Műkonyhavészet

Konyhaművészetem mostanában éteri magasságokba süllyed, új rekordként egy nap alatt háromféle ételt égettem oda, de olyan mesterien, hogy a maga módján mindhárom ehető maradt. A dolog titka annyi, hogy az embert ne érdekelje túlságosan az étel íze, meg kell várni míg kellően éhes lesz, és ha a vasszöget nem is, de a lekapart sárgaborsót simán meg bírja enni, csak nem odakozmáltnak, hanem pirítottnak kell hívni. Fejben dől el az egész, na. 

Oké, a briketté égetett fagyasztott pizzát, amit tényleg egyenletesen szénfeketére gyilkoltam, miközben épp valami cikket írva teljesen kiment a fejemből, hogy beraktam a sütőbe, na azt már én sem bírtam megenni, de félretettem, hogy grillezéshez még jó lesz faszén helyett. Végül is gaszto-felhasználás az is, csak egy panellakásban valahogy nem szokás grillezni, esetleg az erkélyen, de az meg két főútvonal kereszteződésére néz, én meg nem vágynék kénmonoxidos kipufogógázban pácolt grillezett padlizsánra. Pedig biztos igen egészséges, csak nem finom.

És  fejben dőlésnek el, vannak egyéb megnyilvánulásai is. Észrevettem, hogy ha elég éhesen fekszem le, hajnal felé álmomban már eszem, jókat persze, nem olyanokat amiket én jómagamnak főzök,  így mikor felkelek, már nem is vagyok éhes. Ez fogyókúra-receptnek persze önmagában gyenge, mert két-három óra múlva azért már két pofára a bármit, olyankor már jöhet a kecsapos rizs és társai, de ezzel megint visszajutunk oda, hogy csak elég éhesnek kell lenni. A fene gondolná, hogy a margarinos pirítós a világ legjobb kajája, pedig van az a hangulat.

És mivel rendszerint lusta vagyok boltba menni pénz nélkül, abból főzök amim van itthon. Kedvencem a rántott szénhidrát csilis aminosav-szószban, érdektelenre sütve. Ebből bármennyit be tudok tolni, feltéve, hogy nem veszem észre. Meg hogy a hűtőm nem termelt némi fehérjét az előző éjjel, pedig nem szokott. Nem is értem miért fehér akkor kívülről? Amúgy általános emberi sajátosságnak tűnik (főleg mivel én is gyakorlom), hogy jön a homo sapiens alakú egyed, kinyitja a hűtő ajtaját, konstatálja, hogy nincs benne semmi, így becsukja. Aztán megint kinyitja, hátha közben történt valami kvázi-csoda, de nem, anno Jézus is csak úgy tudott halat meg kenyeret szaporítani, hogy legalább egy-egy darab eleve volt belőlük.

Nálam ez annyival egészül ki, hogy miközben látom, hogy nincs semmi kívánatos, hátul, a nagy margarinos doboz mögött csendben megrohad a fél cukkini, amit ki akartam rántani, és nem csak a hűtőből.