Fædre & Mødre

Avagy Apák és anyák, ez egy tavaly előtti dán film, amit a számunkra legviccesebb nevű dán színésznő és rendező rendezett, bizonyos Paprika Steen. (A Paprika amúgy - állítólag - nem is olyan ritka név Dániában).Paprika egyébként játszott anno az egyik első Dogma-filmben a Születésnapban, ez a darab engem meg kissé arra emlékeztet. Nagy részben beszélgetésekből áll itt is az egész, melyeknek sajátos a dinamikája, amennyiben a lényeg a tettlegességig fajuló képmutató udvariaskodás. Először még mindenki nagyon keep smiling, aztán őszintére isszák magukat, és jön a egymás torkának esés, hogy a végére azért visszazökkenjenek a vidámnak mutatott felszínességbe.

A sztori annyi, hogy egy házaspár beíratja a durcás hatodikos lányukat egy puccos, és kurva alternatív elitiskolába, aztán nemsoká elmennek kissé táborozni, gyerekek és szülők együtt, valami erdőszéli tópartra. (Ezt mondjuk már nem értem, mi a lófasznak kell a szülöknek is csapatépítő tréningbe kényszeríteni magukat, csak mert a gyerekeik osztálytársak?) Itt a gyerekek elvannak magukban, a szülők meg isznak, szívnak, okoskodnak, összevesznek és kibékülnek, több körben is végigjárva ezt a desztinációt. 

port.hu

És ez az egész nem lesz unalmas, idegesítő annál inkább, de gondolom ez volt az alkotói szándék. Az apák és anyák ugyanis javarészt felszínes, jómódú, kertvárosi neohippi, irritáló seggfejek, akik bioboltban veszik a kézműves sört, de a végén pont úgy basznak be tőle, mint egy aalborgi dokkmunkás. (Aalborg egy dán kikötőváros, kigugliztam!) Utálják, pontosabban lenézik a világ nagy részét, és nem kis részben egymást, de próbálják magukat valami vegyesválogatott csapatnak látni. De a táborozós bekarmolások alkalmával azért csak kijön, hogy ki az avantgárd gyerekpszichológus, és ki a vízvezetékszerelő, pláne mert utóbbi rájön, hogy talán pont e  különbségek okán nem jut be a gyereke valami különórára, ki tudja mióta már. 

Mert iskola ugyan pont annyira igyekszik ez a bio-vega-hippi-yuppie, "okosak vagyunk és megalazák" képet sugallni, de a kapitalizmusban mégis csak osztálytársadalom van, bármennyire is igyekszik ezt elfedni például a közösségi média. És ezek e diszkréten elfedett osztálykülönbségek azért búvópatakként mossák alá a megjátszott csoportszolidaritást, amit ezek kissé már lehasznált arcú, és épp a középkorúságba hanyatló alakok előadnak.

Szóval jó kis film ez, drámának nem igazán dráma, bár inkább, mint vígjáték (ha már mindkét címkét ráaggatták), ez egy karcos társadalomkritika, amit nézni is tereh. Mert egyszerűen kínos, amit a szülői értekezlet szökevényei itt előadnak, az egyszeri nézőt már a tizedik perc környékén kezdi elfogni a szekunder szégyen, hogy aztán később ez egyre fokozódjon. De mondom, ez lehetett Paprika Steen célja, mint anno a Dogma-filmeknek is. Ez formailag már nem az, de tartalmilag igen csak húha.

mafab.hu