2016. augusztus 29., hétfő

Vonat, hamár

Bocs a nem jelentkezésért, de betegség az betegség, aminek vége sincs még, de már látszik az alagút végén a fény, ami persze a szembe jövő vonat.

És ha már vonat, azért röhögve láttam a 444 képeit a Bartók Béla nevű út (azért ő ennél többet érdemelt volna) "felújításáról". Lépcsős peron, mert ha már átépítik, nem lehet egyből megemelni az egészet, húznak rá egy kisebb emeletet.

Mondjuk azt már gyerekkoromban sem értettem, miért kell a peronnak alacsonyabbnak lennie, mint a vonatnak, ha már úgy is építenek egy magas peront, ami a vonat lépcsőének aljáig ér, miért nem építik egyből olyan magasra, hogy csak be kelljen lépni? (És igen, ha valahol a mezőn áll meg, vagy ahhoz hasonló megállón, legyen tartalékban lépcső. Tartalékban, mondom...)


Sokat vonatozva Angliában, ez most sem értem. Persze, OK, ők találták fel a vasutat

2 megjegyzés:

  1. Megijesztett. Mostanság a hallgatás semmi jót nem ígér.
    Mielőbbi, teljes gyógyulást!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, lassan újra a fedélzeten.

    VálaszTörlés