2017. március 29., szerda

Közép-európai Aztakurva

Hú de nem volt kedvem írni a napokban (igazából most sincs, csak magyarázkodom), a munkehelyemen olyanok történtek velem, amik a terror-horror kategóriában indulhatnának az Oscar-ért, és ezekről egyelőre nem bírok megemlékezni, mer az a szöveg nagyjából kétharmad részt nemi szervek szinonímáiból és a velük űzhető bizarr cselekvésekből állna, különös tekintettel a szódómiára és a halottgyalázásra való felszólításokra, avagy a cég ahogy van menjen a fenébe, és csinálja meg a halott szülőjét, hátulról, ha kérhetném.

De erről majd tényleg később, a morális felháborodásomnak és személyes sértettségemnek még párolódni kell kicsit a fedő alatt, mielőtt epébe mártott klaviatúrával megszövegezem.

Meg hát a morális felháborodásnak máshol is van helye, olvasom a kormány ki akarja nyírni a CEU-t (amit ők a megszokott primitív ostobaságukkl csak Soros-egyetemnek hívnak, pedig az arrogánsan kopasz korányszóvívő gyyökér konkrétan oda járt), méghozzá azzal a dumával, hogy törvényellenesen működik. Na ja, miután kedden hoztak egy törvényt, hogy nem működhet úgy tovább ahogy eddig, szerdától lehet vernyákolni, hogy ezek a (zsidók, na ja) azt hiszik hogy a törvények felett állnak, márpedig ebben az országban csak a pártvezér és kancellár meg a pénztáros lőrinc állhat a törvények felett. Előbbinek mondjuk könnyű, ő hozza a törvényeket, a Kis növényhatározóból castingolt frakciója csak rábólint, de ők azt is megszavaznák, hogy a föld  lapos, Ausztrália meg nem létezik, ha a főnök ezt álmodta volna meg egy durván fokhagymás gyomorrontás közben.

És most az sem jön be, hogy az usákokban trumpli az elnök, aki akkora bunkó, hogy egyetemet csak képen látott eddig, így aztán simán lenyelik, mert a jenkik máris éles hangon tiltakoznak, Vilnius meg szerénen bejelentkezett, hogy náluk igazán elférne a CEU, kellemes arra az éghajlat, normális a kormány, eurót használnak és tudnak késsel-villával enni, ez legalább négy erős érv a felcsúti gumicsizmás mentalitásához képest. Részemről drukkolok nekik, mármint a CEU-nak meg a litvánoknak egyaránt, pesten meg majd nyitnak a helyén egy kolbászos pálinkafesztivált, rovásírásosat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése