1798-ban ezen a napon született Auguste Comte francia filozófus. (Csak az érdekesség kedvéért: épp 101 évvel Al Capone előtt, pedig utóbbi filozófusnak nem volt különösebben jelentős, de a szervezett bűnözésnél az jellemzően nem is elvárás.) Comte-ot nem szokták kedvenc tudományom, a szociológia (ja, máshoz nem értek) alapítói közé sorolni, pedig magát a szót ő találta ki. De ez tipikusan a „Fogjuk meg és vigyétek!“ esete volt, amennyiben maga nem csinált szociológiát, csak szólt, hogy azért jó lenne ha valaki megcsinálná. (Ez lett aztán Emile Durkheim meg Max Weber, de ők unalmas alakok voltak, túl azon, hogy felettébb szakállasok.)
Comte amúgy Claude Henri de Rouvroy comte de Saint-Simon titkára/ munkatársa volt, aki arisztokrataként volt utópista szocialista, és tudománytörténészek azóta is késhegyig mennek ama kérdésben, hogy akkor kettejük közül ki írta a kinek a neve alatt megjelent műveket? (Nekem speciel mindegy.)
Viszont valamilyen arányban ők voltak a pozitivizmus néven nem közismert szellemi irányzat kútfejei, aminek meg központi eleme volt a három stádium törvénye. Ennek az a lényege, hogy (az egyszerűség kedvvért) Comte szerint az emberi megismerőképesség történetileg három korszakon megy keresztül, ráadásul fejlődés jelleggel. Szóval nem csak úgy egymás után, hanem egyre magasabb színvonalon, minőségben és jelleggel.
1798-1857 (sociologydailybd.com)
- Az első a teológiai stádium, mikor az emberek olyan kérdéseket tesznek fel, hogy élet, a világmindenség, meg a minden, és ezekre valamiféle istenképben, hitrendszerben vélik megtalálni a választ. Például, mi az élet értelme, vagy hogyan jött létre a világ? (Nyilván a Nagy Manitu elfingta magát és kiárasztotta nembéli lényegét, lényegében világszellemet szellentett a Semmibe, amitől az sértődötten eloldalgott. És lett Valami. Értelme meg nincs, a fingnak mióta kellene hogy legyen?)
- A második szakasz a metafizikai, ennek lényege, hogy senki nem ért semmit. A kérdések még ugyanazok, csak Isten már snassz a filozófusoknak, az igazi tudósoknak meg különösen, úgyhogy mindenféle absztrakt fogalmakban próbálnak válasz keresni rájuk. (És jön pl. egy Hegel, aki szerint az élet értelme, hogy megtaláljuk nembéli lényegünket, amit gondolom valakik eldugtak az ágy mögé. A történelem meg úgy nagy általánosságban arra való, hogy a Világszellem kiteljesedjen általa, ezért is írjuk nagy V-vel. Itt már nincs Nagy Manitu a képletben, a Szellemet nem fingja senki, esetleg az saját magát, kivéve, ha az nem Az, hanem Ő. De mondom, ez zavaros, azért kell bele a sok nagybetű.)
- Aztán eljő a harmadik stádium, véletlenül pont Comte korában, a tizenkilencedik század első felére/ közepére, amikor az emberek végre a fejükhöz kapnak, hogy hé, milyen értelmetlenség már olyanokat kérdezni, amikre amúgy sem tudunk válaszolni! Isten, meg Világ (meg Hitel, meg Stádium - jé, Széchenyi is pozitivista lehetett, csak nem vette észre), meg az élet értelme? Ugyan, foglalkozzunk inkább azokkal a dolgokkal, amik egyáltalán megismerhetők, így még válaszaink is lesznek egynémely kérdéseinkre. Vagyis a tudósok lesznek szívesek nem azon vitatkozni, hány angyal tud táncolni egyszerre egy tű fokán, foglalkozzanak inkább a tapasztalati valósággal, ami gyakran még mérhető is. És akkor lesz nekik pozitív tudásuk, ami jó. Állítólag.
A többi már csak ebből következik, azaz hogy ha már a természetről szólnak ilyen pozitív, miszerint tapasztalati tudományok, akkor a társadalomról miért is nem? (Van asztrológia helyett csillagászat, vagy alkímia helyett kémia, de a legendák helyett nincs rendes történetírás.) És Comte azt mondta az ő nagy okosságában, hogy legyen valami természettudományos hangulatú izé a társadalomról is, és hívjuk ezt mondjuk - igen meglepő és eredeti módon - „társadalmi fizikának“. Csak ez a név foglalt volt, valami jöttment matematikus und csillagász már így hívta az általa frissen feltalált statisztika (segéd)tudományát, úgyhogy a biológia mintájára maradt az, hogy szociológia. A többi már történelem. Nekem meg minimum húsz év az életemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése