Balról jobban

"A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.“ 

(George Orwell)

Ma van Eric Arthur Blair halálának évfordulója (mi csináljak, nem találtam érdekes születésnapot), aki nálam állandó  hivatkozási alap, ha bárki beírja a blog keresőjébe, itt jobbra, hogy „orwell“ lesz egy csomó találat. Tudom, kipróbáltam, kissé rácsodálkozva, hogy miket irkáltam össze régebben... Ja igen, Mr. Blair George Orwell néven publikált, amíg.

Tehát, Orwell (nem Orville, az az egyik Wright-fivér volt) 1950-ben halt bele az életbe, konkrétabban a tuberkolózisba, ami indokolatlanul korainak tűnik, hisz 1903 nyarán született, azaz a 47. születésnapját se. (Ennél én máris jobban állok, bár nem is írtam meg még a nagyregényemet. Biztos ezért halogatom, elvégre George is alig kicsivel élte túl főműve, az 1984 megjelenését.)

Újságíróként, a közéletről gondolkodó... nos, gondolkodóként eléggé baloldali volt, ami ahhoz képest volt kissé váratlan, hogy nem kifejezetten munkáscsaládból származott. Az apja állami tisztviselő volt a gyarmati Indiában (ő is ott született, jobban belegondolva ez azért sokmindent megmagyaráz), a kis Eric, aki még nem volt George pedig az egyik legelitebb angol magániskolában az Eton College-ban érettségizett. Nem túl nagy sikerrel, nem is vették fel egyetemre, de nem is érdekelte, húzott vissza Indiába, ahol a rendőrségnek dolgozott pár évig, és nyilván még többet látott az ottani nyomorból. Miként később London és Párizs szegénynegyedeiben is, így ezekkel a tapasztalatokkal nehéz is lett volna nem baloldalinak lennie.

litera.hu

Újságíróként tudósított a spanyol  polgárháborúról, ez csak megerősített politikai nézeteit, de annyira, hogy valami marxista szabadcsapatban még fegyveresen is harcolt. És bár élete végéig balos maradt, a szovjeteket, meg a nyugati kommunistákat azért egy idő után már rühellte, ehhez csak Sztálin elvtárs-pajtás, meg az ő NKVD-je kellett.

Az Állatfarm még olvasható úgy, mint általában  a totalitariánus diktatúra szatirikus leirata, legyen az bolsevik vagy fasiszta, de az 1984 esetében már  nem lehet elsősorban a sztálini rémuralomra gondolni. (Hitler ettől még szintén a sorok között, sőt a sorokban, 

És hogy többek (no meg a magam) szomorúságára aktualizáljak kissé, a mi mostani kis önkényuralmunkkal is az az egyik fő baj, hogy Orwellt (különösen a két említett regényt) nem tanulságképpen olvassák, hanem receptkönyvként. Sérelmünkre.