasárnapi boltzár múlt ideje felett, főleg mert nem nagyon úszhatják meg kognitív disszonancia nélkül. Mert hát mégis csak a felcsúti döbrögi döntött így, ő meg manapság már csalhatatlanabb a pápánál (az ilyen gyanús  migránspárti alak), csak most épp azt játszotta, hogy felköpött jó magasra pénteken, hétfőn meg aláállt, és ez azért mégsem egy államférfire jellemző póz. De azért némi hezitálás után győz a brossúra-hangulat, és nyomják az átkokat kérlelhetetlenül, valahol félúton Külön Semjénzsolt és Darth Vader között.

Már  írtam, hogy nekem ez a vasárnapi cirkusz nem oszt, nem szoroz, én alkalmazkodó vagyok (végső esetben szerintem menne a fotoszintézis is), de ez a zárva tartós történet úgy volt hülyeség ahogy. Mert ezek a modern társadalmak már csak olyanok, hogy 7/24-ben működnek, és attól még, hogy nyitva van a teszkó, nyugodtan el lehet menni kirándulni, misére vagy kocsmai verekedésre, egyelőre nincsenek bedobóemberek a plázák előtt sem, szóval akinek megszentelt nap a vasárnap, az nyugodtan tartsa tiszteletben. És az sem jó érv, hogy csak szegény boltosoknak kell dolgozniuk, mert az orvosok, buszsofőrök, rendőrök, mozigépészek, pincérek, légiirányítók, újságírók, taxisok, duguláselhárítók, parkőrök, pékek,csaposok, nyomdászok (meg egy csomó más szakma) sokasága dolgozik vasárnap. 

Persze nehezebb így a családi életet megszervezni, de mégsem mehetünk vissza a múltba, hogy Mari néni ne tessék otthon rosszul lenni, mert még nem vezettük be a mentőszolgálatot, és az unokákhoz sem utazzon, vasárnap nem jár a vonat a buszt meg még nem találtuk fel.  Illetve senki ne menjen moziba, legfeljebb a templomba, meg olvasgassa otthon a Bibliát és ne diszkóba rázza magát a sátáni zajokra! 

Na ez az, ami nem megy. Ha folyamatosan kell az áram a konnektorba, a tévéműsor meg a távfűtés, az orvosi ügyelet meg a friss kifli, akkor azt is tudnunk kell, hogy ezért valakik mindig épp dolgoznak, ráadásul zajjal jár, némi környezetszennyezéssel, meg a kukások is hajnalban zörögnek a kukákkal. Cserébe nincs sötét, kolera, meg nem fázunk.

A derék kormánypárti  wannabe-véleményvezérek azonban csak odáig jutnak, hogy vasárnap boltba menni ördögi dolog, olyankor csak a fogyasztói társadalomba beleőrült, égő szemű konzumidióták vásárolnak teljesen felesleges dolgokat, sátáni kacajjal ajkukon. Legszívesebben persze vennének egy baromi nagy aranyborjút, hogy körbetáncolhassák, mondjuk rendszertanilag egy aranyborjú eleve csak baromi nagy lehet, aztán a saját mocskukban fetrengenének, csak mert azt szeretik ezek a kozumidióta zombik. Az fel sem merül népben és nemzetben gondolkodó fejükben, hogy van olyan aki csak szereti azt a pogácsát kora reggel, ami még meleg, és tejjel isteni, és megnyugvással tölti el, ha egyébként rendesen megfizetik érte a péket meg az eladót. Mert kényelmes kispolgár, és kényelméhez az is hozátartozik, hogy szeret fair trade pogácsát enni. Pont ahogy én.

Boldogságipar

Mindig kutyasétáltatás közben teszem a legjobb felfedezéseket, a napokban például megláttam egy plakátot, egy Bagdi Bella nevű „életmódfejlesztő énekesnő” koncertjét promózta, és hát eléggé megakadtam rajta. Az odáig oké, hogy van egy sajátos ezo-boldogságipar, és annak serény szakmunkásai, akik köbméterszám gyártják az instant bölcsességeket, meditációs zenéket és árulják az online megvilágosodást, de a motivációs koncert mint műfaj szerintem új dolog.

Úgyhogy meg is néztem  művésznő magáról elnevezett honlapját, és persze pont olyan mint vártam, a teljes kontent felfűzhető az „ezoanyu unatkozik” tematikára, a fejlécen rögtön valami népművészeti motívum repül a fénybe, reméljük nem esik baja.

Gondoltam majd belehallgatok a dalaiba, de csak egyet sikerült befogadnom, ebben arról értekezik, hogy deszépazélet dejóhogyélek, közben meg a klipben állóképeket látunk, ahogy emberek kitárt krral örülnek a Napnak valami gabonaföldön. (Parasztok voltak nyilván, ősi napkultusszal leöntve.) Na, én itt abba is hagytam az életmű tanulmányozását, ha olcsó szintialapokra gügyögő nőszemélyeket akarok hallgatni, majd átkapcsolok a Muzsika TV-re, azokon legalább röhögni is lehet, nem csak sajnálkozni.

De ha már lehet valaki életmódfejlesztő énekesnő, akkor nyilván lehet életmódfejlesztő ruházati eladó, életmódfejlesztő hidegburkoló, esetleg halálmódfejlesztő hentes és mészáros. Vagy nyithat depresszív cukrászdát, lehangoló és csúnya süteményekkel, ebből a sok keep smiling boldogságiparos műszempilla-motivátorból előbb-utóbb úgyis elege lesz a publikumnak (pláne ha ilyen színvonalon teljesítenek), és akkor itthon is igazán divatba jön a halloween. A közeljövő a skandináv darabolós black metálé lesz, ha szerencsénk van.

Vásárnap

Ez a vasárnapi nyitva tartás valóban remek dolog, reggel fél hatkor a helyi teszkóban kétszer annyi takarító volt, mint vásárló. Nagyjából hat. És nem jött nekem a menetrend szerinti tahó, aki csak az aznapi negyvenkét doboz söréért ugrott le, meg hogy áttolja néhány ember lábán a bevásárlókocsiját, elvégre ennyi sörhöz kell a kondi. Valamint nem fedezte senki teljes testtel a joghurtokat, elmélyült válogatást színlelve. Mert hiszen mindig van egy gyanakvó lélek, aki venne két karton gyümölcsjoghurtot, de egyenként ellenőrzi le  poharakon a szavatossági időt, majd mikor végzett, rájön hogy mégsem epreset akar, hanem málnás-kolbászosat, és kezdi elölről.

Plusz nincs sor a  pénztárnál, így aztán nem áll pont előttem a fazon, akinek van klubkártyája és mindjárt megkeresi, áfás számlát akar, de nem tudja hogy írják a bétéje nevét (és telefonos segítséget kér), valamint kártyával fizet, de nincs rajta elég pénz, ezért elkezd kotorni a másfél kiló aprópénze között, és zárásként felháborodottan a pénztáros főnökét követeli, hogy miért nem akciós a vécékefe, mikor ő megbízható forrásból tudja hogy de, neki már a nagyanyja is egy teszkóssal járt lánykorában, és egyébként is töröljék ki a vécékeféjükkel, inkább nem kell, majd inkább kinyalja otthon a fajanszot, csak hogy boldogok legyenek a mocsok kapitalisták.

Na ez most nincs.

És ehhez kell ez a vasárnapi nyitva tartás, mert a szombat reggel valahogy nem volt ugyanilyen nyugis, szombaton még mindenki korán, frissen vidáman megy letudni a hétvégi bevásárlást, hogy aztán nyugodtan lehessen heverészni, tudatmódosítani vagy magánéletet magánélni. De vasárnap nyilván másnaposak, csak simán későn feküdtek le, csak most fekszenek le, esetleg képesek két napra is vásárolni, ami azért nagy kihívás. Vagy csak nem akarnak mise előtt ilyen anyagias dolgokkal foglalkozni, mint a vásárlás. Mind a hárman.

Nekem amúgy a zárva tartás sem okozott gondot, három kisbolt is van a környéken (három perc sétára) ami nyitva volt eddig is vasárnap, de ha öt percet is hajlandó voltam sétálni, akkor még három. És a kisboltokban van minden, csak nincs választék. Úgy értem, mindenféle árut taranak, de sokból csak egyfélét. Kétféle liszt, négyféle sör, háromféle mosogatószer, de ezek mellett van az olajbogyó, a kókuszreszelék, a sajt. Én a múltkor az egyik garázsboltban majdnem viccből kérdeztem meg, van-e wasabi, és elém tettek egy kis üveggel. A wasabiból.

Szóval mindegy is, van e teszkó meg spár vasárnap, olyankor elég nekem pár friss zsemle vagy pogácsa, jó, volt már olyan hogy friss laptop kellett gyorsan, de ez azért ritka.

Pálin (mert nem becézgetjük)

Tállai államtitkár a nemzet (jó, tudom fideszkádéenpéül is: Nemzet) jövőjét a pálinkában látja. Meg a paprikás tokaszalonnában nyilván. E merész kijelentés persze többféleképp is értelmezhető:

 - A pálinka a jellegzetes fejszerkezetű  tállai államtitkár számára már a jelen, ezért beszél baromságokat.

 - Annyira szívás lesz a jövő, hogy csak pálinkával leszünk képesek elviselni, ő mint kormányzati alfőfarok ezt jól tudja. (Vö.: A repülőgép annyira rossz állapotban van, hogy a pilóták csak részegen mernek felszállni vele.)

 - Hallotta, hogy a gyümölcs egészséges, meg azt is hogy romlandó, de pálinka formában sokáig eláll, és mindig fogyasztható. (Plusz a pálinka folyékony télikabát és instant fogmosás, túinvan.)

 - Egyre több a civilizációs betegség, a mindenféle allergia, ezekre is jó megoldás a pálinka. Ihatják lisztérzékenyek, reumások, vegetáriánusok, az allergiát meg nem gyógyítja ugyan, de ha eleget ittunk, már szarunk rá.

Az állami titkár nyilván a „kulturált pálinkafogyasztásra” gondolt, de szerintem olyan nálunk nincs is (nyilván ő maga sem gyakorolja), az nem fogyasztás, csak szagolgatás, lögybölés, sok ezer forint otthagyása egy üveg felpántlikázott  szerves oldószerért, de az nem a pálinkázás. Mert a pálinkázás itthon azt jelenti, hogy Lajos bá’ összeszedi a hullott gyömölcsöt, hullott zöldséget, egérszart, döglött macskát, fél pár gumicsizmát, megküldi rengeteg áfacsalt kristálycukorral, és az ebből lett cefrét lefőzi a Jóska sógor által fürdőkádból és gázbojlerből hegesztett házi készségen. Aztán isznak, látástól vakulásig, a metilalkohol arányától függően konkrétan, vagy csak átvitt értelemben.

A Charlie Harper-ekvivalens

Jellemző, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb komédiasorozata egy piás, nőfaló ingyenélőről szól, aki pont egy piás, nőfaló ingyenélő szeret lenni, ahogy igazából a többi férfikarakter is szeretne. Az öccse, az öccse volt feleségének új férje, az unokaöccse – és ennyi, sokkal több férfiszereplő nincs is. És jellemző hogy Charlie Harpert egy szintén Charlie nevű piás-kokós nőfaló játssza, remekül természetesen, máshogy nem is tudná. Ez itt a fordított sztanyiszlavszkij, nem ő éli bele magát a szerepbe, a szerepet írták rá, mást mondjuk amúgy sem tudna eljátszani. (És akkor itt most elegánsan eltekintek a későbbi, Kucsera Aszton által performált évadoktól, Mr. Sheen (szül. Estevez) nélkül a sorozat olyan mint a ló nyerítés nélkül, azaz megy, de minek.)

Charlie Harper a nyugati kultúra nagy férfi-tudatalattija, a csajozós-ivós playboy, a következmények nélküli középkorú gyerek, jövőkép nélkül (pontosabban a jövőképe nem különbözik a jelenétől), ráadásul egy rémes anyaképpel a háttérben. Ha nem lenne eleve és menthetetlenül sérült, ő lehetne  vodka-narancs buddhája, de így csak egy szánalmas alak. Illetve úgy szánalmas, ahogy sokan szeretnének azok lenni, persze nem végleg, csak egy időre, esetleg minden második hétvégére, kivéve karácsonykor, mert akkor mégis inkább család meg stílenaht. Így aztán Charlie Harper marad simán a rosszabbik énünk, a menő lúzer, akinek bejött az élet, de abból az irányból, ahonnan mi biztos nem várhatjuk.

És a Two and a Half Men sikerének talán pont az a titka, hogy Charlie Malibuból nem akar forradalmat csinálni, nem is lenne rá képes, ő a tengerparti villájában lázad a konvenciók ellen, szigorúan egyedül. Charlie a fogyasztói társadalom punkja, aki azért tesz magasról az egészre, mert megteheti, nem azért, mert őszintén és kíméletlenül elege van a társadalom képmutatásából. Ő nem kívül áll ezen, hanem felette, pénzmeghajtással húz el a konvenciók egén. Társadalmilag nem létezik, nincsenek barátai, legfeljebb ivócimborái, csak magánélete van, de mivel egy tahó, az is olyan, amilyen: ócska. Viszont ezzel megússza a felelősséget, tényleg nem kell felnőnie, ezért lehet a vágy tárgya az élete, csak nehogy beteljesüljön. Ő is lassú öngyilkosságot követ el, csak sokkal lassúbbat, mint mondjuk Sid Vicious, és összehasonlíthatatlanul minőségibb körülmények között. Nem a világban él csak a világ mellett, a teraszról figyeli, hogy másoknak milyen fura gondjaik vannak, ha már ő a sajátjain viszonylag lazán túllép.

Így aztán mindannyian Charlie Harperek vagyunk egy kicsit, mindannyian menekülnénk időnként az életünk elől, és az egész életmódunk egy lassú, szofisztikált öngyilkosság. (Valami olyasmiről van szó, hogy élhetnénk százhúsz évig is, de az egész civilizációnk arról szól, hogy lassan megmérgezzük magunkat.) Nem csoda, ha a fazon népszerű, imádjuk nézni a tévében, és igen örülünk, hogy nem csupa Charlie jön szembe az utcán. Charlie Harper ugyanis társadalmi méretekben egy atombomba, csak felperzselt föld marad utána, egymagában viszont vicces. Ő a falu bolondja, jóléti modellben.

Hallgató konzervek

Szegeden akcióztak egyet a Konzervatív Hallgatók, számomra már a nevük is fából vaskarika. Nyilván bennem van a rendszerhiba, de egy egyetemista nekem ne legyen konzervatív, legyen magas szabadságfaktorú potenciális lázadó, legyen szarokbele-mentalitású link, csak nyakig gombolt konzervatív ne legyen. (Egy évfolyamtársra emlékszem, aki aktatáskával és nyakkendőben járt egyetemere, legközelebb mint kádéenpés képviselőt láttam viszont, most is valami fideszes kádertemetőben nem hagyják az út szélén, de hogy pont hol, arra lusta vagyok rákeresni, nem igazán érdekel.)

Mondjuk ezeknek a konzervatív hallgatóknak van egy kis nyilas stichje is, a belinkelt cikkben is van egy link ehhez (Hajrá intertextualitás, hajrá intertextuálisok! – bár ilyeneket a derék konzervatívoknak ne mondjunk, ha véletlenül nem bölcsészek ezt is valami szexuális devianciának veszik), Szegeden meg épp a melegbarát helyeket jelölő matricákat matricázták át, egy áthúzott 1968-al. Hogy ezzel mit akartak mondani, az szerintem nekik sem teljesen tiszta, gondolom a felcsúti ez irányú eszmetörténeti kirohanásait veszik alapul, kár hogy a vezír is csak nemzeti sportot olvas, ’68-ból meg szinte semmit sem ért, legalább is úgy húsz éve. Előtte meg gondolhatott a csehszlovák intevencióra, a hazai új gazdasági mechanizmusra, Párizsból meg annyi maradt neki, hogy van ez a Cohn-Bendit nevű 68-as diákvezér, aki mostanában nagyon támadta őt az Európai Parlamentben, és ez neki fájt.

A 68-asok amúgy igazi diákok voltak, olyanok amilyenek a maiak nem bírnak lenni (hiába ezek a mai fiatalok...), mi sem voltunk, én kétszer tüntettem összesen a kilenc (!) fősulis-egyetemi év alatt, egyszer a tandíj ellen, egyszer meg a drogtörvény szigorítása ellen, de aztán később fizettem a tandíjat, a sört meg sosem akarták betiltani.

De ma, a lázadás  fájó hiányának idején (milyen jó regénycím lenne: A lázadás aszálya – valami önmarcangoló, posztmodern, önmagába térő szöveget képzelnék el hozzá) sem életszerű egy konzervatív hallgató, egy falkányi meg pláne nem. Jobbikos az igen, a szörnypárt eleve az egyetemi fiúvécék bűzös félhomályából kúszott elő (rendezte: David Cronenberg), és mint kiderül, ezek a KH-csávók is a rosszabbik jobboldal hóna alól másztak elő. (De mi az a hón? Ami alatt.)

Kiterjedt hallgatói és oktatói tapasztalataim alapján a normál eloszlású egyetemista populáció másféle törésvonalak mentén tagolódott: lógós/stréber, piás/füves, elektro/akusztik, fradi/újpest és hasonlók.  A konzervatív meg amolyan csodabogár volt ebben a közegben. És nem azért mert liberális véleménydiktatúra lett volna (pedig igen szép kifejezés, kár hogy baromság), inkább csak szabadság, meg az igény rá.

Vagyis a mai konzervatív (tényleg konzervatív) egyetemisták szerintem valamiféle rendszerhiba tünetei, tessék inkább forradalmilag világmegváltani jól, de ne a rosszabik irányba.

Nyuszi rokonai, barátai, üzletfelei

Megvan a 2024-es olimpiai pályázathoz a nagyon hivatalos, nagyon magyar logó. Az ilyenek leginkább letisztultnak –  és részben pont ettől – könnyen megjegyezhetőnek kell lennie. Kellene. De ez olyan magyarosch-bugrisch lett, mint például az úszóvébé  megakínos plakátjai, vagy a gyorsan kimúlt szintén úszóvébés kabalafigura (fú, leírni is kínos): Bol-Dog.

A 444-en Szily kis elemezte e műalkotást, és arra jutott hogy lényegében egy egyszemű, és ettől persze szomorú cerkófmajmot ábrázol, és nem tudok vitatkozni vele. Esetleg tökön szúrt oroszlánkirály, a szörnyű mjuzikel LSD-vel felütött változatából. De dilettánsnak legalább megbízhatóan dilettáns.

Mert nálunk ez úgy megy, hogy mindenkinek van egy ismerőse, aki épp ahhoz ért (egy egész kicsit), amire pont akkor szükség van, a sok millió Mekk Mester országa vagyunk, valamint megoldjuk okosba’ ha már Marikának/Jolikának/Dzsekszonnak a Hörpintő borozóból úgyis akad egy szakközgazdász/reklámgrafikus/hidegburkoló unokaöccse/dédapja/cellatársa. Állami vezetőknek pedig  eleve sok ismerőse, rokona van, aki megsértődne ha nem őt kérnék fel (illetve elvárja, hogy neki is leessen valami, ha már a Lajos olyan sokra vitte ugye...), minisztériumi főosztályvezetőtől felfelé az ilyen személyek száma a végtelenhez konvergál, egy keményen dolgozó nagyembernek sok éhes szájat kell betömnie, meg sok olyat is, amelyik sokat beszélhetne, ha találna rá okot.

Gyanús, hogy ez nagyjából mindenhol így megy, de azért nem mindegy, hogy egy ország korrupciós indexe a kongóihoz vagy svédországihoz áll-e közelebb, ez legalább annyit elmond a civilizáció folyamatának állásáról, mint az, hogy mennyire pontosak a vonatok, és hogy milyenek rajtuk a vécék.

És persze meg lehet nézni a nagy nemzetközi eseményeket,  milyen volt egy olimpik Londonban, és milyen Szocsiban. (Oké, az egyik téli, a másik nyári volt, bár Putyin azt is meghúzta, hogy országa legnépszerűbb tengerparti nyaralóhelyén rendezett téli olimpiát, nyilván mert ott van a rezidenciája, és nem akart sokat utazni a hokimeccsekre.) Anyagilag amúgy mindkettő rettenetesen túlköltekező volt, mondjuk az oroszok szerintem eleve ilyenre akarták, plusz  londoninak volt a legbénább kabalafigurája, valahol félúton egy spermium és a spongyabobos Plankton között, bár annyiban stílszerű, hogy a spongyabobban Plankton egy geci. Hazai kabalafigurát eddig még nem láttunk, hála az égnek, de nem kétlem, hogy összehoznák az új negatív rekordot, lelkes népünk győzni fog, a miénk szánalmasabb lesz az angolnál is. És nyilván pulialapú.

Még jó hogy nem fogunk 2024-ben olimpiádot rendezni, legalábbis remélem, főleg a hazai lopási arányt ismerve. Bár mint tudjuk, egy Kongó-vasút építkezésnél nem lehet eleget lopni...

p.s. Ha valaki véletlenül még nem látta volna, így nézett ki Bol-Dog, az ijesztő kabala, mielőtt kimúlt, izé... megboldogult. (A képen amúgy jobbra, a másik nem boldog, szerintem azóta sem.)

Röhög a vakbelünk

A nap hülye híre – egy túlórával súlyosbított nap végén – hogy Bono (az U2 énekese –tényleg ő igazi unikum, összesen hat betűvel leírható a neve és a zenekara, Paul David Hewson-ról meg úgyse tudja senki hogy kicsoda) azt javasolta, humoristákat küldjenek sz iszlám állam ellen, mert ha a nyugat erőszakkal reagál, akkor az ő  nyelvüket beszéli.

Szerintem meg épp az a lényeg, hogy értsenek belőle, vagyis bizonyos mértékig az ő nyelvüket kell beszélni. Agyhalott terroristákat, akik deklaráltan tömeggyilkosságokkal foglalkoznak hivatásszerűen, apró  darabokra kell bombázni (ha már nem robbantják fel magukat a sivatagban, ugye), az szerintem nem opció, hogy majd Chris Rock-on halálra röhögik magukat, bár mostanában a pasas annyira formán kívül van, hogy lehet a humorát büntetésre is használni.

Ahogy talán Sacha Baron Cohenét is, a legutóbbi filmje óta ha nehezet vacsorázom, mindig félek kicsit, hogy több vödörnyi elefántspermával fogok álmodni (nyilván egy gyökér focilumpen üldözne vele valahol a pampákon), de benne is ott  lehetőség, hogy lesz ez még jobb is. Vagyis Bonoval ellentétben én nem küldeném az említett humoristákat a dzsihádistákra, hisz kinek hiányozna egy adag halott komikus, még akkor is, ha esetleg viccesen végeznének velük.

Mert persze jelentős közhely, hogy a humor az mekkora fegyver, de nekem valahogy egy diktátor sem jut eszembe, akit ezek győztek le. Chaplin Diktátorán jót röhögött Amerika, de a hitleráj eltiprásához kellett egy háború, a szövetséges csapatokkal meg a vörös hadsereggel, sőt a jenkiknek meg az angoloknak még Sztálinnal is ki kellett egezniük, mert ugye a nácik ellen akár az ördöggel is. (Jut eszembe, Cohen is megcsinálta a maga Diktátorát, azt’ semmi sem változott tőle, miként végül Szaddám Husszeint sem Leslie Nilsen döntötte meg, pedig azt megnéztük volna.)

Szóval a popsztárok csináljanak inkább popsztáros dolgokat (popot mondjuk), és ne akarják megváltani a világot. Még Bono se, neki amúgy is túl régi becsípődése már ez protomessiás-imidzs. Én mindenesetre megyek pihenni, relaxációként pedig beindítom a világ valaha volt legjobb videoklipjét:

Az iszlám állam (szándékosan kisbetűvel, ha még nem említettem volna) ellen talán nem jó, de egy kisebb banánköztársaságban az iszákos és paranoid El Presidente jó eséllyel kaphat agyérgörcsöt a négy órás(!) változattól.

Arany középút

Hallottam a egy érdekes hírt a rádióban tegnap (na jó, igazából ma, de egy tegnapi adást töltöttem le), miszerint három öngyilkos terrorista felrobbantotta magát egy orosz rendőrkapitányság előtt, de rajtuk kívül senkinek nem esett baja. Ez igen, minden öngyilkos merénylőnek pont így kellen csinálnia, lesetleg még annyit lehetne fejleszteni a dolgon, hogy a sivatagban robbantsák fel magukat, hogy anyagi kr se legen, meg a környékbeli kutyák und nénik se kapjanak frászt. Valami olyanra gondolok, mint a Júdeai Nemzeti Front öngyilkos kommandója a Brian életében, akik leszúrják magukat, majd a főnökük azt hörgi, mielőtt holtan esik össze: „Most megmutattuk nekik!”

Ezen a módon viszonylag gyorsan eltűnhetne az összes terrorista, illetve mégsem, a dolog sajna nem ennyire egyszerű. Mert terroristának ugye azt tekintjük, aki szélsőségesen erőszakos  (és persze törvénytelen) eszközökkel küzd, mondjuk úgy, világnézeti céljaiért. Na most, ha hirtelen nem lenne senki aki robbant, lő, elrabol vagy túszul ejt, sőt a közönséges bűnözők sem ölnének, rabolnának meg erőszakoskodnának többet, akkor is lennének szélsőségesek. Legfeljebb a társadalom máshová lőné be a normalitás határait. Azaz egy utópikusan békés világban (mint a jehovisták szórólapjain, ahol az oroszlán együtt legel a zebrával a szivárvány alatt) mondjuk a hazugság lenne bűncselekmény, a durva és trágár sértegetéssel megfejelt hazugság meg a terrorizmus. Mindig meg kell ugyanis húzni a határokat az elfogadható és nem elfogadható viselkedések között, vagy is ha innentől senki nem öl, rabol, lop, hazudik vagy csal meg, akkor majd azt sújtja a közösség megvetése, meg a törvény, aki kecsapot tesz a pizzára, vagy böfög a villamoson. De valami tényleg létező viselkedésre rá kell böknünk, hogy ez bűn, ezt már ne, itt vannak a határok. A deviancia mindig relatív, és pechünkre épp egyre távolabb tolódnak a határok. Egy kis közéleti hazaárulózás, hazudozással kombinált lopás, ez az egész rohadt nagy hübrisz már a mindennapjaink része, valamiféle normalitás, lassan már tényleg csak a vérre és halálhörgésre kapjuk fel a fejünket, egy percre.

Ezért aztán jó lenne,  ha azon kellene aggódnunk mindössze, nem visz-e be a rendőr indokolatlan bokazokni-viselésért, vagy titkos éjszakai klubokba járnánk szódát vedelni és jó nagyokat böfögni. De lehet, hogy mégsem lenne jó, elvégre akkor mi, régimódi fazonok, a régimódi normáinkkal kénytelenek lennénk forradalmárokká válni, felemás zokninkkal és durva beszédünkkel, pedig akar a fene forradalmár lenni. (A forradalom amúgy is felfalja gyermekeit, mint az köztudott. Pedig milyen jól hangzott Moldovánál a leghosszabb tiszta rím: Érted világ forr a dalom / Érted? Világforradalom!)

Egy majdnem tökéletes világban van valami középút a háborús pszichózis meg az én kicsi pónim világa között. Kell, hogy legyen, és a csak magukat felrobbantó terroristák legalább már ebbe az irányba mutatnak, valamint a szélrózsa minden irányába.

Vásár, nap

Amikor rogánkrumpli bejelentette hogy eltörlik a kötelező vasárnapi zárva tartást, azt mondta eredetileg is arra gondoltak, hogy a bevezetés után várnak egy évet és aztán, mikor már tisztán látnak, majd eldöntik marad-e? Na ja. Pont mikor Lajos bácsi, a falu ünnepelt alkoholistája, az árokban fekve, egy biciklivel a nyakában, akadozó nyelvvel bizonygatja, hogy ő ezt már eleve így tervezte. Reggel meghúzta a pálinkásüveget és azt mondta magának: „Máma reggel legkésőbb délig összehányom magam, a kétórási busz meg az árokban talál már, de nem látom tisztán, hogy a kettő között fogok-e nótázni?”

Nagyjából ennyire hiteles az őfelsége személye körüli miniszter dumája is, hisz mindenki látja, hogy kissé beszartak egy esetleges népszavazástól, de hát nem is vártunk mást, rogán valószínűleg már akkor is hazudik, amikor kérdez. Persze a kurvagyorsan benyújtott törvényjavaslatban sincs egy hiteles mondat sem, valami olyasmivel érvelnek, hogy de hát lenne ez a migránsos-betelepítéses népszavazás, és ilyen történelmi pillanatban nem lehet holmi boltzáras kérdéssel terhelni a népet. Mert a nép  nyilván olyan hülye, hogy két kérdésre nem tud egymás után válaszolni, csoda hogy a nép nem hal éhen, pedig evés közben a rágást és a nyelést is meg kell oldania összehangoltan, arról nem is beszélve, hogy közben meg levegőt is vesz, meg néz a szemeivel neki.

De a fideszkádéenpé (s külön semjénzsolt) nyilván magából indul ki, nekik tényleg kétbites az agyuk. És így legalább nem kell külön megjegyezni, melyik nap nincsenek is nyitva a hiperszupermarketek, lehet menni vasárnap is. Mise, aztán teszkó!

The Dark Side of the Moon

Most néztem meg, igen jelentős késéssel az Iron Sky című mozgóképet (filmnek ezt tényleg túlzás lenne nevezni), és nem érzem bajnak, hogy eddig kimaradt. Most is csak azért, mert hivatkozásként folyton szembe jött mostanában, sőt én is beidéztem, nyilván túl sok konteót olvasok szórakozásképp, de ideje lett már a befogadásnak.

Pocsék színészek (már amikor azok), röhejes történetvezetés, katasztrofális karakterek és teljesen hiteltelen fizikai sajátosságok. (Hogy működhet egy oldalkocsis motor a légüres térben, miért nem fagynak meg ha kinyílik a légzsilip, honnan van normál gravitáció a holdbázison etc, plusz ha a nácik '45-ben tömegesen a Holdra emigráltak, miért tartanak még mindig a szekrénysor  méretű számítógépeknél.)

De ezek persze nem fontosak a koncepció meg a látvány mellett. Az egész úgy néz ki, mint egy elborultabb Doctor Who epizód, már komolyan vártam az űrben vonuló zeppelinek ellen érkező űr-Spitfire gépeket, meg néhány daleket. Csak a közepén jöttem rá, hogy ez egy klasszikus steampunk, csak nem viktoriánus-gőzgépes, hanem nácis kivitelben. Avagy milyen lenne az a technológia, aminek csak az 1940-es évek német tudomány a kiindulópontja, és onnantól mindentől elzárva fejlődik, kizárólag a maga logikája szerint. Hát pont olyan, mint ebben látnivalóban (ez az, ez jó lesz a fellengzős „film” helyett). robbanómotoros, fogaskerekes, elektroncsöves űrtechnológia, és igazából már ezért megéri megnézni. A műegész befogadása persze felesleges, ugorjuk át nyugodtan a párbeszédeket, hacsak nem vagyunk explicit trash-rajongók, a történetre pedig egyáltalán ne figyeljünk, az csak ront az élményen.

Persze ezt az egészet lehetett volna érdekesebbre is csinálni, rakni bele némi (na jó, sok) horrort, igazi darabolósat, és akkor van benne feszültség is, vagy elvihették volna a készítők valami parodisztikus irányba, ahol mondjuk a nácik fura mutánsokká alakulnak a beltenyésztésnek, a kis gravitációnak meg valami űrbéli spórának köszönhetően, így aztán mikor megpróbálják elfoglalni a földet, majdnem az egész inváziós flotta belehal a pollen-allergiába meg a napfénybe. Így aztán a maroknyi túlélő csak egy cipőfelsőrészkészítő-műhelyt tud elfoglalni, de oda azért kitűzik a horogkeresztes zászlót, és harcias ultimátumban követelik, hogy tárgyaljon velük az ENSZ-főtitkár meg az amerikai elnök, különben... Hogy különben mi, az viszont soha nem derül ki, mert megjön a zaklatott művezető, és egy lapáttal agyoncsap mindenkit.

Az mondjuk így is vicces, hogy a nácik építettek egy bazi nagy repülő csészealjat, ami épp csak repülni nem tud, de az egyik jenki űrhajós mobiljától végre igen, az lesz a központi számítógépe. Plusz Udo Kier igazán impozáns, mint Führer 2.0, és vicces a fekete Volkswagen bogár, mint a hivatali autója. De ettől még kicsit vékonyka action comedy-nek nevezni, mint azt valahol láttam.

Trendsetters

A fideszkádéenpé a maga szokásos módján áll neki megünnepeli az 1956-os nagy októberi szocialista forradalokmkerek évfordulóját. Azaz gyorsan félretett egy kis pénzt (valamivel több mint 13 milliárdot), létrehozott egy bizottságot  (semmi új, Schmidt Mária, Baloghember Miniszter, Wittner néni) élén a forradalomügyi kormánybiztossá ütött terrorházaló történésszel. A bizottság meg kiírt pályázatokat, melyeknek egyerlőre csak fura nevük van, eredményük azonban nincs. Így aztán a Sinkovics Imre pályázat, a Mansfeld Péter pályázat, a Zsigmond Vilmos pályázat, sőt a Romkocsma pályázat sem indult még be, pedig ez utóbbi érdekes lehet, ha jól emlékszem Romkocsma Dezsőről nevezték el, aki Potyka bácsi allatt harcolt a Hörpintő borozóban, míg el nem fogyott a mahorkája.

Vagyis a kényszeresen személyekről elnevezett programok csak papíron, meg egy bizottság fantáziájában léteznek, miközben már egy hónapja dübörögnie kellene az emlékévnek. De semmi magassztos 56-os izé nem csap arcon a médiából, úgyhogy egyelőre a David Bowie Program keretében zenét hallgatok, de mára tervbe van még véve az Oscar Wilde Memorial Project, ami a Dorian Gray Program olvasása angolul, mint a nevéből is látszik.

Amúgy pedig ha az aktuális hatalom el akarja kenni valaminek a megünneplését, a legjobb ha bizottságot szervez rá, meg állami protokollt, semmi sem lehet annyira kiábrándító, mint mikor szétcsúszó arcú politikusok meg egészen viccesen 70-es évekbeli tábornokok nézik erősen koncentrálva, ahogy az esőben felvonnak egy zászlót. Díszszázad, fogadás  jobbról, díszhuszárok lószarral balról, a sarkon közvetítőkocsi, az istenadta nép meg átkapcsol a főzőcsatornára, a teszkó mellett ott láthat még libamájat meg avokádót.

Amitől az egész viszont tényleg szánalmasan röhejes, az a mini szterelnöki elvárás, hogy „el kell érni a fiatalokat, azt anyelvet kell megtanulni, ahogy a ma fiataljai beszélnek, ezért azt várja el abizottságtól, hogy fancy, szexi és trendi legyen”. 

Na ez az, ami nem fog menni, a forradalom az dühös, véres, lelkesítő, de nem fenszi meg trendi, az az aktuális hülye frizura, a fura nadrágdivat meg a mindenkori partidrog. Ráadásul a fideszkádéenpé nagyjából mindent megtestesít, ami nem trendi, nem fiatalos, aki a felcsúti széthízott fejébe vagy kövér bajszos modortalanságába ilyesmiket lát bele, az szedjen rá valamit, vagy borogassa. Mert ha valamitől nem kell tartani, az épp az, hogy az emlékév fenszi lesz. Pláne hogy még nincs is, bár néhányan már biztos jól kerestek rajta eddig is.

Rúzs Van

Jó persze, igazából Zsivány Egyes lesz magyarul, ez jól láthatóan ilyen betyáros virtus, mert ugye lehetett volna Vörös Egyes is, és akkor nem rögtön arra asszociál az ember, hogy valami műcsikós egyedül virtuskodik egy ló hátán, valahol a Hortobágyon, a háttérben NSZK-turisták enerváltan fotóznak.

Mert érkezik az idei sztárvórz film, decemberben persze, ez valamilyen hálivúdi mánia, hogy csak az a a film, amit a karácsonyfa alá mutatnak be, pedig addigra már a délblú védéréj formátumnak kellene kijönnie, hogy legyen mit a szarvasos pulcsi mellé tenni. De mindegy, a sztárvórz az olyan, mint az indiaiaknak az elefánt, hogy még döglötten is értékes, erről a frencsájzról is le lehet nyúzni még pár bőrt, a kicsontozásról már nem is beszélve. Mondjuk a beleket és azok tartalmát megtarthatná  magának a Disney, de ahogy tapasztaltam, azokból lesznek a könyvek, névtelen szerzők ócska ponyvái, ahol három bekezdésben intézhető a fő konfliktus, a jellemábrázolás  meg általában annyi, hogy hősünk maga és kék szemű. De nagy betűvel és széles margókkal, valamint gagyi rajzokkal már majdnem könyvszerű külsőt izzadnak össze nekik.

Viszont ha beleteszik az elvárható kreatívipari szakmunkát, a sztárvórz még mindig szórakoztató bír lenni, nekünk ez mese, nem a béna Hófehérke, hisz Darth Vader ezerszer menőbb mint valami röhejes gonosz mostoha (akin még az sem segítene ha Darth Mostoha lenne, piros lézerkarddal). A sztárvórz az nem sci-fi, csak egy vékonyka lovagregény menő űrhajókkal (amik annyira a menők, hogy a légüres térben is sivítva hasítanak, de hát mit várjunk egy olyan mesebeli légüres tértől, ahol látszik ahogy megy a lézersugár), papírmasé hősökkel, és fura rohamosztagosokkal, akik műanyag páncélt viselnek de minek, egyetlen látható lézersugár-darabka kinyírja őket azonnal, de a korhatáros besorolásra tekintettel vértelenül. Végső soron ez is tipikus:  a gonosznak és a lemészárolható tölteléknek nincs arca, nincs mit sajnálni rajtuk.

Na ilyen töltelékkból lesz sok a Rúzs Van-ban, ez már az előzetes előzeteséből látszik, meg az is, hogy milyen menő helyszíneken forgatták. A Halálcsillag (vagy valami másik birodalmi bázis) belseje például igen ismerős volt nekem, és állóképen nézve kiderült, hogy ez egy londoni metróállomás. A peront a sínek felé határoló üvegfal ajtókkal egyértelműen a Jubilee line egy megállójára utal, én a Canary Wharf-ra tippeltem (tekintettel az elmaszkírozott de felismerhető, egymás mögötti mozgólépcsőkre), és bejött.

Ez itt a filmből:

 Ez meg a valóságból:

És persze az is jól látszik, ahogy az állomás tábláját, meg a körülötte lévő ülőhelyeket birodalmi szürkére csomagolták:

Fiction:

Fact:

A Canary Wharf egyébként is jelentős helyszín, a Doctor Who-ban itt vívják meg a Dalekek és a Cyberman-ek a végső nagy csatát,amit csak a „Canary Wharf Csatája”-ként emlegetnek, még a Négycsöcsű Büfé és Falatozóban is, meg a hajnali 23-as buszon.

De most rúzs van, illetve jön majd decemberben. Majd a nagy sikerre való tekintettel nem szóló film lesz ez sem, hanem elkészítik a folytatásait: Sok Rúzs Van; Még Több Rúzs Van; A Rúzs Mindig Drága. Persze ezek angolul majd úgy hangzanak, hogy Rouge Two (Three, Four etc.), vagy hogy még jobb legyen: Rouge Strikes Back; Return of the Rouge esetleg Rouge Reloaded.

Hájper

Egy ideje már egyre több helyen jön szembe a Hypeloop, persze csak elméletben, a gyakorlatban még nem létezik ez az utasokat csőposta módjára továbbító szuperexpressz, de már tervezik, hogy egy Pozsony-Bécs-Budapest vonalat építenének. Ami persze jól hangzik (Pestről 15 perc alatt lehetne Bécsbe érni), de szerintem nagyjából kizárt, hogy egy ilyesmi létrejöjjön felénk.

Mert ugye mi dolgunk lenne Bécsben, ami ennyire sürgős, hogy fizetnénk érte nyilván egy vagyont? (Ha már arra mennénk drágán, a szárnyashajó sokkal jobban hangzik.) De egy ilyen egyszerűen praktikus problémán túl: mit ér az, ha Pestről 15-20 perc az út, de Pestre érni eleve három óra, átszállással, aztán jó kis BKV, némi várakozás, és mondjuk őt óra gyűrődés után már csak azt a  kicsit kell kibírni. Szóval találják fel inkább a Star Trek-féle teleportot, építsenek ki országos hálózatot feltöltőkártya-rendszerrel, az majd jó lesz. De ha csak a Hájperlúpra futja, akkor előbb csináljanak rendes intercityket Kaposvár és Bp. között, ott meg újítsák fel a hármas metrót rendesen, és könyörgöm, csinálják már meg a ferihegyi gyorsforgalmit.

De persze ez csak fantáziálás, nem lesz Hájperlúp, esetleg elmennek odáig, amíg még sokat lehet lopni érdemi munka nélkül, mondjuk száz milláért lefordítanak egy tatár nyelvű tanulmányt sajátként, meg vesznek fel bazi nagy kölcsönt a Kínaiaktól az építkezésre, és a végén már megint egy fideszesnek lesz új kastélya belőle. Hisz nálunk Hájperakármi csak akkor épülhetne, ha ott a Mészárosészárosésmészáros Káefté a fő beszállító és az Agyar Időkben mennek a lelkesítő kormányhirdetések, a szíjjártópéteri értelemben vett rogánantaloknak pedig kósalajos vesz jegyet a Beatles londoni koncertjére 1966-ba. Hisz egy csővasút olyan durván drága, hogy abból ma még elképzelhetetlen összeget lehet ellopni. Tisztára mint Rejtőnél A három testőr Afrikában részeges forgalmistája, aki nehezményezi, hogy nem helyezték át a Kongó-vasút építéséhez, mondván, hogy van ott már így is épp elég lopás. Pedig szerinte egy Kongó-vasút építésénél nem lehet eleget lopni.

Az amúgy világos, kiket is szimbolizálhat ma a részeges forgalmista, de ki lehet a mai kormányzatban a Nagy Levin? Talán senki, mert ilyen ősszintén mániákus  alak talán nincs is. De Troppauer Hümér már foglalt, az maga elsimon lászló (most épp nem tudom milyen pozícióban), aki most épp a koronát akarja elsimonni a várba, ha már a főnök is oda tart a parlamentből, és nyilván nagyon a szívéhez nőtt a történelmi ékszer. És ez megint egy érv bármilyen futurisztikus fejlődés ellen, majd valahol lesz Hájperlúp, nekünk meg lesz szép horthysta korányzati várunk, koronával, operettország reloaded. Nekik. Nekünk meg rogyásig járom.

Darth Führer

Május elseje egészen felháborító módon május elsejére esik, akarom mondani vasárnapra, vagyis nem lesz belőle hosszú hétvége, pedig. Ha már ugye a munka ünnepe, akkor a minimum, hogy munkanapon kell ünnepelni, vasárnap a pihenés ünnepe van, ráadásul hetente, nem szép egy május elsejétől, hogy rátelepszik. A munka ünnepe legyen tehát a május elsejét követő első hétfő, kivéve ha az húsvét, mert akkor  legyen a péntek.

Hisz az ünnepnapok legfőbb, és ez esetben gyakorlatilag egyetlen értelme, hogy olyankor nem kell dolgozni, nem kell a munkahelyünkön tartózkodni, és nem kell azt hallgatni, ahogy középkorú nők megbeszélik, hol olcsóbb a kínai edzőcipő. E helyett lehet bélyegeket válogatni,  főzni valami csípőset, összeesküvés elméleteket olvasgatni vagy nagyívű szöveget írni arról, mi a zeitgeist gestaltja, illetve van-e neki olyan. Ha már a kínai edzőcipők ár-összehasonlítása nem érdekel.

A legjobbak persze a csípős bélyegekről szóló összeesküvés-elméletek, bár olyannal még nam találkoztam. Ma viszont valami podcastot hallgattam (most tényleg nincs meg a link), ahol már megint azon rágódtak, hogy nem is járt ember a Holdon, az egészet Stanley Kubrick forgatta az amerikai kormány megbízásából. Pedig ez egy marhaság.

Tény, hogy jártak emberek a holdon, Kubricknak csak azért kellett egy stúdióban leforgatnia újra az egészet, mer az eredeti felvételeken látszik egy horogkeresztes épület is. Hisz, mint az Iron Sky című dokumentumfilmből tudjuk, a Hold lakott, nácik élnek ott, meg is lepődtek az Apollo-11 űrhajósai, amikor rájöttek, hogy a Negyedik Birodalomban landoltak.

Még szerencse, hogy a holdbéli nácik már annyira alkalmazkodtak az egyhatod gravitációhoz, hogy úgysem tudnák lerohanni a Földet, de a saját területüket azért meg tudják védeni, ezért nem járt több mint negyven éve egy expedíció sem arra. A náciknak ugyanis ufó-technológiájuk van, a Hold sötét oldalán építenek nekik csillagrombolót a kis szürke idegenek. És az ő sötét szövetségük a fő oka minden gondunknak, miattuk árulnak a sarki boltban romlott tejet, és miattuk nem járnak a magyarok eleget focimeccsre.

Ez pont olyan tudományos tény, mint az, hogy az üres sörösüvegek nézegetése agyrákot okoz, vagy hogy a macskák megérzik a fizetésnapot, és egész este viszkaszért üldöznek. Meg hogy a szentkorona a Nemzeti Bank szívcsakrája, ezért a Várba kell költöztetni, ahonnan jobban ellát a szíriuszig, ahonnan a hunszittya déenes a piramisok felé csavarodik a kelta újévkor néha. Lényeg, hogy az embernek legyen egy világos és koherens világképe.

És lásson át a gaz összeesküvéseken, hisz attól, hogy valaki paranoid, még lehet hogy tényleg üldözik. És az űrnácik direkt vasárnapra teszik május elsejét, hogy aztán kacaghassanak rajtunk, sátánian, naná.

Nép, savazás

Kissé bajban van a fideszkádéenpé ezekkel a népszavazásokkal. Egyfelől a kommenisták mégis gyűjthetik az aláírásokat, egy olyan népszavazásért, ahol végre lenne esélye a sikernek, közben meg pártunk és kormányunk nem nagyon pattoghat már a Nagy Kvótaellenes (Migráncsok Haza!) Népszavazáson, melyet saját kérésére maga kezdeményezett, egy derűs, napfényes rendkívüli sajtótájékoztató keretében. Mert az a rohadt EU már megint keresztbe tett a szabadságharcosoknak, mikor megállapodott arról, hogy nem is lesz kvóta. Pedig ez a kvóta igen jól hangzott, olyan idegen szó, ha nagyon akarjuk lehet kicsit zsidós is, jól lehetett hergelni vele a törzsökös pörköltbajszúakat, meg  a sámándoboló tarsolylemezeseket. Erre a hülye brüsszel (vagy ki) lefújja az egészet. Halvány reménysugár a fideszkádéenpé  rezsiharcosainak, hogy hátha mégis lesz valami hasonló, kósa elvtárs például már gyakorolja az állandó éberséget. Elég ha a Junkers nevű ellenséges áskálódó másnaposabban kel a szokásosnál, és a kósa elvtárs már nyújtja is be egyéni indítványát a terrorizmus valamint a lábszag elleni rendkívüli intézkedésekről valamint a miniszterelnök csalhatatlanságáról, salátatörvény-javaslatként. Ezzel együtt a nagy kormány-szimpátiatüntetés (régi nevén: népszavazás) szénája épp nem áll jól, a végén még be kell vetni a békemenetet, egy bayerzsolt tokájától már csak megretten az unió.

Pedig már országszerte nagy volt az izgalom, egykori kohászok reggelente remegő kézzel nyúltak a felesért, hogy mikor mehetnek már a terroristák ellen népszavazni, erről folyt a szó iskolákban, templomokban és a kötött pályás közlekedés járművein, mindenki a Nagy Szavazást várta, most meg lehet, hogy nem is lesz. A falvakban és városokban spontán szavazóköröket alakítottak a nemzeti érzelmű parasztok és munkások, szövetségben a keresztény-konzervatív újságíró-elittel, ők valószínűleg mindenképp megtartják majd népszavazásukat, melyre hivatkozva a fideszkádéenpé frakciója kemény hangú felhívásban kérné a fideszkádéenpé kormánytól az azonnali cselekvés megkezdésének tervezésről szóló határozati javaslat előzetes változata tervezetének beterjesztését, az operatív és dinamikus honvédelem jegyében.

(Mellékszál: A elmúlt időszak legjobb képe volt, ahol a sok egyenruhás zsírfej körülüli a felcsútit, és mindenki jegyzetel egy-egy noteszba! Laptop pl. senkinél sincs, 2016-ban ezek még mindig csúcstechnikájú golyóstollal dolgoznak, és bőrkötéses mappákban firkálgatnak dokumentumokra. Értem én, hogy ha ledobják az atomot, csak golyóstoll lesz, félfamentes papír, meg gőzmozdony, de addig is, tegyék félre a postagalambot, meg a lovasfutárt, és használják azt a rohadt technológiát, és kicsit értsenek hozzá. Akkor talán nem kapnak idegrohamot egy túlterhelt szervertől, és nem vizionálnak rögtön kiberháborút, amiről meg amúgy is annyit tudnak, hogy olyat pattanásos kamaszok meg bajuszos arabok szoktak csinálni, tévésorozatokban főleg.)

Szóval lehet népszavazás a vasárnapi boltzárról is, de a migráncsost azt mindenképpen meg kellene tartani, elvégre az nem lehet, hogy Irénke, a „Nyírő-Wass Cécile Irodalmi Polgári Kör” nótafája hiába csináltatott minden tagnak Obama Bin Ladenes pólókat. Ráadásul, ha elmaradna a történelmi jelentőségű voksolás, a New-York – Tel-Aviv tengely röhögne a markába, ami egy tengelytől – lássuk be – mégis csak elég fura.

Vej Ling tanításai III.

Egyszer egy fiatal szerzetes odalépett Vej Linghez, és tisztelettudóan a következőket mondta neki:

 - Bocsáss meg Mester, de úgy érzem itt nem fejlődök eléggé. Alig jut időm  szertartásokra és a szent iratokra, egész nap csak mosogatok, meg a jakistállót takarítom.

 - Akkor lehet, hogy ideje továbblépned. Ha nem elég magasztos neked a jakszar kihordása, indulj nyugatnak, és keresd fel Niljang Rinpócsét, tanulmányozd az ő tanításait, és közelebb kerülhetsz a megvilágosodáshoz.

Néhány hónap múlva a szerzetes visszatért Manamana kolostorába, és elég csalódottan járult Vej Ling elé.

 - Végigjártam az összes kolostort innen nyugatra, de sehol sem tudtak Niljang mesterről.

 - Ó, hát sokkal nyugatabbra kellett volna menned. A rinpócse Amerikában él. És úgy írja a nevét, hogy Neil Young.

***

 - Mester, nem vagyok képes parancsolni az elmémnek – mondta a szerzetes – egész nap, sőt még álmomban is csak csapong, össze-vissza kalandozik, nem tudom a Tan igazságaira koncentrálni

 - Az elme  egy ribanc. Bánj is vele úgy! – felelte Vej Ling

 - Fizessek neki?

 - Nem, erőszakold meg. Az ilyesmit hívják meditációnak.

A szerzetes egyszeriben megvilágosodott.

***

Egy ízben az egyik írnok szerzeteset zaklatni kezdték a démonok. Hiába végezte el az előírt szertartásokat, hiába ugrott be a szent kútba, nem segített rajta semmi. Ráadásul a démonokat csak ő látta, meg az egyik jakhajcsár, de ő iszákos volt.

 - Ó nagytiszteletű Vej Ling, segíts rajtam! – járult az apát elé az elgyötört szerzetes – mond meg, hogy szabadulhatnék meg a démonoktól.

 - Ó, ez egyszerű – felelte Vej Ling – Kérdd meg Namping testvért, hogy tisztítsa meg a celládat a rontástól, persze csak miután visszatért elvonulásából.

 - De az még több hónap!

 - Nyolc. – válaszolt kimérten az apát – Addig is, esetleg átköltözhetsz máshová.

A szerzetes ezzel kiment az ajtón, és még aznap elhagyta a kolostort. Kushala Sandibandiban lett bicikliszerelő, amatőr állatorvos és leprás, később lopásért levágták a jobb kezét. A sorsa elől senki sem menekülhet.

( - Én csak egy másik cellára gondoltam – sóhajtott Vej Ling, sokkal később, jó messze Kushala Sandibanditól. Így megy ez.)

Álomsejtés

Az éjszaka közepén már megint arra ébredtem, hogy szerencsére itthon vagyok, a saját ágyamban, mert álmomban épp vizsgáznom kellett volna, de nem készültem. És egy órán sem voltam bent, úgyhogy azt se nagyon tudtam mi a tantárgy.

Ez azért fura, mert ha jól számolom most lesz 15 éve, hogy összehoztam a második diplomám (aztán pár évet még elmolyoltam a PhD-val, de az nem volt komoly, ez onnan is látszik hogy azóta se vagyok doktor), ráadásul elég stréber-féle voltam. (Ez utóbbi közel sem azt jelenti, hogy mindig jó tanuló, de ugye a szándék  fontos...)

Szóval nem tudom, miért álmodok mindig vizsgákkal mostanában, de több hipotézist is össze bírtam tákolni:

Az első az, hogy ez valami középiskolás becsípődés, ami érthető is lenne, hisz én, az alanyi bölcsész egy műszaki szakközépben érettségiztem. Ebből volt is néha csodálkozás, mikor például ismerősök megkérdezték, melyik gimibe jártam, én meg közöltem, hogy nem jártam gimibe... És sajna az ipari elektronikához sem volt semmi közöm, negyedikre értettem meg a másodikos tananyag elejének egy részét. Mázli, hogy a suli technikum volt, így csak közismereti tárgyakból kellett érettségizni, ötödévre meg nyilván nem maradtam.

Ugyanakkor álmomban nem anyagismeret dolgozat van,és sehol egy áramkör (tényleg, miért megy körbe az áram? úgy értem, ha egy helyben maradna az lenne az igazi energiatakarékosság...), inkább valami egyetemi környezet, azaz a középiskola mégsem az igazi ludas.

Az egyetemen (meg előtte a tanárképző főiskolán) sosem voltam igazán kínos vizsgahelyzetben,  a kilenc (!) nappalis év alatt kétszer féltem vizsgától, és egyszer mentem be úgy, hogy nem tudok semmit (demográfiából), gyorsan kirúgatom magam, aztán majd az őszi UV-re valamit összehozok. (Ez amúgy nem jött be, a bevallottan nulla tudásra – tízperces prédikáció után – kaptam egy kettest.) Úgyhogy itt sem lehet a vizsgázós rémálmok eredete.

Marad a harmadik lehetőség, hogy oktatóként követtem el valamit, de nem rémlik, hogy valaha is különösebben gonosz vizsgáztató  lettem volna, a szociológia meg amúgy is a legjobb tantárgy, és soha sem mentem felkészületlenül a vizsgáimra. Ha a hallgatóim épp nem is, de én biztos ötösre tudtam minden tételt, puska nélkül!

Vagyis álltam a barikád mindkét oldalán, ma már viszont semmi közöm az egész felsőoktatáshoz, úgyhogy végül is nem értem, miért nincsenek normális rémálmaim, teszem azt, hogy egy nagy zöld szerda meg akar enni, vagy lábam nőtt a hátamra és nem kapok rá pulóvert.

Ráadásul álmaimban  néha be kellene ugranom egy színdarabba, és nem tudom a szöveget... Azaz lehet, hogy egyszerűen félek az engem felkészületlenül érő helyzetektől, és mivel különféle szerepekben 29 évet töltöttem iskolában (ez nagyon soknak tűnik, de persze hatévesen kezdtem, mint egy ember), erre bírom kivetíteni az amúgy amorf szorongásaim. Én fejben történek meg magammal, úgyhogy ha igazán félni kezdek tudat alatt, akkor annyira butának érzem magam, mint egy szobanövény.

Eset megoldva. mehetek aludni, de a biztonság kedvéért csak gyümölcsöt vacsorázom. A fenének van kedve egy nem létező tantárgy szigorlatán parázni.

A 13-as busz

Utaztam ma reggel a buszon, egy amolyan „mise fog történni” járton, ahol rajtam kívül szinte kizárólag bongyorított hajú , szemüveges nénik utaztak, rengeteg smukkal és decens molyirtószaggal körítve. Nyilván misére mentek, gondolom a helyi Kossuth térre a helyi székesegyházba (ami kicsit olyan mintha szürke kartonpapírból hajtogatták volna, bár a belső tér azért menti a helyzetet), és közben remekül beszélgettek. Illetve – letudva hogy kinek mi baja van, melyik orvosnál járt a héten – inkább pletykáltak, egyikük például látta azt a kék sapkás nőt egy tévéreklámban, de nem a „kaposon” (ez nyilván a helyi tévét jelentette), hanem az általánoson. Ez az „általános” még lehetett volna valamelyik kereskedelmi csatorna is, de később „királynak” is minősítette, felteszem a királyi helyett, mely az állami propagandacsatorna eposzi jelzője már régen.

És innen már jött is a szokásos maszlag, a helyi rózsadomb leharcolt nénijei szidták kicsit a lusta tanárokat, akiknek büdös a munka, rettegtek egy lendületeset a beözönlő araboktól (kitérve egy lehetséges endlösung mikéntjére is), aztán visszakanyarodtak a szomszédasszonyhoz, aki már megint nem jön misére, és akkor most vagy beteg, vagy csak ilyen lusta, romlott nőszemély, mondjuk kinéznék belőle.

Hát istenem, mondanám stílszerűen, van ez a típus, ismerjük irodalmi élményeinkből, de majd fél órán át élőben hallgatni, az azért más minőségű élmény. Ezekről a nénikről még megsaccolni sem tudtam, mit csinálhattak aktív korukban, egyneművé koptatta őket az idő, meg az egyre inkább rájuk záródó világ. Nekik az „általános” tévécsatorna a világ közvetítője, meg a plebános úr prédikációja (nem is beszélve a pispek úrról, aki még egy európai kalifátusról is képes viccesen értekezni), ők azért lelkesednek, és attól félnek, amit innen hallanak.A világ számukra az állami tévé képernyőjén, a boltban, az orvosi váróban, no meg a  tizenhármas buszon történik, ebből már egy kerek egész világkép lehet. Mondjuk sokaknak ennél sokkal kevesebből is.

Itt van az értelme a kormány nagy médianyomulásának, meg a történelminek kinevezett egyházakkal való smúzolásának, mert sokan vannak, akiknek elég egyféle kép, akik már nem vesznek internetet, nem is tudják hol lehet olyat kapni. Tudják viszont kit kell szeretni, kit kell utálni, és legfőképp azt, kire kell szavazni.

A kincs, ami másoknál van

Ma egészen érintőlegesen belenéztem a Kincs ami nincs című filmbe, megnéznem nyilván nem kellett, én is tudom kívülről, mint majdnem mindenki, de a lényeg csak most esett le. A film slusszpoénja ugyanis az, hogy magukat katonának álcázó fickók lenyúlják a nagy pénzt, egy igazi mesteri rablást hajtva végre. És erről szól igazából az egész.

Az fenti kép a végéről származik, és több gyanús dolog van rajta:

•      A „katonák”, akik állítólag a Forrestal repülőgép-hordozóról (köznapi elnevezésével anyahajóról) jöttek a szigetre, nem a tengerészet egyenruháját viselik, hanem a (szárazföldi) hadseregét, a főkatona ráadásul mindehhez egy New York Yankees bézbólsapkát, ami nem igazán hiteles.
•                 Ráadásul a Forrestalt, mely négytagú hajóosztályának első darabja volt, 1954-ben állították szolgálatba és 1993-ban vonták ki, ám 1983-85 között pont javításon és átépítésen esett át. Márpedig a filmeben azt mondják, hogy negyven éve voltak itt a nagy harcok, azaz a filmidő 1984-85, tehát valószínűtlen, hogy a hivatkozott hajó szolgálatban állt volna éppen.
•                     Az állítólagos „tengerészek” aztán jól láthatóan egy „Coast Guard”, azaz Parti Őrség feliratú és festésű helikopterrel repülnek el az állítólagos anyahajóra, márpedig az egy másik egység, és mit is keresne a parti őrség egy óceán közepén fekvő kis (lakatlannak gondolt) szigetnél?

Aztán már a helikopteren a tettestársak elégedetten számolgatják a pénzt, megtalálják a kis törzsi szobrot, és a parancsnok-féle azt mondja a másiknak, hogy ha visszaértek, küldje el az etnográfiai (!) múzeumnak. Na ja, egy anyahajóról, a nyílt óceánról. Nyilvánvaló, hogy nincs semmiféle anyahajó, valami szárazföld felé tartanak.

Az akciót ugyanakkor jó előkészítették, az állítólagos katonák tudnak Terence Hill nagybácsijáról, nyilván kiverték belőle az infókat, vagy lefizették, aztán a háttérben megvárták, míg hőseink kikaparják nekik a gesztenyét, aztán eljátszották a haditengerészetet,és leléptek a pénzzel. És én ezt huszon évig nem vettem észre! Mit  mondjak, ügyes!

Ich bin ein bayerzsolt

Már megint bajok vannak a leendő szép új paksi atomerőművel, legalább is ezt akarják sugallni a nemzetrontó balliberális média sötétben bujkáló csótánylelkű fehérjehalmazai. Most a 444.hu nevű drogos szennyportál tett közzé egy cikket, egy nyilvánvalóan a sorosi háttérhatalom zsoldjában álló orosz munkás rágalmairól, aki azt merészelte állítani, hogy a Pakson is épülő új, világszínvonalú erőmű referenciablokkjának építésekor, nagyon komoly szabálytalanságok történtek, vagyis a reaktor működése nem lesz majd biztonságos.

Mert ilyenek ezek, ilyenek már Lenin meg Kun Béla óta, csak a rosszat látják, nem hagyják hogy egy büszke, ám a történelemtől sújtott kis nép végre felemelje fejét, és magának hasítsa az atomot, még többet mint eddig, száz atomot, ezret. Ezek mindig kerékkötői a fejlődésnek, ezek csak rombolni tudnak, nem hisznek a szeretet és összefogás erejében, csak a gyűlölet, csak az önzés hajtja őket. Semmilyen percemberek ezek, közéjük tartozik ez az orosz féreg is, aki belülről bomlasztaná Oroszhont, és mikkor számon kérik rajta hazugságait, gyáván külföldre menekül. de hát hová is menne, idegen ügynök volt ő indig is, kóser tejjel szoptatta már az a jó édes anyja is, a kurva anyját neki!

De menjen csak, fusson el gyáván a takonygerincű senkiházi, hazátlan bitang, és örüljön nagyon, hogy még cukor van a teájában, és nem plutónium. Vlagyivsztoktól Mahorkáig csiripelik a madarak, hogy ez az Alejnyikov nem fog már sokáig élni, gondolom eddig is többször akart már öngyilkos lenni, csak soha nemvolt épp otthon. Mert ez az ilyen árulók sorsa, az ilyenektől kell megtisztítani világunkat, hogy mi, rendes, gerinces, hazafiak végre fellélegezhessünk. Hogy  nyugodtan megfoghassuk egymás kezét, széjjelnézzünk a széles nagyvilágban és azt mondhassuk: itthon vagyunk! Nem kellenek nekünk ilyen liberálbolsevik Alejnyikovok, nem kellenek a füstös képű illegális bevándorlók a szutykos kölykeikkel, nem kellenek az ávós gyökerű puklis tanárok, nem kellenek a 444-féle szellemi pöcegödrök.

Autópályák kellenek, autógyárak kellenek, jó német autógyárak, meg orosz erőművek és  magyar stadionok, Gázszerelő  Mészáros Úr kell, meg Zenecsináló Ákos  Úr kell, mi a felcsúti kisvasúttal robogunk az alcsúti jövőbe, a mások meg minket nem érdekelnek a mások nincsenek, mi robbanó reaktor-meghajtással szállunk majd a Holdig és tovább. A világra meg szarunk, aztán bekaphatja, hülye világja neki.