2016. október 13., csütörtök

Abcúg latinok

Namost, kutya halott, népszabadság úgyszint. Kutyát gyászolom, újságot nem, az csak hiányzik. Próbáltam elvonatkoztatni az ebtől (nem megy, naná nem, de próbálkozni még ér), dolgozom, mint állat, meg egészen valószínűtlen rádióműsorokat hallgatok mp3-ban, ma valami leszbikus műsort a tilosról, annyi maradt meg, hogy gender diszfória, meg faszfóbiás leszbikusok de hiba lennék szociológ, erre nem bírtam figyelni.

Aztán jött valami műsor helyett sok zene. Latin jazz. Aminél én kevés) műfajt utálok jobban (oké, a magyar nótát meg az operettet azt betiltanám), eleve gyűlöletes számomra "latin zene", az elborult, égő szemű flamenco-gitárosoktól a nagyseggű popdívákig. Na ez valami jazz-prünytögéssel az olyan, hogy kedvem lenne lerohanni tőle egy kisebb posztszovjet köztársaságot.

Amúgy mit adtak nekünk a latin országok? Csak úgy a XX. században? Olaszok, spanyolok, portugálok, chileiek, argentinok? Katonai diktatúrákat! Tábornoki ruhás, napszemüveges El Presidenték (jó, a Duce kivétel, ő kövér is volt), szar zene, halálos húsételek. riói karnevál. Menjen a fenébe mind, maradok az angolszász kultúránál.

Napi gyűlölet-perceinket hallották, én értem mindenki érzékenységét csak nem érdekel, és a német kultúrával s jöjjön senki, mert két két világháborúért még nem elég bűnhődés az Oktoberfest. Csak kínos. Francia csigák, ehhh...

(Legközelebb megírom, miért gyűlöljük a svédeket, és az ő tegezős bútorboltjukat. Mindenért amúgy. Vive L'Anarchie!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.