A naptár-módszer

Reggelente (ez nálam öt óra környéke, frissen-vidáman), amikor én még bőven pulóvert húzok a nyolc-tíz fokban, rendszeresen látok elszánt polgárokat, póló-rövidnadrág-szandál (természetesen mezítlábra, bár nekem semmi bajom a szandálzoknival) szerelésben álldogálni buszmegállókban, vagy kutyát sétáltatni nem buszmegállókban. Ők nyilván nem valamiféle lokális ájronmenek,egyszerűen csak a naptár és nem az időjárás szerint öltözködnek.

Ők azok, akik egy hirtelen jött átmeneti februári tavaszban is a sál-sapka-nagykabát vonalon mozognak, elvégre tél van még, akárki megmondja. Az ilyen lelkületű  emberek kizárólag szombaton házasodnak (pedig mennyivel bulisabb mondjuk egy kedd, ráadásul a rég nem látott rokonok nagy része sem jön el, ami jó, mert nem véletlenül láttuk őket rég: fele pénz, dupla élvezet), csak karácsonykor esznek bejglit, húsvétkor főznek csak sonkát, sőt, ezen alkalmakkor, mélységes materializmusuk ellenére elballagnak a templomba (hogy ott aztán hülyén nézzenek, hogy mikor felállni, leülni, meg miket kell ismételni).

És a naptár-módszer szerint működő egyedek (ez itt nyilván nem az a naptár-módszer, más néven vatikáni rulett) ezzel együtt sem poroszosan élére hajtogatott fafejek, a dátum-fétis mellett simán lehetnek büdösek, pecsétes atlétatrikóban, kocsmázós mulatószene-függők vagy agresszív szőrös bunkók, önmagában a naptár-fixáció nem teszi őket kiszámítható nyárspolgárrá, legfeljebb besegít szétcsúszott életüket nagyjából egyben tartani. „Főtt sonka tojással???” –vonja össze szemöldökét az ideáltipikus varacskos disznó- „Baszki, máris húsvét van?”

Vagyis a naptár módszer segít az időbeli orientációban, legalább azt meg lehet tippelni, melyik évszak zajlik a külvilágban. Ezt persze el lehetne intézni azzal is, hogy az ember kinéz az ablakon, de egyfelől az fárasztó, messze van az ablak a foteltől, meg nem egyértelmű hogy köd van, vagy csak az üveg koszos. Másfelől meg az utcán közlekedő emberek jelentős része nem a naptár-módszer szerint öltözködik, és így, a globális felmelegedés kapujában képesek össze-vissza, holmi hőmérséklet meg csapadék mentén öltözködni, szóval egyáltalán nem megbízhatóak.

Magam az esik vagy nem esik kérdést szoktam abból megállapítani, hogy a járókelők hány százaléka mászkál nyitott ernyővel, illetve megy-e az autók ablaktörlője. De sajnos ez sem megbízható, mert van az a pont, amikor nehéz eldönteni, hogy ez itt most már eső vagy még nem, esetleg fordítva, ebbe mindig belezavarodom. Nos, az ilyen határhelyzetekben az emberek többnyire egymást figyelik, hisz elég kínos egyedüliként nyitott ernyővel mászkálni az utcán, mikor láthatón senki más szerint nem esik, és elég nagy ostobaság csukott ernyővel bőrig ázni, csak mert „Ez nekik eső??? Ez lepkefing!”.

Ilyen módon  a  nyitott ernyők száma esetenként nem az esőről szól, csak a társas dinamikáról, konformitás és lázadás mikroszintű játékáról, ez a mondat meg arról, hogy vasárnap délelőtt, a porszívózás szünetében is kijöhet belőlem a szociológus. A látens szociológus.

Aki azonban indulás előtt megnézi milyen az idő, legalább is általában. Mert igazából az utóbbi időben az összes megfázást úgy raktam össze magamnak, hogy vagy a naptár-módszer szerint, papucsban és pólóban mentem le a kutyával a reggeli talaj menti fagyba, vagy csak hittem a windows-os applikációnak, ami a várható időjárás kapcsán leginkább csak a másnapi dátumot találja el, igaz azt megbízhatóan.