Épp újraolvasom Julian
Barnes Flaubert papagája című
regényét (?), és rengeteg vicces
apróságot találok benne. A papagájokkal kapcsolatban például van egy remek
észrevétel, ami valahogy így hangzik (illetve dehogy valahogy így, hisz itt van
előttem a könyv, tehát egyszerűen csak így hangzik): „Arisztotelész és Plinius
megjegyzi, hogy ez a madár rendkívül kéjvágyó, ha berúg.”
Nos ez igen vicces,
mert egyfelől honnan lehet tudni, hogy a madár berúgott, hisz ki tudja mekkora
az alkohol-toleranciája egy papagáknak, illetve egy bizonyos papagájnak,
másfelől meg honnan lehet tudni, hogy pont kéjvágyó lesz a piától, és nem
mondjuk vallási eksztázisba esik, vagy a mániás-depressziója jön elő? Oké, ha
van ott egy ellenkező nemű papagáj, akire rá akar mászni, avagy feltűnően
felkínálkozik neki, akkor gyanakodhatunk, de ez önmagában még nem jelenti azt,
hogy a két jelenség között ok-okozati összefüggés áll fenn. Nem is szólva arról,
hogy egy magányos papagáj gerjedelmeit elég nehéz a külső szemlélőnek
észrevennie.
teluguone.com
Ennek megállapítása
igazából két módon képzelhető el. Az első változat az, hogy Arisztotelész
és/vagy Plinius részeg madarakat nézett jó sokszor és jó sokáig, így elég magas
esetszám alapján vonhatták le a valószínűség által kellően meglapozott
következtetés. Nem szép ugyan, hogy két ilyen, ma már klasszikusnak számító
tudós papagájokat kukkol, de hát mindent a tudományért, az emberiség érdeke az
első!
A második lehetőség ugyanakkor
az, hogy maguk a papagájok mondták el szerzőinknek, hogy épp mit éreznek,
szinte látjuk a jelenetet, ahogy Pityuka imbolyog az ülőrúdján és el-elakadó
nyelvel azt kántálja, hogy „kéjjjvágyó vagyokkk, kéjjjvágyó vagyokkk”. A gond
az, hogy ez sem lehet teljes értékű bizonyíték, hisz köztudott, hogy a
papagájok alapvetően buták, Arisztotelész viszonylatában különösen, csak azt
ismételgetik, amit hallottak, ez esetben viszont a gazdáik voltak kéjvágyóak,
bár azt nem lehet tudni, hogy be voltak-e rúgva, miközben madaraikat ilyesféle
dolgokra tanították, miként a papagájok véralkoholszintje sem tisztázott, ebben
a kissé zavaros elméleti modellben.
A második hipotézis
amúgy nagyon hasonlít egy Moldova-elbeszélésre (tényleg nem tudom eldönteni,
hogy novella vagy kisregény, talán határeset, ezért is írtam elbeszélést), A beszélő
disznóra, aminek a főszereplője egy Józsi nevű malac, később süldő illetve
disznó, nem mintha tudnám hol húzódnak a határok, lakótelepi vagyok, eleve és
reménytelenül, szerencsére nem a szomszédoki
értelemben, így a nap végén nem foglalom össze az élet nagy tanulságait, a
kamerába nézve.
De ennyit rólam, vissza
a disznókhoz, mert igen is van különbség. A főszereplő disznó eleinte csak
annyit ismételget, hogy „Józsi a kurva anyádat”, ami ugyan nem szalonképes, de
remekül illik egy sertéstelep miliőjébe, és mivel a gondozó szakembert Lajosnak
(vagy másnak, emlékszik erre a fene) hívják, nem sértődik meg ezen, viszont
kizárásos alapon kiderül, hogy a malacot hívják Józsinak. Aki nyilván papagáj
módjára tanulta ezt eredeti gazdájától, hogy aztán megtanuljon sok minden mást
is, gyakorlatilag folyékonyan beszélni.
Moldovának amúgy onnan
jött az ötlet (ahogy azt valahol meg is írta), hogy egyik reggel hallgatta a
rádiót, ahol valami agrármókus azt nyilatkozta épp, hogy valamilyen
disznótápot nem használnak többé, mert a disznók túl savanyúnak találták. Ő meg elgondolkodott, ezt honnan
tudhatják?
Mert azt még tudni
lehet, hogy a disznók nem szeretik, mert mondjuk tíz kiló tápból megmarad
kilenc vagy tíz, esetleg tizenegy, de honnan lehet megtudni, hogy pont
savanyúnak találták, és nem mondjuk keserűnek, vagy túl sósnak. Az egyetlen logikus megoldás, hogy egy disznó elmesélte, másképp nem is történhetett.
Moldova sztorija aztán
gyilkos szatírába vált a kádári rendszer korrupt és kontraszelektált voltáról,
de a kiinduló motívum mégis csak a beszélő állat. És ahogy a disznók el tudják
mesélni, hogy a táp savanyú, a papagájok is azt, hogy két feles után rájuk jön
a baszdüh, amit a széplelkű auktorok még kéjvágynak neveznek, de hát
Arisztotelész (miként Plinius) nem volt sem punk, sem pszichoanalitikus, pedig
bármelyikként megnéztem volna.