Hallottam a egy érdekes hírt a
rádióban tegnap (na jó, igazából ma, de egy tegnapi adást töltöttem le),
miszerint három öngyilkos terrorista felrobbantotta magát egy orosz
rendőrkapitányság előtt, de rajtuk kívül senkinek nem esett baja. Ez igen,
minden öngyilkos merénylőnek pont így kellen csinálnia, lesetleg még annyit
lehetne fejleszteni a dolgon, hogy a sivatagban robbantsák fel magukat, hogy
anyagi kr se legen, meg a környékbeli kutyák und nénik se kapjanak frászt.
Valami olyanra gondolok, mint a Júdeai Nemzeti Front öngyilkos kommandója a
Brian életében, akik leszúrják magukat, majd a főnökük azt hörgi, mielőtt
holtan esik össze: „Most megmutattuk nekik!”
Ezen a módon viszonylag gyorsan
eltűnhetne az összes terrorista, illetve mégsem, a dolog sajna nem ennyire
egyszerű. Mert terroristának ugye azt tekintjük, aki szélsőségesen
erőszakos (és persze törvénytelen)
eszközökkel küzd, mondjuk úgy, világnézeti céljaiért. Na most, ha hirtelen nem
lenne senki aki robbant, lő, elrabol vagy túszul ejt, sőt a közönséges bűnözők
sem ölnének, rabolnának meg erőszakoskodnának többet, akkor is lennének
szélsőségesek. Legfeljebb a társadalom máshová lőné be a normalitás határait.
Azaz egy utópikusan békés világban (mint a jehovisták szórólapjain, ahol az
oroszlán együtt legel a zebrával a szivárvány alatt) mondjuk a hazugság lenne
bűncselekmény, a durva és trágár sértegetéssel megfejelt hazugság meg a
terrorizmus. Mindig meg kell ugyanis húzni a határokat az elfogadható és nem
elfogadható viselkedések között, vagy is ha innentől senki nem öl, rabol, lop,
hazudik vagy csal meg, akkor majd azt sújtja a közösség megvetése, meg a
törvény, aki kecsapot tesz a pizzára, vagy böfög a villamoson. De valami tényleg
létező viselkedésre rá kell böknünk, hogy ez bűn, ezt már ne, itt vannak a
határok. A deviancia mindig relatív, és pechünkre épp egyre távolabb tolódnak a
határok. Egy kis közéleti hazaárulózás, hazudozással kombinált lopás, ez az
egész rohadt nagy hübrisz már a mindennapjaink része, valamiféle normalitás,
lassan már tényleg csak a vérre és halálhörgésre kapjuk fel a fejünket, egy
percre.
Ezért aztán jó lenne, ha azon kellene aggódnunk mindössze, nem
visz-e be a rendőr indokolatlan bokazokni-viselésért, vagy titkos éjszakai
klubokba járnánk szódát vedelni és jó nagyokat böfögni. De lehet, hogy mégsem
lenne jó, elvégre akkor mi, régimódi fazonok, a régimódi normáinkkal
kénytelenek lennénk forradalmárokká válni, felemás zokninkkal és durva
beszédünkkel, pedig akar a fene forradalmár lenni. (A forradalom amúgy is
felfalja gyermekeit, mint az köztudott. Pedig milyen jól hangzott Moldovánál a
leghosszabb tiszta rím: Érted világ forr
a dalom / Érted? Világforradalom!)
Egy majdnem tökéletes világban
van valami középút a háborús pszichózis meg az én kicsi pónim világa között.
Kell, hogy legyen, és a csak magukat
felrobbantó terroristák legalább már ebbe az irányba mutatnak, valamint a
szélrózsa minden irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése