A komédia irányai

Rá kellett jönnöm, hogy mostanában nézhetetlennek találom egyik korábbi kedvenc komédiasorozatomat, az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) címűt, nekem már nem vicces, csak izzadságszagú és igen fárasztó. Nyilván azért, mert a karakterek kábé annyit fejlődnek mint egy folyami kavics, a színészek is láthatóan egyre inkább unják, ami abból látszik, hogy a figurák egyre szánalmasabban karikatúra-szerűek, fel sem merül, hogy hús-vér emberek is lehetnének, szimpla papírbábok hurkapálcikán.

Szerintem a készítők is érezték, hogy a sokadik évadban már ócska volt az egész, de nyomták a gázt, hisz volt még nézettség, volt rá pénz, és remélték, hogy a végére csak kijön a rím. De nem, pont olyan szar lett, mint a hasonló önjáróvá váló sorozatok, így járt némileg a Jóbarátok, és persze az Agymenők is, leszámítva, hogy azon még tudok röhögni, bár egyre kevesebbet.

Úgy képzelem, hogy valahol Hollywood-alsón van egy titkos bunker, ahol napszemüveges, szivarozó alakok kikeverik az aktuális komédiasorozatot (két rész oligofrénhez egy rész jócsaj, fél rész bevándorló, egy rész párkapcsolat, egy rész reménytelen szerelem, fél rész szingliség, közös albérlet/bár/kávézó, generációsan konfliktusos szülők mellékszereplőkként etc.), aztán ha bejön, mint Dagobert bácsinak a Kacsamesékben, elkezd pörögni a szemükben a dollárjel, így nem látják, mikor kellene abbahagyni. Ezért az igazi nagy sikersorozatok nem véget érnek hanem elhalnak, rendszerint kétszer olyan hosszúak, mint amit tisztességesen meg lehetne csinálni. E tekintetben hasonlítanak egy Tamás Gáspár Miklós publicisztikára, miközben szellemi színvonaluk épp az ellenkező irányba tendál, ami elég durva, hisz TGM sem a régi már, nem mindig találja el, mi is a véleménye azon a héten.

Ja, és a South Park felmerülése esetén is azonnal elkapcsolok, nem egyszerűen érdektelen, hanem kifejezetten idegesítő mostanában, ez már tényleg az Eric Cartman Polgári Kör, fingós vicceken röhögő belterjes szekta, néha lapos aktuálpolitikai dagonyázással.

Ezzel szemben az angolok sokkal visszafogottabbak, a Little Britain asszem két évadot tartott, igaz hogy az nem sitcom volt, hanem amolyan folytatásos sketch-show, a Jane Hall pedig egy hatrészes minisorozat volt, bár az meg amolyan dramedy, lehetett rajta röhögni de attól  még ott volt az élet karcosabb oldala, pont mint a Népszínház utcában.

Vagyis a komédiasorozat, amit néznék, az először is legyen brit, ne nyúljon a végtelenségig, a karakterek fejlődjenek is valami felé és mégse legyen egy Thomas Hardy regény, azokból tíz éve kinőttem már. Igazából tíz éve is untam őket, csak akkoriban még sznob voltam, így muszáj volt  ilyeneket olvasnom, de azóta felszabadult lettem, kanállal eszem a csigatésztát, szandálban megyek a könyvtárba, sci-fit olvasok és karácsonykor felveszem a télapós, zenélő nyakkendőmet (tartalék elemem is van hozzá)!

Vagyis ehhez a  konfigurációhoz kell valami szabadszájú, gátlástalan komédia, piros emeletes buszokkal a háttérben. Mondjuk Matt Lucas és/vagy David Walliams összedobhatnának valamit, az én kedvemért, meg a BBC pénzéért nyilván.

mirror.co.uk