Új sportágam a nobody building, a semmi ötven árnyalata, a senkivé válás művészete, felszívódás a világlélekben, kilépés a szamszarából káromkodva, önként kőként újjászületni, csak szobor ne legyek, eggyé válni a mindenséggel ha kell doppinggal, a mindenségnél csak nem kell pohárba pisilni, szerintem a mindenség úgyis tudja mit fogyasztunk.
Avagy én még egyszer nem kérdezek meg eladónak látszó tárgyat az obiban, mikor ragasztót keresve megzavarom meditációját, belépek az aurájába, és megoldhatatlan filozófiai (egyszerre ontológiai és episztemiológiai) kérdés elé állítom: Ragasztó he? Merre? (Beszélem a helyi nyelvet.)
Ő viszont faáruban nyomul, fához meg nem kell ragasztó, meg ő aztán el nem mozdul a faáruk mellől, a kávét is faáruból készíti reggel. Felvetem, tanító jelleggel, hogy fához való ragasztót keresek, ezért kérdezem őt, bár (mondjuk láttam, hogy feltűnően unatkozik is), de nem hallja, ő már máshol jár, álmában egy fából mennyországban van, minden csupa fáking, meg fák jú nekem, de nem tőle. Még jó.
De tényleg nem lát többé, elméjét elboríotta az üresség akarása, én meg hagyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése