2016. április 27., szerda

i wanna be seated

Tegnap indokolatlanul Ramones-hangulatba kerültem, ez egy olyan verőfényes gördülő dolog, amihez fekete bőrdzsekis űrlények adják a zenét, tegnap mondjuk annyiban könnyebb volt, hogy legalább sütött a nap, most meg esik. A Ramones egyébként teljesen indokoltan jött képbe, pont negyven éve jelent meg az első lemezük (ezt én amúgy csak később tudtam meg, 1976-ban konkrétan két éves voltam,szerintem a szobatisztaság komolyabb kihívás volt, mint a New York-i punkok kulturális hidrogénbombája), nekem meg legalább  huszonöt éve alapmű a Blitzkrieg Bop, meg a Rockaway Beach.

A Ramonesben az a fantasztikus, hogy ha a papucsállatkák elektromos gitárt vennének, valószínűleg pont ezt a zenét játszanák, hogy pont  milyen drogok hatására azt nem tudom, de ha ilyen nótákat ír tőle az ember, legalizálni kéne. Később persze ők is prostituálódtak kissé, egy minősíthetetlen Stephen King-adaptációhoz is írtak filmzenét (Pet Sematary), ráadásul az aktuális lemezükön volt gitárszóló is, ami példátlan skandallum, még jó hogy a lemeznek az volt a címe, hogy Brain Drain, ami ad a dolognak egy vajszínű árnyalatot.


A Ramones a soha sem változó rockbandák mintaképe (lehetett volna: de ugye a Brain Drain), hirtelen az AC/DC meg a Motorhead jut eszembe, csupa háromakkordos félisten, de ha egy zen koanban sokak szerint benne lehet az élet értelme, akkor három akkord már súlyos túlbeszélésnek tűnhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése