2016. augusztus 13., szombat

Relatív sztárság

Feltartóztatták egy amerikai reptéren Shah Rukh Khant (esetleg Sharukh Khant, többféle latin betűs átírás is forgalomban van), Bollywood talán legnagyobb sztárját. A dolog azért vicces, mert Indiában több film készül mint Hollywoodban, és sokszor a nézőjük is több, hisz India lakossága is bőven átlépte már az egymilliárdot (egymilliárd kétszázötvenmillió egy 2013-as adat szerint, és nyilván azóta sem lettek kevesebben, majd egymilliárddal vannak többen mint az usákok, ami azért mellbevágó adat), és a filmeket exportálják még sok ázsiai országba. Tehát aki ott sztár, az nagyobb és népszerűbb mint Tom Cruise és Mel Gibson együttvéve, pláne mert az indiaiakat nem is igen érdeklik a hollywoodi cuccok, van nekik saját, rengeteg.

Meg hát a kulturális különbségek. Aki látott már igazi bollywoodi filmet, az valószínűleg nem kíváncsi többre, nyugati ízlésnek gyakorlatilag fogyaszthatatlanok. (Mint ahogy az ölős-baszós akciófilmek, vagy vámpíros tinihorrorok az indiaiaknak.) Adott például egy Rómeó és Júlia történet, más kasztbéli fiatalok, szerelem versus tradíció, családi drámák, szóval idáig még lehetne egy Woody Allen film vagy a Hegedűs a háztetőn, de egy bollywoodi moziban énekelnek, sokat. Jó, tudom a Hegedűsben is, csakhogy itt ok nélkül. A cselekmény egy teljesen indokolatlan pontján egyszer csak dalra fakad a hősszerelmes, mögé perdül egy  népes tánckar, és később az egész átmegy egy iszonyú giccses videoklipbe, ahol sem helyszíneknek sem a történéseknek nincs köze a cselekményhez (tengerparti szirten hajukat fújja a szél, csak úgy), de legalább eltart tíz percig. És a zene is fogyaszthatatlan nyugati fül számára, valami nyúlós-nyekergős alapra visítoznak fejhangon, az egésznek annyi köze van az igazi tradicionális indiai zenéhez, mint a mulatósnak a népdalhoz, vagy a Klasszikusok Diszkóritmusban című hányingernek Wolfgang Amadeus Mozarthoz.

Ráadásul itt kötelező  happy ending, az indiai néző ezért megy moziba, nem akar naturalista drámát vagy allegorikus művészkedést látni,  neki a katarzis az, ha szerelmesek egymás karjaiba omlanak, háttérben a naplemente, opcionálisan tánckar. Ja, az fontos, hogy szex nincs. Legalább is eddig nem volt, mostanában már lazul az öncenzúra.
És eme álomvilág filmjei tökéletesen sematikusak,  sztori filmről-filmre nagyjából ugyanaz, sőt népszerű jeleneteket rendre elővesznek a későbbi filmekben is, sokszor. Egy filmes oldalon olvastam, hogy ha DiCaprio indiai lenne, minden filmjében a Titanic orrában állna, a háttérben meg Celine Dion énekelne.


És ennek a rettenetnek a legnagyobb márkaneve Shah Rukh Khan, százmilliók kedvence, akit viszont egy amerikai reptéren simán kikapnak a sorból, mint terroristagyanús elemet, esetleg potenciális drogcsempészt tudja fene, biztos csak olyan arabos fizimiskája van, hát még ha tudnák, hogy muszlim család sarja.
De hát ilyen a kulturális szakadék, otthon félistenként imádják (állítólag egy gazdag és elvakult rajongó templomot is emelt már neki), nyugaton meg csak valami gyanús alak, potenciális illegális bevándorló. Mondta is, hogy ha kezd túlzottan elszállni magától, elég ha Amerikába utazik és a bevándorlásiak rögtön visszarántják a földre.

Érdekes, a hazai celebek akkor kezdik magukat mások felett állónak érezni, ha végre egyszer Miamiba mehetnek nyaralni, szintén celeb párjukkal, meg a Blikk fotósával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.