Az úgy volt kérem, tisztelt bíróság, hogy mielőtt Rómeó beleszeretett volna Júliába, először annak unokatestvérével Rozalinnal randizott. Aztán a sorsszerű véletlenek miatt végül lett az, amit híres filmeken is megírtak. (Jó, a vége más, a szerelemesek igazából elhajóztak a Napba. A felkeltébe.) Legalább is erről szólt tegnap délután a meglepő módon Rosaline címet viselő tavalyelőtti film, ami ellentétben Shakespeare klasszikusával, egy könnyed kis bohózat, ahol a nagyon is mai fiatalok mai nyelven beszélnek, nyakig az olasz korareneszánsz díszleteiben. Tényleg szórakoztató, különösen a végén, mikor Rómeó és Júlia végre összejönnek, és azon töprengenek, hogy oké, szerelmesek, de van bármi közös az érdeklődési köreikben? Foci, borászkodás, valami?
pinterest.com
A film tényleg jó, de én inkább továbbgondoltam, mi lenne, ha R és J nem halnak meg drámaian tragikus hamarsággal. Hanem mondjuk összeházasodnak, lebabáz az asszony, és középkorú öregemberekként (hja, akkoriban ugye...) már gyűlölik egymást, no meg a legkisebb fiukat Lucianót, aki ahelyett, hogy rendes buzi lett volna, a kecskékre gerjed. Vagy valami ilyesmi.
Nos, az valószínű, hogy a páros nem maradhatott volna Veronában (pedig pont a Capulet-ház közelében tudok egy remek kis bisztrót), úgyhogy kerestek volna egy másik várost, ahol másik maffiacsaládok ölik egymást, már rég nem szívből, csupán csak megszokásból. (Családi örökség: ezüst evőeszköz, kristálypoharak, egy penészes ház, és hat generációra visszavezethető gyűlölet, két évenkénti vendettával.)
Először persze megpróbálkoztak volna a vidéki élettel, gazdálkodás meg ilyesmi, de annyira városi kölykök voltak, hogy persze, Verona utcáin láttak ők lószart eleget, meg valahol hallották már a szót, hogy „trágyázás“, de sosem tudták összekötni a kettőt. Aztán egyszer bevetették a földjüket tarhonyával, és rájöttek, nem megy nekik ez a mezőgazdaság, de nem baj, legalább a leendő gyerekeik nem lesznek akkora parasztok.
Így az alternatív történetben maradt nekik mondjuk Padova, az is egy pont olyan város, hasonlóan semmilyen közbiztonsággal, de a veronaiak utálták nagyon, szóval ott nyugtuk lett. Ehhez persze először nápolyi menekültnek kellett kiadniuk magukat, így még kicsit sajnálták is őket. Aztán jött a munkakeresés. Rómeó a besurranó csizmadia szakma mellett kötött ki, azaz lopott lábbelikkel kereskedett a piacon, Júlia meg háztartásbeli szalonkurvaként szedte össze a kosztpénzt, amennyiben nem feküdt le bárkivel, de tíz líráért egy szopás bármikor belefért. Azt még a gyerekek mellett is lehetett csinálni.
Amúgy négy gyerekük született, Paolo, Rosalina, Sergio és Luciano, mind a négyen más-más utat jártak be. Paolo először verőember lett egy helyi bankárnál, husáng-alapú hátralékkezeléssel foglalkozott, később partnerré lépett elő a cégénél, és a városi tanács legnagyobb megvesztegetői közé emelkedett. Rosalina hozzáment Paolo korábbi főnökéhez, így ő is a Carussel család tagja lett, bár konkrétan a szervezett bűnözést csak háttérmunkával segítette. Sergio ellenben nem köteleződött el a Család mellett, ő mint afféle lázadó lélek szabadúszó zsaroló lett, Luciano a Kecskebaszó pedig bordélyt nyitott, később több más városban is.
Rómeo és Júlia még negyven éves koruk előtt elhidegültek egymástól, a férfi több ízben is lekurvázta párját, aki viszont jól bánt a nehéz, öntöttvas serpenyőkkel, így veszekedéseik rendre nyolc napon túl gyógyultak. De azért együtt maradtak, mert hova is mehettek volna? Plusz először ott voltak a gyerekek, mikor meg felnőttek, akkor ott voltak, mint akik eltartják Rómeóékat, méghozzá nem is rosszul. Így aztán boldogtalanul éltek, míg meg nem haltak, de legalább jólétben. Rómeó 52 évesen hunyt el vérhasban, mert akkor már tizenöt éve nem mosott kezet, Júlia pedig három évvel később lett öngyilkos, mikor rájött, hogy Rómeóval igazából féltestvérek voltak. Merthogy korábban is volt már példa titkos Capulet-Montague románcra, pedig azt hitték, hogy ők az elsők. (A végére legalább értette, miért akkora kretén az összes gyereke, kivéve Rosalindát, ő a sarki kocsmárostól volt.)
- O -
Lehetne persze egy pozitív változat is, ahol Veronában kitört a béke, a szerelmesek meg boldogan éltek, míg meg nem haltak. De Shakespeare igazából pont ezt írta meg, amennyiben fitalon haltak meg ugyan, de egy kicsit még pont boldogok lehettek előtte, aztán meg csak kitört az a nyavalyás béke, gondolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése