Huxit

Megy a vita az októberi „népszavazásról”, avagy hogy el kell-e menni rá, vagy sem. Arról az általam látogatott haza- és nemzetáruló portálokon, blogokon nem megy a vita, hogy ha elmennék igennel kellene szavazni, ez a magunkfajta gerinctelen Soros-bérenceknél úgyszólván evidencia.

Ám szerintem egyszerűen el se kell menni, kérdezzenek valami relevánsat, ami túlmutat a szimpla, hatalmi érdekből elkövetett uszításon, mondjuk hogy legyen-e macskaadó, előírják-e a kakaós csigák minimális fordulatszámát (avagy, hogy mennyit kell minimum tekeredniük) vagy hogy tiltsák-e be a napi szappanoperákat. ezek fontos, mondhatni nemzetstratégiai kérdések, melyek generációk életét határozhatják meg (különösen a macskáknál) valamint kihatnak az ország geostratégiai helyzetére is, szomszédságpolitikai viszonylatban.

Ezzel szemben a fideszkádéenpé által felböfögött kérdés a Völkischer Beobachter színvonalára zülleszti a közéleti kommunikációt (mármint a sajátjukat), márpedig egy náci hecclap színvonalán lezavart kampány után, az ostoba és felesleges kérdésükre és nem óhajtok válaszolni. Nem akarom összefideszkádéenpézni magam azzal, hogy elmegyek szavazni, nem akarok a részvételemmel hozzájárulni ahhoz, hogy ez az aljasság érvényes legyen.

Amúgy stílszerűen annyit lehet mondani, hogy az érvényesség és/vagy eredményesség nagyjából annyit számít, mint légyszar az 1936-os naptáron, az EU közös ügyeiről nem egy hazai népszavazás fog dönteni, bármit is mondanak erről pártunk és kormányunk véres bohócai.

Vicces lenne persze ha nyernének az igenek, de hát az is vicces lenne, ha látnánk a felcsúti képét egy tökön rúgás után (rajta kívül a csendes többség biztos jól szórakozna), de mindkettőre elenyészően kevés az esély. Egy ilyen szavazásra amúgy is azok mennek el főleg, akik valami ellen akarnak protestálni (lásd: Brexit), akinek nincs különösebb gondja az adott kérdésben, az inkább otthon marad és megnézi még egyszer Kincs, ami nincs című lélektani kamaradrámát. Vagy mazsolás  lecsót főz, szórakozottan.

Vagyis szerintem hagyjuk a fenébe a nép savazását, menjünk inkább kirándulni, brutálisan alacsony részvételnél ki a frászt érdekel a  nemek 90%-os, vagy bármekkora aránya? A pocakos pártvezér és kancellár majd nagyon örül, csillogó szemmel rezegteti tokáját és várhatóan megtartja élete legszarabb, legóvodásabb  győzelmi beszédét, amire az uniós vezetők formailag reagálnak valami egymondatosat, de tesznek majd rá magasról. A felcsúti még kicsit pattog, aztán lassan elhalkul, a kilépésről meg csak a különösen durva, szalonnázós-pálinkázós esték után álmodik. Olyankor nyálcsíkkal a párnáján ébred, és rögtön szembejön a valóság.