A Carter the Unstopable
Sex Machine 1987-ben indult Lambeth-ből, dél-Londonból, és igazából egy duó. A
Megállíthatatlan Szexgép két pasi, az egyik énekel és gitározik, a másik
gitározik és vokálozik, a dob meg a basszus gépről megy. Ez persze nem szándékosan
alakult így, hőseink játszottak valami indie-bandában (Jamie Wednesday, ha jól
emlékszem), de aztán egy jótékonysági fellépésen csak ketten jelentek meg, Jim
Bob (eredeti nevén Jim Morrison, nem csoda ha nem ezt használta) és Fruitbat,
aztán így maradtak.
Érdekes, a távoli
kilencvenes években róluk is azt gondoltam (a Napalm Death-hez hasonlóan), hogy
amerikaiak, amik ugye nem, és határozottan egy zenekarnak gondoltam őket,
úgyhogy elég fura volt, mikor először láttam egy koncertvideójukat, ahol elöl
két kretén ugrál, hátul meg nincs dobos. De a zene meg a szöveg kellemesen
punkos volt, az a szó hogy indie-rock meg pont nem jelentett semmit nekem, de
remekül lehett rá ugrálni bulikban, meg menetelni a parkban, bár a zene ilyenkor
csak a fejemben szólt, de legalább is nem valószínű, hogy kihallatszott volna.
A Carter USM-ben az a
jó, hogy ők már/még semmilyen generációhoz nem tartoztak, nem ültek semmilyen
trenden, igazából divatba sem jöttek soha, de ahhoz meg pont elég népszerűek
voltak, hogy hozzám is eljusson a zenéjük, meg olyan menő helyeken lépjenek
fel, mint a londoni Brixton Academy. (Ami előtt jajj hányszor elmentem már, de
belülről egyszer sem láttam, ehhez mondjuk alkalom kellet volna, meg pénz, meg
szemfül, mer szemfülesnek kell lenni, ha az ember jegyet akar szerezni oda
valamelyik kedvencére. Meg a valamelyik kedvenc pont akkor játsszon ott, amikor
én Londonban vagyok, mert repülőjeggyel megfejelve még akkor sem fizetném ki a
belépőt, ha a Beatles lép fel a klónozott John Lennon meg a reinkarnálódott
George Harrison részvételével, nekem meg lenne rá pénzem. Egyszerűen túl nagy
macera lenne, meg pazarlásnak érezné smucig énem. Pláne most, hogy egyszerre
két lilahagymát is vettem, és épp újratervezem a költségvetést.)
De az utóbbi idők
leghosszabb zárójele után azért ideszúrok két klasszikust, a művelt közönség
épülésére és egyszersmind okulására, művészetpedagógiai célzattal:
Spontán kialakuló ováció, szűnni nem akaró taps, virágeső, függöny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése