Lesz gyarmatunk!

Olvasom, hogy a Kétfarkú Kutya Párt (vagy Kétpártú Kutya Farok, asszem mindegy) nemsoká kiszórja a bevándorlásügyi gyűlöletkampány ellenplakátjait. Ez amúgy teljesen rendben van, a primitív kormányzati óbégatásra kell valami civil válasz, igazi civil, nem olyan, mint a ökölbe szorult fejű CÖF-idiótáktól telne, ha egy pillanatra kihúznák a fejüket a felcsúti alfeléből. A Kétkutya Farok Párt jól csinálta  kampányát, viszont az egyik róla szóló tudósításon kissé fennakadtam.

Mert azt írja az Index, hogy, teleszórják az ellenplakátokkal az országot, és hogy jut belőlük Budapestre, Felcsútra, Bécsbe meg Londonba is. Én meg eddig csak azt tudtam, hogy statisztikailag London az ötödik legnagyobb magyar város, de azt nem, hogy a nemmagyarok már mind elhúztak onnan, és így a várost kis országunkhoz csatolták. Meg Bécset is, mondjuk azon nem lepődtem meg annyira, mert annak büszke vára már nyögte Mátyás bús hadát is, mint az köztudott Arany János Szózat című elbeszélő költeményéből.

Én mondjuk üdvözlöm e fejleményeket, mondjuk mindkét városba személyivel utaztam eddig is, de akkor innentől pénzt sem kell váltani (ez nem baj, rohadt drága a font meg az euró, pedig mi közünk a svájci jegybankhoz, meg a görög államcsődhöz, ugyebár), meg elfogadják a TB-kártyámat is. Csak ne legyen Londonban zacskós tej, Jobbik meg vasárnapi zárva tartás, maradjanak csak Hong Kong-szerű enklávék, ahová úgy emigrálhatok, hogy igazából nem is.

Szövetségbe forrt...

A nap - méltatlanul háttérbe szorult híre, hogy az orosz államügyészség vizsgálja, a balti államok annak idején (tehát 1991-ben) jogszerűen szakadtak-e el az épp szétesőbe lévő Szovjetuniótól. Ha azt állapítják meg, hogy bizony jogszerűtlenül, annak természetesen semmi következménye nincs, bár nemrég azt vizsgálták, jogszerűen kerül-r e Krím-félsziget Ukrajnához, rájöttek, hogy nem, aztán meg láttuk mi lett...

Szóval én az észtek, lettek és litvánok helyében elkezdenék kissé tartani Vlagyimir Vlagyimirovics cáratyuskától, mert lehet, hogy nemsokára nagyon aggódni kezd a baltikumi oroszokért, és esetleg az orosz flottával/tüzérséggel akar majd kiállni értük. Elvégre elég szar a helyzet arrafelé, mindhárom ország EU-tag, sőt euróval fizetnek, szemben a nagy Oroszországgal, mely nem a brüsszeli eurokraták fasiszta rezsimjét nyögi, hanem büszke, független és majdnem diktatúra, márpedig ez utóbbi elengedhetetlen - szerintük - a nagyhatalmi státuszhoz. És ha Putyin eléggé aggódik majd pl az észtekért, elképzelhető, hogy lesz olyan rendes, és oroszhon védőszárnyai alá tereli a kis szerencsétleneket, akik majd igazi pravoszláv szentként tekintenek ex-KGB-s megmentőjükre, a zsarnoki EU megregulázójára.

Ennek persze igazából kicsi az esély, de a krími történet is csak célozgatásokkal kezdődött, annektálással végződött, Kelet-Ukrajna meg konkrétan egy háborús övezet jelenleg is.

Mi meg ezzel a kedves orosz állammal építtetünk magunknak egy alapvetően felesleges, de legalább kurva drága atomerőművet, ezeknek a derék oroszoknak adósodunk el úgy harminc évre nyakig. Főképp azért, mert a felcsúti (nedves álmaiban) valami putyinszerű kvázi-diktátornak szereti látni magát. És minket nem véd meg tőle az EU, a NATO vagy Nemzetközi Sakkszövetség, ahogy lehet, a balti államokat sem fogja, a medvebundás Nagy Testvértől.

Nullánál is kevesebb

Reggel a rádióban (a pártszolgálatiban, naná) hallotta az utóbbi idők egyik legbizarrabb ööö... anyagát (vagy mijét). A téma a franciaországi lefejezős gyilkosság volt, a riporter pedig annak próbált utánajárni, hogyan is reagáltak a valószínűleg iszlamista indíttatású esetre a helyi, kisvárosi népek. Ezért hát telefonált több helyre is, mondjuk sikeretlenül. Az önkormányzatnál nem nyilatkozhattak, a helyi étterem meg kisbolt alkalmazottai meg kissé meglepődtek azon, hogy egy külföldi újságíró angolul érdeklődik arról, mit szólnak a gyilkossághoz.

Most képzeljük el, a kisvárosi étterem pincére felveszi a telefont, amin rendesen az asztalfoglalások szoktak befutni, vagy a szupermarket vevőszolgálatosa a magáét, a vonal túlvégén meg valaki erős akcentusa bonzsúrozik egyet, majd rögön utána jön egy rigó utcai dialektusban elpöffentett gudáftenún, aztán jön a kérdés immár kizárólag angolul, hogy mit szólnak az egészhez, ők meg az ügyfeleik. Normális ember ilyenkor rögtön leteszi, de ezek francia kereskedelmi dolgozók, úgyhogy izzadnak pár percig míg lerázzák az ismeretlen kretént. (Tényleg, miért nem olyasvalaki próbálkozik, aki mondjuk tud franciául? A pártmédia évi nyolcvanmilliárdjából telhetne rá.)

És ez még mindig beleférne, hát istenem, megpróbálta összehozni az életközeli kis színest, nem jött be, ebből sem lesz már tudósítás. De nem, hősünk összevág belőle erős öt percet, a rádió reggeli hírműsorában meg le is megy a nagy semmi. Hozzá olyan kísérőszöveg, hogy a helyiek érthetően nem szívesen beszélnek a dologról, de (!!!) beszélhetnének is, az sem lenne meglepő.

Na ez már rádiókabaréba illő, ha jól rémlik ott hallottam egyszer egy fiktív tudósítást egy nem létező tüntetésről. („ - És hol vannak most a tüntetők? - Valószínűleg otthon tévéznek, mert itt egyet sem látok!“) De a kiküldött munkatárs lelkesen tudósít a helyszínről ahol a feldühödött tömeg lehetne, és ahol felvonulhatna a rendőrsorfal is.

Esetleg fel lehetett volna hívni valakit itthon is, aki pár éve arra nyaralt, nála legalább nyelvi gondok nem lettek volna, és elmesélhette volna, hogy pár éve még semmi előjelét nem észlelte ennek a szörnyűségnek, de a bor meg a péksütemény remek volt.

Másod perc

Olvasom, hogy a Hold gravitációs hatása miatt a Föld forgása folyamatosan lassul, így aztán 2012 után idén is be kell iktatni egy szökőmásodpercet, pont e hónapban, vagyis a június egy teljes másodperccel hosszabb lesz.

És persze kisebb zökkenőket ez is okozhat, nem minden rendszer tudja értelmezni a 23 óra 59 perc 60 másodperc értéket, de sokkal több az előnye. Egy plusz másodpercet ugyanis rengeteg mindenre lehet használni:
- Egy másodperccel tovább alhatunk.
- Vagy egy másodperccel korábban kelhetünk, így hamarabb lesz kész a pirítósunk.
- Egy rövid sóhajjal többet aggódhatunk a világ folyásán.
- Egy másodperccel többet sétálhatunk a kutyánkkal.
- Kényelmesen végigolvashatjuk az újságot reggel a vécén.
- Rendezhetünk Nemzeti Konfrontációt a Lemázolásról és a Tenorizmusról.
- Elrepülhetünk egy egzotikus szigetre nyaralni, meg vissza, mondjuk csak szubjektív időben, de az is valami.

Plusz rengeteg fontos teendő adódhat az állam számára is, ki lehet nevezni Időeltolódás Ügyi Kománybiztost, tendert lehet kiírni az összes helyettes államtitkár és minisztériumi főosztályvezető, valamint a rendőrség, a katasztrófavédelem, a NAV, a TEK és a CBA vezetőinek óraátállítására. Miniszereknek és közvetlen munkatársaiknak új laptop, tablet, phablet, okostelefon és okosóra beszerzése. (Ezeket ugyanis nemzetbiztonsági okoból nem állítják át, hanem plazmakemencében égetik atomjaikra, majd újakat veszenek a Jóska cégétől, drágán.)
A felcsúti meg nemzetközi sajtótájékoztatót tarthat, ahol bejelenti, hogy bár Brüsszelben keményen kellett tárgyalnia, de kiharcolt a magyarságnak egy plusz másodpercet, amely nemzetgazdasági és etnodemográfiai szempontból is jelentős versenyelőnyt jelent a zembereknek. (Mikor egy kotnyeles újságíró felveti, hogy, de hát mindenki más is kap egy plusz másodpercet, megjegyzi, hogy lehet, de mi egy órával előbb, mint az imperialista britek meg franciák, ráadásul a  mi másodpercünk a minőségileg több, az más anyagból van gyúrva.)

Optimizmus

Személyes életemben a legnagyobb problémát jelenleg az illegális bevándorlók jelentik, meg a nemzetközileg összeesküdött liberális bértollnokok, akik össze vissza hazudoznak Pártunk és Kormányunk, különösen a Mini Szterelnök Úr fényes sikereiről, aki pedig egymaga viszi a vállán a haldokló Európát, és meg is védi közben. Met engem személyemben is bánt ez a szennyáradat, melyet ahazai ellenzék (mit ellenzék, ellenség!) fizetett ügynökei zúdítanak a fényes tekintetű kánra a Kedves Vezetőre.

Problémát okoz továbbá, hogy  még mindig össze-vissza szállítanak többféle dohánycégek  Nemzethy Traffykokba cigit, úgyhogy nem is alszom jól addig, míg egy kézbe nem kerül az egész, lehetőleg  valami pártközeli cégbe, mert csak akkor lesz rend ebben is. És persze alig várom, hogy legyen egy iskolás korú gyerekem, aki majd járhat napi testnevelésre és hittanra, aki nem hoznak zavarba az evolúcióelmélettel meg többféle tankkönyvvel, aki délután négyig egyenes háttal (és csöndben!) ül az iskolában,  ahelyett, hogy internetezne meg biciklivel száguldozna életveszélyesen. És nyilván nem küldeném egyetemre (nekem van két diplomám, a családi átlag így is jó lenne), tanuljon inkább szakmát, hisz mint a Felcsúti Orákulum, én is piszkos kezű meg olajos bakancsú betanított munkásokban látom a nemzet felemelkedésének zálogát.

És alig várom, hogy a tévém első tizenkét programhelyén kötelezően csak az allami csatornák legyenek, és bölcs előrelátásként értékelem, hogy azoknak is fenn kell tartani a helyet, amik még nem is léteznek, de egy helyettes államtitkár már tett rájuk célzást. Sőt, javaslom, hogy eleve csak olyan tévéket lehessen ezentúl forgalmazni, amiken összesen tizenkét csatornahely van, megelőzendő a nyugat mérgező ópiumának beszivárgását egészséges lelkületű focista fiaink ööö... lelkébe.

Mert teljes mellszélességgel támogatom a focinak is nevezett labdarúgást, ez igazi stratégiai fontosságú ágazat mind népegészségügyi, mint nemzetgazdasági szempontból, különös tekintettel a pirított napraforgómag-termelésre. (A napraforgót ugyanis csak pirítani érdemes, olajat sajtolni belőle bolsevista trükk!) szerintem még több stadion kéne, mert bár panaszkodnak sokan, hogy minek, mikor nincsenek is nézők, de az ilyen károgóknak rossz és aljas a nézőpontjuk. Mivel itt mindenki szereti a focit, mindenki be akar férni a stadionokba egyszerre, de ez most nem lehetséges, ezért mindenki előzékenyen otthon marad. Ha viszont építünk még száz stadiont, ezret, majd dőlni fog beléjük a nép, különösen mert nem lesz hova menni, ha mindenhol csak stadionok lesznek.

És ebbe a szép országba, melyet nagy nemzeti összefogással, egyet akarással varázsolunk paradicsomi édenkertté mindjárt, csak ne jöjjenek illegális bevándorlók. Éjszaka néha izzadságban úszva ébredek, mikor azt álmodom, hogy mindenféle illegális bevándorlók lepik el szép stadionjainkat, kiszorítva onnan kulturáltna szórakozó betanított munkásainkat. És ilyenkor mindig imádkozom is a Felcsúti Fényhozóhoz, de ez sem mindig segít elaludni.

Szóval csap épüljön az a kerítés, hirdesse acélos csillogással nemzeti nagylétünk büszkeségét, feszüljön dacosan a szélnek a szögesdrót, kerítsük be az egész országot, védjük meg a földi Csodaországot. Aztán fedjük be az egészet. Mert mégiscsak jobb a saját levünkben párolódni, mint másokéban, meg így kint marad a globális felmelegedés, az euróválság meg az buzeránsok és az ufók is mind.

Vén csont

Ma elvittem a kutyát beoltatni a kötelező veszettség ellenessel (meg ha már ott voltunk, kapott valamit az ízületi gyulladására is, bár az főképp a kora miatt van.) Az állatorvos meg nagyon lelkes lett, mikor megtudta, hogy már a tizenhatodik évét tapossa, kissé fájós hátsó lábakkal, szerinte a korához képest ige jó kondiban van.

Ez tény, és veszett sem lesz mostanában, sőt annyira nem veszett most sem, hogy átalussza az egész napot, csak néha felkeltem sétálni, a reggeli injekció elég jól kiütötte. Annyira bejött neki a cucc, hogy még az esti sétánál is az állatorvosi rendelő felé indult volna, kétszer is, de nem hagyom hogy rákapjon a szérumra, ki bírná azt pénzzel.

Ő viszont állandóan az állatorvos felé kanyarodna, azaz vagy hipochonder (a szó Woody Allen-i értelmében), vagy csak túl ingergazdag arrafelé a környezet, különösen szag vonalon.
Ma az is tíz percbe került, mire a kaputól eljutottunk a váróig, minden egyes fűszálat gondosan végigszaglászott, hasmenéses bulldogok és neurotikus macskák szagnyomai után kutatva. Bent meg egyből berobogott a műtőbe, bár nyilván gőze sem volt róla, mire is használják, pedig sok éve egyszer őt is operálták ott. De mára a műtő is csak izgalmas szag-orgia, és a kutya fejében nem kapcsolódik össze azzal a szóval, hogy ivartalanítás. Amit persze amúgy sem ismer.

Vagy lehet hogy rémlik neki valami, például az, hogy a műtőben de jót lehet szunyálni, és a ha az ember kutya felébred, rejtélyes módon már a saját vackán fekszik, a környezete meg ünnepi kajával traktálja...

Bazmegálló

„A marhából szték lesz, abból meg széklet“
(Ismeretlen alanyi költő)

A munkahelyre való közlekedésre számos lehetőség adódik. Az embernek lehet pl. autója sofőrrel, autója sofőr nélkül, lehet biciklizni, gyalogolni, és végső esetben buszozni is. Autóm nincs, nem is vágytam rá soha, biciklizni félek a hülye autósok miatt, gyalogolni jó lehet, de ha reggel hat előtt kell beérnem, valahogy nem hangzik jól az egy órás séta (az oda vissza két és fél, ha kenyeret is kell venni), vagyis marad a busz. De a buszozás kiábrándító, mert tömeg van, mindig az ül/áll melléd aki fokhagymás kolbászt evett és dohányzik, ráadásul meglehetősen frusztráló látni, ahogy a biciklisek tartják a lépést a busszal, utóbbi ugyanis
minden második sarkon megáll, miközben minden első sarkon pirosat kap.

De a legidegesítőbbek talán mégis az utastársak, különösen a testszag vonalán, meg a tahóságén, amikor két agybajnok (a busz két ellentétes sarkában elhelyezkedve) üvöltve és bazmegelve „beszélget“, megcsillantva mágikus kétszázas szókincsük minden árnyalatát. Mind az egyet.
És a szörnyű utasok netovábbja az, aki mindig utolsónak érkezik a megállóba, de garantáltan elsőnek száll fel (miként a forgóajtón is előtted jönne ki ha utánad ment be, már ha találkozna forgóajtóval egyáltalán). Saját praxisomban két alaptípusával találkoztam ennek a modellnek: Tartály Nénivel és Tészta Bácsival.

Tartály Néni maximum másfél méter magas, ennél csak egy kicsit szélesebb (mint egy igazi gáztartály/családi kazán), elnyűtt arcú, nyugdíjközelinek mondott (mert hát fene sem tudja, igazából hány éves) kisvárosi proletár, láncdohányzással és opcionális bibircsókokkal. (Tényleg, ebbe a szóba, hogy kerül bele, hogy „csók“? Ez színtiszta nyelvi gecizmus.) Tartály anyó melléd/mögéd áll a megállóba, bízva benne, hogy rettenetes aurája előbb-utóbb úgyis elüldöz, ha ez önmagában kevés, finoman erre-arra gurulgat, helyet és mozgásteret képezve a maga számára, hogy pontosan belőhesse, hol is lesz majd a busz első ajtaja. (Pontosabban hova kerül, hisz, hogy hol van, sőt, hogy hol lesz a későbbiekben, azt mindenki pontosan tudja: a busz elején.) És ha nem találja el, rafinált testcselekkel és kifinomult szatyorhasználattal tör utat magának, az ilyen küldetések teljesítése közben Tartály Néni angolosan, mint Aunt Tank nyomul, néha alakzatban, hiszen ő nem egy személy, hanem egy típus, így bizonyos buszjáratokon számbeli fölényben támadhat. (További kutatásokat igényel, hogy Tartályék hogyan alakítják ki egymás között a horda hierarchiáját, hisz nem lehet mindenki első. Talán a testsúly, a szatyrok mérete vagy a hajfesték mennyisége számít, esetleg az öltözék/bizsuk ízléstelensége a többiek által is respektált elsődleges státuszjelző.

A másik klasszikus tolakodó Tészta Bácsi, aki több évtizednyi masszív dohányzással, valamint a napfény teljes kerülésével alakította ki jellegzetes külsejét. Fehér bőr (nuku testszőrzet), görnyedt tartás, a szemek alatti táskák felett permanens vérbenúszás, ebből adódóan meg állandósult fátyolos szomorúság a tekintetben. Lényegében úgy fest, mint egy szomorú túrós táska, két szem meggyel, vagy egy öreg és teljesen kopasz nyúl, esetleg egy nyugalmazott albínó vámpír. Tészta Bácsi a szelíd erőszak híve, nem nyomul, nem tolakszik, ő csak akkor fordul be a sarkon, mikor már látod a buszt az ellenkező irányból érkezni, de valahogy mégis ős sodródik fel elsőként a fedélzetre. Mert csak sodródik, mintha maga is meglepődne rajta, hogy jé, már megint pont előttem áll meg ez a jármű? Hát istenem, mit tegyek felszállok, de tényleg csak azért, hogy már ne álljon itt hiába... Pedig jól kidolgozott, pontosan végrehajtott akcióról van szó, mint a stratégia, mind a taktika szintjén. Szomorú túrós táska külseje senkiben nem kelt gyanút, még akkor sem, mikor már közvetlen közelben van, tésztás állaga segítségével pedig szinte észrevétlenül csúszik át az emberek kötött, előre.
Mivel Tartály Néni és Tészta bácsi a sors különös elrendezése okán, jellemzően ellenkező irányból közelítik meg a megállót, ritka a közvetlen összecsapás, az értő közönség nem gyönyörködhet a direkt, rámenős és a finom, elkerülő harcművészeti stílusok rivalizálásában. Pláne, hogy legtöbbször közéjük ékelődik egy ütközőzóna. Én.

Tudatok

Olvasom, hogy az ügyészség visszadobta a Matolcsy jegybankelnök meg helyettese elleni feljelentést, melynek lényege az volt, hogy kihagyták a vagyonnyilatkozatukból a bankjuk saját alapítványától húzott fizetésüket. Az ügyészség szerint tudatuk nem fogta át, hogy ezt bele kenne írni a nyilatkozatba, meg hogy ha nem teszik, az törvénysértés. De hát ez van, a tudatuk nem fogta át, tehát nem volt szándékos, tehát semmi bűncselekmény, és egyébként is fenébe azzal az elvvel, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít... Nincs itt semmi látnivaló, tessenek tovább haladni.

Az azért vicces, hogy a fideszes jegybankelnöknek a fideszes főügyésztől van papírja arról, hogy hülye. (Mondjuk elég sokan gondolták ezt eddig is, ügyészségi útmutatás nélkül is.) És persze felvetődik a kérdés, hogy aki a saját jövedelmeivel sincs tisztába, tehát önmaga pénzügyeit sem fogja át a tudata, az mi a faxért akar szólóénekes lenni a kormányzati gazdaságpolitika sakál-vokáljában? És tessék mondani, az ezres bankjegyet meg tudja különböztetni, a tízezrestől? Vagy szerinte a helyi érték csak bolsevik trükk, aminek ő már felette áll, a maga unortodox módján.

És az egészben a legjobb, hogy a szóban forgó összeget mindkét nemzeti bankár jótékony célra ajánlotta fel, vagyis semmi értelme nem volt sunnyogni vele kapcsolatban, bár az fura, hogy valaki úgy jótékonykodik, hogy nem is tud róla. (Álmukban tették volna, esetleg drogok hatása alatt?) Szóval lehet, hogy simán csak szerének. És hülyék.

Limpiákok

Ma kettő körül már alig vártam a híreket, hogy akkor most a fővárosi önkormányzat támogatja-e az olimpiai pályázatot, komolyan mondom, a körmöm majd lerágtam tőle, miatta, de mégsem, mert már lerágtam azon, mi is lesz a nemzetietlen konzultáció eredménye. (Abban konkrétan az érdekelne, hányan rajzoltak faszt a kérdőívre, mint én.)

Aztán elöntött a megkönnyebbülés, hurrá, Fővár Osiköz Gyűlés (élén a közéleti bunkóság hazai csúcstartójának számító Lord Mayor) simán megszavazta, hogy hát persze hogy hát perszehogy támogatják a limpiák (o- és paralimpia) megrendezésére való pályázást, nekünk már jár egy olimpia. Meg para is. Mi védtük meg Európát a Török Birodalom oszmánjaitól, meg mi találtuk fel a gyufát meg a szódát, és nálunk esik egy főre a legtöbb limpikon meg nóbeldíjas, már csak pont két limpia hiányzik dicsőségtáblánkról, valamint nemzeti vitrinünkből.

Ráadásul már az első Zorbán-kormány belengette a limpiákat, csak a gaz komenistáknak volt pofája megnyerni a választást, és lefújták ezt az agyrémet csodálatos nagy vállalkozást (pedig még a Kokó is támogatta aláírásával, bárki is legyen az), úgyhogy ideje felmelegíteni újra, elvére sportnemzet vagyunk, már ha az alkoholizmus, a névtelen feljelentés és tiltott helyen dohányzás versenysportnak számít. Ha nem, akkor nem annyira.
Viszont három a magyar igazság, úgyhogy itt az ideje a limpiák elnyerésének megrendezésére, vagy elrendezésének megnyerésére, mert ugye eddig már három Zorbán-kormány volt, úgymint: fej, tor, potroh. Most épp a harmadik van. Azaz zajlik, és ez egy magyar igazság, aminek ideje van. Tehát ide nekünk az oroszlánt is, rendezzünk egyúttal téli olimpiát is (tényleg, abból van-e para?), valamint Mars-expedíciót.

Nyilván nem rendezünk majd olimpiát, de a pályázatra is ki lehet szórni pénzt, tízmilliárdos nagyságrendben, és tényleg jól jön a haveri körnek a sok tanácsadói szerződés, hisz azokat is durva pénzekért lehet számlázni, miközben ki sem kell menni az irodából, betonozni, vagy ilyesféle megerőltető dolgokat tenni.

Formátlanok

A formula-1 versenyei (na jó, maradok a magyaros forma-1 elnevezésnél, úgyis arra áll rá a kezem) rém unalmasak mostanában. Évek óta mindig van egy, és pontosan egy csapat, ami sokkal jobb a többinél, aztán az ottani két versenyző eldönti egymás között, ki legyen a világbajnok, ha a csapatverseny már úgyis eleve egy esélyes.

És ha ez nem lenne elég, a versenyzők nem is versenyeznek, hanem egy sok ismeretlenes egyenlet műszaki megoldásán dolgoznak, figyelve a gumik állapotára, az átlagos fogyasztás változásaira, a motor meg az olaj hőmérsékletére, a fékerőeloszlásra, az aerodinamikai beállításokra, a drs-zónákra, meg nyilván a tőzsdei árfolyamokra, a magasnyomású légtömegekre valamint az alaptörvény aktuális módosításaira. Csak épp harc nincs, van helyette ez a langyos, takarékoskodós autózás, ami körülbelül annyira érdekes, mint egy orrpolip-műtét, csak nem annyira látványos.

Ezt persze érzik und tudják a pilóták (akik ugye már nem versenyzők, vagy csak ritkán, kivételképpen) is, meg a Börni Ekleszton, meg Aranka néni a földszint kettő béből is, aztán szomorú tekintettel szétteszik a kezüket, hogy hát kérem a szabályok ugye, mi nem tehetünk semmit ugye, esetleg majd 2028-tól, vagy nem. Aranka néni meg kimegy inkább szőnyeget porolni a rajt után, és csak az utolsó pár kört nézi félszemmel, muskátlilocsolás közben, mert ami a kettő között van, az érdektelen mint egy kormányszóvivő.

És mivel a forma-1 szórakoztatóipar része, ha nincs jó műsor, nincs bevétel, mert nincs szponzor, a tévék nem akarják megvenni a közvetítési jogokat, Börni Eklesztonak meg nem lesz új Rolszrojsza, vagy csak hónapokkal később, ami egy ilyen idős bácsinál már megengedhetetlen késedelem.

Úgyhogy most megy a nagy ötletelésnek álcázott hajtépés, hogy jajj miből fogunk élni pár év múlva, és ehhez jönnek még a privát sértődések, mint mikor a redbull berág a rönóra, csak épp nem sírják el magukat, a Rajkönen meg káromkodik mint egy részeg biztonsági őr, a többiek simán csak szomorúan néznek maguk elé. Kivéve Hemilton, úgy tűnik az ő szolid gyémántos fülbevalója az egyetlen pozitív fejlemény, az még a tőzsdén is ér valamit.

A többi néma csend, én is inkább túraautó versenyeket nézek, meg indikárt, ott még van fogaknak csikorgatása, vér, veríték, könnyek. Verseny, na.

Messzire tekintő

Már megint ezzel az agyahagyott olimpiai rizsával nyomul a fideszkádéenpé (hivatalosan nyilván a kormány, de újkori pártállamunkban a kettő között nincs szignifikáns különbség), pont mint az első felcsúti kormány idején. Akkor választást akartak nyerni (nem jött be), most meg a népszerűségüket akarják újjá építeni, hátha a bevándorlós gyűlöletkampány önmagában kevés lesz. Mert a nép ugyan szeret gyűlölni, a legtöbben a szomszédjukat is megfojtanák egy kanál vízben, mert túl hangosan pirítja a hagymát a reggeli rántottájához, de azért kellenek pozitív üzenetek is, valami nagy nemzetegyesítő vízió. Különösen azért, mert hiába hazudják rendszerüket „nemzetinek“ meg „együttműködésnek“, az bárkinek nyilvánvaló lehet, hogy itt igazából csak egy szűk kör működik együtt, mondjuk pont a mi pénzünkből.

Ezért gondolják jó ötletnek az olimpiát, ez egy olyan téma, amire mindenki rákattanhat, hisz a legtöbb ember fejében az élsport valami hősies izé, és szentül hiszik, hogy egy nép/nemzet/ország nagyságát az méri a legjobban, hogy onnan érkező, egyenmelegítős emberek milyen gyorsan tudnak futni, úszni, evezni, vagy egymás izzadt testét homoerotikusan gyömöszölni egy birkózószőnyegen. Így aztán aki támogatja az olimpiarendezés eszement ötletét, az rendes magyar, aki meg felveti, hogy ez egy drága és öngyilkos ötlet, az meg nemzetáruló rongy ember, nem is magyar, sőt embernek is alig nevezhető. Hisz nyilvánvaló, hogy a hazaszeretet az, amikor ész nélkül támogatjuk a világ egyik legkorruptabb szervezetét (mert a NOB igazából nem jobb, mint a FIFA, csak még nem buktak le), és irreális célokért írunk alá hülye íveket, meg lelkesedünk ilyen olimpiatámogató fesztiválokon.

Mert ezzel az olimpiarendezési őrülettel az a baj, hogy tényleg irreális. Pár ezer milliárd forint tuti rámenne, mert hiába számolnak hivatalosan kevesebben, láttunk mi már négyes metrót, meg hát a haverokat s ki kell tömni kis pénzzel, így aztán nyilvánvalóan lufi az egész, nincs pénzünk olimpiákokra, szerencsére.

De a kutya lényege ott van elásva, hogy ezt a nagy löttyös rendezési szándékot remekül lehet kommunikálni, lehet pozitív kampányt építeni rá, és a haveri cégeknek is leesik a sáp, elvégre a kampány akkor is milliárdos összeget visz el, ha nem is akarunk olimpiázni igazából. Vagyis kormányzati fideszkampány, csókosok kipárnázása, tú in van, mi több kellhet még?

Ráadásul a focistadionokat is rá lehet kenni az olimpiára (ez amolyan nem szándékolt előny), persze ez is csak üres duma, mert például a Puskás Népstadion Ferencet is úgy tervezik felújítani, hogy abban csak focimeccs meg Omega-koncert lehessen, atlétikai verseny meg pont nem. Persze mire mi egyszer, véletlenül tényleg olimpiát rendezhetünk, addigra úgyis csak egyetlen versenyszám lesz, foci naná, hisz európai értelemben is fajsúlyos tényező, erős ember miniszterelnökünk mellékállásban már a NOB elnöke is lesz (meg a FIFA élén is ő áll majd), felkészül az ENSZ főtitkári posztja, meg a pápa a szenté avatással. Meg a felcsúti lesz majd Messi is, nemsokára kiírják a rá szabott tendert.

De szerettet vezetőink addig is lehajolnak az apróért is, hisz milyen szép egy pirosfehérzöld mintás olimpiai plakát, pláne ha a telekszomszéd keres rajta.

Nyakig ér a hálidéj

A nyaralás lényege az lenne, hogy az ember nem igazán csinál semmit, és azt is valahol máshol, ha ugyanis otthon nem csinálunk semmit, az koszhoz, rendetlenséghez és jelentős diszkomfort érzéshez vezet. Mert vagy trehány alakok vagyunk eleve, és akkor az 1-2 heti semmittevés háborús övezetté változtatja a lakást, vagy viszonylag lelkiismeretes háziszemélyek, akkor viszont  harmadik napon ránk jön a sikongató lábrázás a mosatlan edénytől, meg a teli szennyestartótól. És nekiállunk a házimunkának, és abba sem tudjuk hagyni (elvégre minden tiszta üvegen találunk újabb és újabb foltokat, de ha véletlenül mégsem, jön a felhőszakadás), a nyári szabadság végén így fáradtabbak vagyunk, mint mikor belekezdtünk, és vágyunk vissza a pihentető munkahelyre.

Elutazni tehát érdemes, egy szemétdomb-jellegű szállodai szobát könnyben elviselünk, ráadásul elvileg rendszeresen takarítják is, vagyis a disznóól MVP, MásValaki Problémája, és mint ilyen, számunkra igazából láthatatlan.

Mi viszont nem utazunk sehová. Illetve dehogynem, de szokás szerint ősszel, mikor már mindenkinek csak távoli emlék a nyári szabadság, és a munkásosztály már csak a karácsonyt várja, mint a megváltót (vagyis Őt, pontosabban a téli szünetet, amit hoz...), na mi akkor tartunk hálidéjt. Nem kell naptej, nincs rohadt meleg, utazni meg akkor is lehet, ahova mi megyünk ott úgyis az év minden napján rengeteg a turista.

Ám ezzel együtt, a nyáron is megyek szabadságra, egy teljes hetet itthon leszek, és naná, házimunkálkodom majd sokat. A fejemben már majdnem konkrét terv van, hogy mi mindenre kerítek sort, de azért lustálkodni is kellene durván. Vagyis az a kihívás, hogy kicsit úgy tegyek, mintha elutaztam volna valahová, miközben a saját ágyamban alszom, a megszokott vécédeszkán ülve olvasom a reggeli híreket (erre jó a tablet amúgy). De hogy legyen valami környezetváltozás is, majd direkt a másik közértbe járok vásárolni, alternatív útvonalon sétáltatok kutyát, teát iszom a reggelihez. Sőt, lehet, hogy a cserepes növények sorrendjét is megváltoztatom a virágállványon, bár ebben azért nem vagyok biztos. Egyfelől ugye az otthonosság, meg mi van, ha megsértődnek?

Kampány

Olvastam a helsinki figyelőn, hogy egy magyar nő meghívott kávézni két menekültet (egy líbiait és egy irakit), akik közül az elsőt korábban nem szolgálták ki egy debreceni kávézóban. Most egy másikba mentek, és kávéztak, ott, benne.

 kormány ezt nyilván nem hagyhatja annyiban, a következő napokban ezért várható, hogy Debrecenben megjelennek majd a „Ha Magyarországra jössz, nem ihatod meg a magyarok kávéját“ felíratú, khm... „kormány információ“-k, elvégre a kormányzati bránerek a pillanatot akarják uralni, lehetőleg az összeset. Politikájuk lényege meg az, hogy minden ügy kapcsán, napi rendszerességgel sátáninak állítsanak be mindenkit aki nem ők. Ilyen módon a politika részükről ki is merül a sajtótájékoztatónak csúfolt (kérdezni nem lehet!) verbális autodafék megrendezésében, ami ezen túl van az már kemény gazdasági racionalitás, vér, veríték, Gucci, de ez már nem tartozik az istenadta népre.

Azzal csak kommunikálni kell, tömegközölni neki, lesve, hogy mikor merre mozdulnak a nem nyilvános kormányzati közvélemény-kutatások mérőszámai, és ha nem jó irányba, azonnal bedobni valami faszságot, ami olyan mint a fokhagymás fasírt, egyszerre népszerű, megosztó és mindenképp elnyomja a főzeléket. Halálbüntetés, megélhetési menekültek, ingyensör, mindegy, csak ne arról kelljen beszélni, hogy mit műveltek az oktatással, vagy miért pont a felcsúti haverjai lettek milliárdosok, gyorsan. (Nyuszi rokonai, baráti és üzletfelei ugyebár - ebben a micimackós leosztásban Kövér doktor lenne Füles, Szíjártó mondjuk Tigris, Zorbán naná a címszereplő, Malacka meg tetszőleges fideszes mameluk,  arra a szerepre, hogy „olyan kicsi és olyan elbaszott állat vagyok...“ bármelyikük jó lenne. Sőt, jobban belegondolva az ellenzék nagy része is.)

De ha már kormányzás helyett csak kommunikáció van, üzenetek („terjeszteni kell a fogalmakat“ - olvastam (Moham)Ed Hussein egy jó útra tért dzsihádista könyvében, ez mondjuk sokat elmond pártunkról és kormányunkról), akkor lehetne ezt alaposabban, mondhatni Orwell-kompatibilisebben is csinálni.

Először is: Túl bonyolult a fogalmazás, az acsarkodó plakátok nem elég direktek, ráadásul összetett mondatok vannak rajtuk, és csak kicsit könnyít a helyzeten, hogy legalább mind a három ugyanazzal a tagmondattal kezdődik. Vagyis egyszerűsíteni kell:
- Idegenek kifelé!
- Takaroggyá!
- Magyar jó, külföldi rossz! (Négy láb jó, két láb rossz! - ha már Orwell)
- Gyűlölünk mindenkit!
- Hööörrrrrrrrrr.....!!! (Zombi szereti agy. Zombinak agy kell enni.)

Másodszor: Túl európai a dizájn, nem kell ez a kék háttér, mert ez legalább két dologra engedi asszociálni a befogadót: a.) lefagyott a Windows; b.) EU zászlaja, már csak a kis sárga csillagok hiányoznak. Ezért a plakátok legyenek:
- Feketék, háttérben diszkrét szürkével koponya und lábszárcsontok, a betűk neon-narancssárgák, bordó vércseppekkel.
- Vagy betonszürkék, szögesdrót kerettel, a betűk fémes hatású szegecsekkel kiverve.
- Esetleg hányásszínűek, kétoldalt ízléses döglött kutyákkal dekorálva, mint valami Stephen King-féle sivatagi belezős-horrorban. (Jó lebuktam, most pont egy ilyet olvasok, mentségemre szóljon, hogy egy vallásfilozófiai tanulmánykötettel párhuzamosan.)

Harmadszor: Kevés a plakátkampány, tévészpotok is kellenek, esetleg lehetne rendelni Vajna Endrénél/Andrásnál valami mozifilmet is (Franco Nero lekaratéjozza a szír árvákat, vagy a tervezett kerítést reklámozni valahogy - „Szögesdrót a csupasz fémvázon“). A tévéreklámokba feltétlenül kell szerepelnie néhány, az alapvető orientációt segítő motívumnak:
- Eszelős tekintetű arab, foga közt késsel rohan a kamera felé.
- Zorbán V. széttárt kézzel hívja le a mennyekből Szűz Mária áldást, Szűz Szent István szívcsakráján át.
- Szomorú tekintetű, magyarnak látszó munkanélküli, a járdaszegélyen ülve elkeseredetten nézi a kézikocsival meg cirokseprűvel pöffeszkedő afgán utcaseprőt.
- Sámándobon játszó táltos épp a nyereg alá szarik, a láthatáron felbukkanó turbános horda láttán.
- Szakállas alak, zöld turbánban megvetően, egyúttal értetlenül néz egy kérődző szarvasmarhát. (Mehemed még sosem látott tehenet - ennyire nem tiszteli a kultúránkat.)

És fontos, hogy mindehhez a Demrén Józsi csinálja a zenét, öt milláért ingyen. A plakátokhoz is, külön!

Állati

Hallottam valami egyházi műsorban, hogy milyen remek az ő (ha jól rémlik a reformátusok) egyik iskolája, mert hát az egy mezőgazdasági szakiskola, és az oda járók láthatnak igazi malacot meg csirkét, nem kell a közeli nagyobb város állatkertjébe menni...

Hát, ekkora marhaságot már tényleg rég hallottam. Vagy disznóságot, lúdságot etc. (Úgy értem, pont ekkorát, nagyobbat jó párat, az elmúlt napokban is.) Bizonyos településméret és iskolai végzettség felett mindenkinek az a kattanása, hogy a városi gyerek eleve hülye, és nem ismer meg egy disznót ha szembe jön vele, ehhez neki direkt állatkertbe kell mennie. Ezzel azonban több gond is akad:

- Az állatkertek elsősorban nem a csirkék meg disznók bemutatására mennek rá.
- A mezőgazdasgi szakiskola diákjai kis eséllyel jönnek  a pesti belvárosból, szóval a „Nézd már, ez mi lehet?“ kérdés nem gyakran szakad fel belőlük egy istálló láttán.
- Én eleve lakótelepi gyerekből lettem lakótelepi felnőtt, de ettől simán megismertem a tehenet meg a libát, ha falun jártam, a panellakás ugyanis nem okoz eleve retardáltságot, hacsak nem terjesztenek agymosó rezgéseket az ufókok a távfűtésen keresztül.

Ez a szemlélet persze remekül beleillik abba torzképbe, hogy ezek a mai gyerekek csak nyomkodják a digitális izéiket, meg drogoznak, meg pornós bombarecepteket csetelnek az internetről, meg elbutulnak az ilyen tuc-tuc zenéktől és kínai étlapot tetováltatnak tőle a lapockájukra, az ananászfrizurájuk alá. Pedig ez durva általánosítás, nem minden műbőrkalapos, bajszos faszi kommunista, nem minden kopasz szkinhed és nyilván nem minden tizenéves felületes, elidegenedett seggfej. Legfeljebb csak őket vesszük észre.
És nagy részük igen is tudja, hogy a tojást nem a nyuszi tojja (ő csak tolja, a húsvéti szalvétán, de róka gyűjti),nem is a disznó. Hisz világos, hogy a tojás a tojásüzemben készül, fehérje és sárgája külön, aztán összerakják, mint a bal meg a jobb twixet.

Ne ússz tovább!

Láttam az imént a neten a két év múlva esedékes hazai úszó-vb „himnuszát“, amit a demjén józsi, izé rózsi néni danol, egy hitgyülis sláger hangulatában és prozódiájával, bónuszként röhejesen értelmetlen szöveggel. (És a klipje az igazi 50-es évek, a felcsúti ramszesz többet szerepel benne, mint az úszók, de ez már annyira szánalmas, hogy verbálisan sem érdemes rugdalni.) Nekem viszont eszembe jutott róla az úszás.

Sosem értettem, mi a jó abban, ha versenyszerűen tolja valaki, nettó szenvedés a monoton edzéseken, perverz edzők meg kabinos bácsik, klórszag meg vizes fürdőgatyák. Az persze más ha az ember kényelmesen tempózgat a tengerben vagy egy hegyi tóban, az élvezet és meditáció, de hogy menne attól előrébb a világ, hogy valaki pár századmásodperccel gyorsabban úszik faltól-falig, mint másvalaki, aki persze szintén erre tette fel az életét, de legalább is a fiatalságát... Életcélnak mondjuk elég sovány.

Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című opuszában vagy egy szemléletes példabeszéd. Rabo Karabekian az absztrakt expresszionista festő megérkezik a kisvárosi művészeti fesztiválra, és a helyiek eldicsekednek városkájuk büszkeségével, az úszó lánnyal, aki ezüstérmes lett az olimpián. És hozzáteszik, hogy micsoda kemény munka volt ebben az éremben, hogy már négyéves korától minden hajnalba vitték edzésre a szülők, és naponta menyi sok mérföldet leúszott hosszú éveken át, oda és vissza, oda és vissza. Mire Karabekian csak annyit jegyez meg: „Milyen ember az, aki csónakmotort csinál a lányából?“

Ráadásul a víz igen kellemetlen közeg. Bele lehet fulladni, ráncosak lesznek tőle az ujjaink, semmi íze (de ha van, az a baj) és halak dugnak benne. Az úszók meg ebben tapicskolnak egész nap, úgynevezett „edzés“ címén. Pedig simán csak perverzek. Én inkább a motorcsónakokkal vagyok.

Low Rider

Hallottam ma reklámozni, hogy valahol (nyilván valami lóversenypályán) lesz egy rendezvény, ahol „a gasztronómia és a lovassport találkozik“. Én ezt alapbeállításon úgy tudom elképzelni, hogy a lovak versenyeznek, illetve lovakkal versenyeznek, aztán a lovakat lelövik (ugye?), és lesz belőlük szőlő, lágy kenyér mindenféle lóból lévő dolog. Lókolbász, virsli (ló-dog), lóburger, rakott ló, lótorta, frissen facsart lólé, miazmás.

De szerintem nem kellene itt megállni, a gasztronómia úgyis kapcsolható bármivel (főleg önmagával, de mivel mindenre szerveznek már valahol fesztivált, piaci rés mondjuk csak a káposztás gombaételek fesztiváljánál mutatkozna, de az meg gusztustalan), úgyhogy szabadon szárnyalhatnak a képzettársítások, már ha van szárnyuk nekik. Általuk. Velük.

Gasztronómia és Ívhegesztés, Gasztronómia és Közlekedésbiztonság, Gasztronómia és Monetáris Politika és számos remek tematikus fesztivál-ötlet adódik, hegesztő-kolbászt még úgysem evett senki errefelé, pláne nem olyat, ami igazi hegesztőből készült. Rendezhetnék ezeket az új focistadionokban, legalább megdől végre a pár száz fős látogató-rekord, meg lesz ürügy a haver cégének dupla áron újrafüvesítenie, a nemzetgazdasági és szakmapolitikai multiplikátor hatásokról már nem is beszélve.

A gasztofesztiválok remekül kiegészíthetők Sörseregszemlékkel, Pálinka Parádékkal, hogy aztán eljussunk a Falra Hányt Borsó térdelős ultramaratonig, ami minden igazi fesztivál csúcspontja.

Cinema Paradiso

Jó ideje reménytelen itthon moziba menni, legalább is akkor, ha az ember nem szereti az általa sosem olvasott szuperhősös képregényekből készült szuperhősös filmeket, meg a debil, böfögős-fingós vígjátékokat. Mert nagyjából ezekből áll a választék, esetleg van néha valami Kannibál zombik a húsdarálóban-jellegű emelkedettebb, látomásos művészfilm, de az meg túl későn, és nincs kedvem egy ilyen katartikus darab után sötétben bolyongani hazafelé, olyan lelkiállapotban, hogy egy buszmegálló-táblától is rám jön a frász.

A szuperhősös filmeket amúgy nem értem, vannak ezek a faszik vicces latexekben meg röhejes, tökvédős páncélokban (meg néha csajok, szigorúan push-up hatású dominajelmezekben), van a köréjük animált, aztán a hős hipp-hopp, jön, lát, győz, fut, és megmenti a világot ezen a héten is. Ha meg véletlenül nem menti meg a Superironbatspiderman, akkor a világ elpusztul és jöhet az aktuális Mad Max vagy a Terminator 43, míg mondjuk a Macskanő (társa nyilván a Cicafiú) semmissé nem teszi az egész posztapokalipszist, valamint beszól a geciknek. Én a képregényeket nagyjából tizenkét évesen írtam, de akkor is Pif és Herkulest meg az Asterixet, a szuperhősökön már akkor is röhögtem, a Superman filmváltozatát nem is bírtam végig, szimplán szánalmas volt.

És a vígjátékokkal sem járhatunk jobban, eleve majdnem mind amerikai, és arra az egyetlen rugóra jár, hogy a túlmozgásos feka/kövér csaj/szemüveges fotelgyík az élre tör, miközben egyre randábban káromkodik és néha pofára esik, avagy szar kerül a palacsintába, a műfaj legalján már akár konkrétan is.

Pedig én vicces tömegmészárlásokat akarok látni mondjuk Tarantinotól, a csetlés-botlást intézze Woody Allen, a fingós poénokat elviselném Kevin Smith-től, Tarkovszkijt vagy valami kortárs magyart meg úgyis csak DVD-n esélyes nézni, a legközelebbi művészmoziig túl drága a vonatjegy.

Mert kisvárosban élni sok szempontból kényelmes, vagy nem. Húsz perc alatt bárhova eljutok gyalog, már ahová egyáltalán menni szoktam, de nincs indiai étterem (görög sem), nem kapok szusit, egy színház van (túl sok operettel - mondjuk nekem egy operett/musical is pont eggyel töb a kelleténél), és persze szánalmas mozikínálattal. Pedig tényleg van amit nagy vásznon érdemes nézni egy sötét teremben. De ez már egy ideje nem bír összejönni, ami baj, mert egy nyári hétvégén tényleg nem sok mindent kínál a város, ha kultúrni támad kedvünk. A sportot megoldjuk tollaslabdával, de a mozit nehezebb házilag, azt sem tudom hol a gyerekkori diavetítőm...

Mi ma a magyar?

Reggel, kutyasétáltatás közben már megint belehallgattam a pártszolgálati rádió Vasárnapi Újság című pántlikás sírvavigadásába. Nem mintha kedvelném a műsort, hatszázadszorra még a keserű könnyek közt morzsolgatott trianonozás sem szórakoztató, de reggel hat után, pláne vasárnap elég ingerszegény a környék, leszámítva gázolt valamit (talán nyest, vagy ilyesmi), a két csávót, akik ködös tekintettel próbálják eltalálni, hogy melyik lépcsőházban laknak végül is, meg a kétliteres műanyagflakonból mosakodó, részeg és meztelen hajléktalan nőt. (Na jó, ez igazából egy erősebb vasárnap reggel volt, rendszerint nincs ennyi látnivaló.)

Az említett rádióműsor viszont hozta a szokásos formát, megemlékeztek például Trianonról, tudósítottak trianoni megemlékezésekről, sőt a trianoni döntés is többször szóba került. Érte én, hogy ez egy ilyen jobbos - pirosfehérzöld - népnemzeti - múltba néző izé, de nehezen látom azt a célcsoportot, amelyik direkt várja, hogy hétvégente, kora reggel, nyakon öntsék ezzel. Vakamint Trianon! Ám a célcsoport nyilván létezik, és valószínűleg konvergál azzal a képpel, ami a magyarokról (mit magyarokról, magyarságról!) él a kenetteljes szavú szerkesztők fejében.

Amennyire ez rekonstruálható, a magyar az szerintük:
- keresztény/keresztyén -szakszóval: „bibliás“ (nagyon ritkán: rendes zsidó),
- konzervatív/jobboldali (bár a mai magyar politikában a magát jobboldalnak nevező társaság minden, csak nem konzervatív),
- határon túli vagy őket tekinti igaz magyarnak (mondjuk neki minden romániai magyar erdélyi, de hát a nemzeti érzés az ugye érzelem, nem földrajzóra),
- csak népzenét és „nemzeti rock“ néven futó gagyit hallgat ( a nemzeti rock az olyan rokzene, ahol sablonos a szöveg, meg kecskedudát utánoz a szintetizátor),
- fideszkádéenpé szavazó, táncházba, templomba, polgári körbe (ha még van olyan) járó, Demokrata-előfizető, M1-néző, puskácsöcsiző focirajongó, a polgári értelemben vett xenofóbiát pártoló bajszos férfi (ha nő: egy bajszos férfi felesége, és 3-4 gyermekének anyja).
- Valamint fáj neki Trianon, és utálja az EU-t. (És nyilván együtt él az ebből adódó kognitív disszonanciával.)

Ez a fura szubkultúra már a rendszerváltással szárnyat bontott, de emlékeim szerint a 2002-es választás (inkluzíve az első Zorbán-kormány bukása) idején teljesedett ki, amikor a kerényiimék és bencsikandrások gyakorlatilag kitagadták a magyarságból az ország lakosságának nagyobbik részét. Akoriban delirált arról a szebb napokat látott rendező, hogy ő most négy évig csak az „ő megyéikbe“ utazik majd, tehát ha mondjuk Vasban nem a fidesz nyert listán, akkor a vasiak fellélegezhettek, hogy náluk legalább egy futóbolonddal kevesebb, egy időre...
A fideszhívők ekkoriban szerveződtek a legnagyobb szektává, és ekkor kezdték nem magyarnak tekinteni a nem fideszhívőket, meg figyelmen kívül hagyni a helyesírás szabályait, és kontextustól függetlenül nagy M-el írni a magyar melléknevet. Meg azt hogy Nemzet, mintha tulajdonnév lenne.

Pedig én, aki undorodik jelenlegi kormányuktól, és ótvar rezsimjétől, szintén a magyar nemet része vagyok. (Nem vagyok rá büszke, mint ahogy nem is szégyellem, ez egyszerűen egy állapot, nem pedig érdem.) De nem a Magyar Nemzeté, az egy újság. A Lajosé.

Megint egy nap

Uborka Lajos aznap reggel kissé másnaposan ébredt. Rémlett neki, hogy előző este, a meccsnézés után még lement a Cicó bárba, ott valami halványkék koktélt rendelt félliteres korsóban, kis esernyővel persze, meg később táncolt az esseni illetőségű Kreator zenekar Pleasure To Kill című lemezére, de onnantól csak sötétség van, meg néma csend. Meg valami furcsa szájszag, félúton a pirított mókus és a frissen falra hányt borsó között, enyhe kókuszos jegyekkel.

Mindegy is - gondolta Lajos - a lényeg, hogy végre szerda van, majd beszólok a céghez, hogy oldják meg nélkülem, ha már én vagyok a stróman, nehogy már mindennap be kelljen mennem. Vagy be kelljen menjek? - nem, nem, ez olyan székelyesen hangzik, én meg úgyis Horvátba járok nyaralni októberben néha, utószezon, csevapi, travarica, szopornyica, miazmás.
Itt elgondolkodott egy kissé, milyen cégnek is az ügyvezető igazgatója, esetleg vezérigazgatója ő, halványan derengett, hogy gyártanak valamit ilyen emberek valaki másoknak, akinek megint mások viszik el terhelt autókkal. Nagy csarnokban gyártják a dolgokat, (ja, megvan, úgy hívják amit gyártanak, hogy: termék)meg vannak gépek is, de igazság szerint sosem járt az igazgatott gyárban, pontosabban csak az irodaházig jutott. Oda viszont lelkiismeretesen bejárt, minden második kedden, aláírni az aláírni valókat, meg kipakolni a minibárt. Meg ott látott képeket emberekről, akik dolgoznak. A gyárában.

De mivel épp bejött a szerda az ablakon, a jól végzett munka nyugalmával és közepesen erős hányingerrel feküdt vissza hanyatló párnái közé, hogy ágyban párnák közt vészelje át a Balta a fejbe című tréfás vetélkedő ismétléséig hátralévő másfél órát.Ez oly annyira sikerült, hogy mire újból felébredt, más az utolsó megcsonkított holtestét húzták ki a stúdióból, így egy zacskós bloody maryvel vigasztalódott, amit előrelátóan bekészített az ágy melletti hányóvödör mellé. Aztán - ha már belejött a paradicsomos ízekbe - rendelt magának egy pizzát, szamarasat, sok csilivel és extra szőrös füllel. Míg ezen rágódott, megfordult a fejében, hogy ezek ott a pizzériában csalnak, megint nyúlfület tettek a tésztára, de hát mit várjon az ember egy belvárosi pizzériától, honnan szereznének azok rendes, zsenge szamarat, pláne márciusban. Az persze már túlzás, hogy a mozzarella meg madártejből készül, bár az enyhít a dolgon, hogy legalább fürjtejről van szó, nem mondjuk galambról. Az gusztustalan.

A hevenyészett ebéd után kikászálódott az ágyból, csoszogva kicipelte az ágyneműt a fürdőszobába, majd a kádba hányva (mindkét értelemben), tessék-lássék módon felgyújtotta az egészet. Bár ezen a gyűrött napon valahogy nem okozott igazi örömöt a lángoló párnahuzat, meg is jegyezte magának, hogy délután a Ligetben esetleg felgyújthatna még valamit (fát, bokrot, kukát), elvégre egy rendes piromán-orgazmus neki is jár néhanap.
E gondolatban megnyugodva megborotválkozott, fogat mosott és felvette legjobb színjátszós öltönyét, készen arra, hogy szembenézzen a délutáni üzleti megbeszéléssel , melyre Pöcsi Úr várta a Nyugati aluljáróban, a metrókijárattól jobbra. (Lajos korábban még sosem találkozott Pöcsi Úrral sokszor, megbeszélték, hogy majd a szagról, meg a „Vijetnámi Veterán vagyok, kécer is halálos sebet kaptam“  ismeri meg.) Pöcsi amúgy kolléga volt, mint a Szupermegatrade 2000 Kft. többségi tulajdonosa, de csak nemrég kezdte az ipart, még nem telt neki olyan menő szoba-konyhára, mint Uborka igazgatónak, így aztán a csikkszedő-bizniszben is voltak még érdekeltségei.

Mikor Lajos odaért a Nyugatihoz, bement egy „Keleti Gyors Gyros Büfé-Falatozó“ nevű helyre, és vásárolt egy mokaszinos frapuccsnót tojáshabbal a Szupermegatrade 2000 Kft. automatájából műanyag kanállal, zsebre vágta a kávét, és megkereste Pöcsi Urat. Pár perc alatt elintézték a formaságokat, bevásárolták magukat a másik cégébe 25% plusz egy szavazat erejéig, aláírták az adócsalási nyomtatványokat, és Lajos m ár indult is a Ligetbe gyújtogatni, ahol nagyszerű. A Klauzál tér magasságában gyanús lett neki, hogy nem erre van a liget, de aztán a Bicskázóban megivott három unicumos fantát (gépi fantát, gépi unicummal, felgyújtott egy villanyoszlopra szerelt narancssárga szemetest, és az égő műanyag aromájától úgy érezte, hogy végül is egész jó kis nap lett ez a mai.

A délután hátralévő rész vásárolgatással telt. Vett néhány francia krémest, egy kis orosz hússalátát, egy lefóliázott bécsis zsömlét, és európai értelemben vett strómannak érezte magát, szórakozottan rugdalta az európai értelemben fehérré száradt kutyaszart, és még fütyörészett is valamit az Ájron Médentől, csak mert romantikus hangulatba került. Felmerült benne, hogy esetleg ma este is lemehetne a Cicó bárba, ugyan leszbi-este van, de legalább nem kell strapálnia magát,  kanti alapon (szép az, ami érdek nélkül tetszik) stírölheti a csajokat, miközben koncentrálhat az ivásra, meg a lenémított meccsközvetítésre. Aztán hazafelé vesz majd egy csalamádés hamburgert Fejszálnál, de csak otthon eszi meg hidegen, a hűtőajtónk dőlve, már csak a szokás kedvéért.

Ahogy a hűvösödő márciusi estén hazafelé ballagott a villamoson, belső zsebében egy kis savanyúsággal, arra gondolt, az élet lényegében majdnem szép, ő is hasznos tagja a társadalomnak (miközben szép) és a jövő horizontja beláthatatlan magasságokba ível. Különben is, mindjárt itt a karácsony.

Eredet

Olvasom, hogy lebukott egy amerikai polgárjogi (a színes bőrűek hátrányos megkülönböztetése ellen fellépő) szervezet vezetője, a következetesen afro-amerikainak mondta magát, pedig nem is az. A családja szerint német, holland meg cseh felmenői vannak, és talán valahol egy darab indián. A fénykép alapján sem tűnik feketének, részben sem, ami látszik, az egy kis szolárium, meg fodrászilag előállított afrofrizura. Persze ép ott van a kutya lényege elásva, hogy, hogy egy rendes liberális demokráciában szabad az identitásválasztás, és mindenkit annak kell tekinteni, aminek ő mondja magát. Vagyis nincs itt semmi látnivaló, tessenek tovább haladni...

Az egész csak azért érdekes, mert valahol (és tényleg meg nem mondom már hol), olvastam egy remek kommentet, amit nem szó szerint, ám jelentős tartalmi hűséggel beidéznék itten: Ha az evolúció-elméletnek van igaza, akkor az emberiség ősei Afrikából jöttek, vagyis valahol mind afrikiak vagyunk. Ha viszont inkább a Bibliát vennénk alapul, akkor mind Ádámtól és Évától eredünk, illetve az özönvíz nevezetű intermezzót is figyelembe véve Noétól, vagyis mind zsidók vagyunk! Mint mondtam, nincs itt semmi látnivaló, ez ennyire egyszerű.

Zsarolás (zsellérek reloaded)

Ma sikeresen izzadtam egészen amorf ronggyá magam a munkabán, amint tizenkét felejthető órát töltöttem egy poros de legalább jól átforrósodott műhelyben. Igazi túlélő túra volt, három zsemlével, két banánnal meg  egy csíz a csupasz körtefán rengeteg hideg szódával, és közben még remek híreket is mondott a rádió.

Különösen érzékeny hangulatomban talált meg az infó, hogy rossz arcú belügyminiszterünk benyújtott egy törvénymódosítást, miszerint nem kaphat közmunkát az a munkanélküli, a felmondással vagy a közös megegyezéssel hagyta ott az előző munkahelyét.
Gyönyörű, mit ne mondjak. Ha ugyanis valakit úgy rúgnak ki, hogy a munkaadó kierőszakolja a közös megegyezést, vagy valakinek csak szimplán elege lesz a létminimum alatti fizetésből, a ki nem fizetett túlórákból meg a főnökei arroganciájából, és saját mentális és egyéb egészsége érdekében a váltás mellett dönt, az megnézheti magát. Hogy miért kellene ezt büntetni arra persze nincs magyarázat, ami mondjuk nem meglepő, hisz nincs racionálisan megérthető oka. A magyarázat fideszül ilyenkor úgy hangzik: Csak!

Így aztán a rossz arcú belügyminiszer szimplán csak zsarol, mert élvezi, nyilván. Pár száz éve valószínűleg rabszolga-kereskedő lett volna ez a leszerepelt rendőr, az olyan testhezálló neki. Rohadjon meg a neve napján, lehetőleg minél hamarabb.

Update: Ma meg azt olvasom, hogy a mezőgazdasági idénymunkát is közmunkásítanák. Vagyis az ügyeletes döbrögi a helyi lokalitásban ezentúl nem maga toborozná az idénymunkásokat, hanem szólna a polgármesternek (már ha nem épp ő az), az valami hivatalok közbeiktatásával meg kiutalna neki közmunkásokat. És ha pl. az aktuálisan állástalan pedagógus nem akar mondjuk szőlőt kapálni éhbérért, akkor a fentiek szerint három hónapra eleshet minden szociális támogatástól Ez már nem zsarolás, ez annál több. Kéne még valami röghöz kötés (aki költözni merészel, annak sem jár semmi, meg egyházi tized, és máris visszaértünk a jobbágysághoz. Szép új világ, bazmeg...

Lömán

A hétvégén lesz végre megint Le Mans-i 24 órás verseny, ami köztudottan a versenyszezon legjobban várt versenye. És az egyik legunalmasabb is, komolyan, unalmasabb, mint a formula-1, de ez olyan otthonos módon unalmas, mint mondjuk a Tour de France, ahol is elve lehetetlen három hétig a körmünket rágva izgulni, de még a napi öt-hat óra is sok, hogy kibírjuk főzőcskézés, bevásárlás vagy alvás nélkül.

Valahogy így van ez lömánnal is (úgy tűnik a franciák bírják a ráérős izgalmakat), csak azt nem értem, hogy miért van hogy lemansnak írják és lömánnak ejtik, hát, ebben nem jobbak a hülye angoloknál. (Példamondat: A lömáni pálya hosszabb mint a szilversztoni. Az lö pöti.) Viszont a verseny maga az perfekt, lehet vele együtt élni, vasárnap délutánra már én is legalább olyan fáradt vgyok a fotelben mint a versenyzők, vagy a szerelők, ráadásul ők nem fotelban alszanak éjjel, hanem ilyen kis sámlikon, tűzálló ruhákban meg sisakban, ami biztos nem túl pihentető. Bár nagyon biztonságos, nyilván.

A lömáni 24 órás az maga a a teljesen felesleges heroikus erőfeszítés, egész éves rákészüléssel, rengeteg pénzért, és a vége az, hogy pont ugyanoda érkeznek ahonnan elindultak, csak sokkal gyűröttebben és borostásan. Meg nyilván büdösebben is, képzelem milyen férfias oroszlánszag lehet az autók kabinjában, ami mondjuk jól passzolhat a benzin meg az égett gumi odőrjéhez. A nézőnek viszont pompás, lehet nézni a közvetítést, párhuzamosan lesni a netet, röhögni a kialvatlan kommentátorokon, követni, hogy az évi kiszemelt kedvenc autó épp holt tart: leginkább sehol. Az utóbbi években egy kiszemelt kedvenc sem ért célba, legtöbben az éjszaka áldozatai lettek, bár néha összejött a nagy dráma, és mondjuk az utolsó körökben állt bele valaki a gumifalba.

És a legjobb persze itt is a vége, pont mint a Túr dö Fransznál. Ott az utolsó körökben már pezsgőznek, ez lömannál nyilván ellenjavallt, viszont mivel nagyjából 13 km egy kör, az idő lejárta előtt mindenki lelassít, hogy ne kelljen húsz másodperccel a vége előtt belekezdeni egy utolsó utániba, így aztán barátságos sétatempóban autóznak egymás mellett az autók. Mondjuk az elsők meg a középmezőny között lehet akár tíz kör különbség is, tényleg nincs hová rohanni.

Szóval csodás punnyadós hétvégi program a lömán, és hasznos is. Erősíti az ember monotóniatűrését, ellazult, meditatív állapotba ringat, és tengernyi teljesen felesleges információhoz juttat, és tavaly már majdnem utánanéztem a guglin, mi a frász az a "mekperszon rugóstag". Lehet, hogy idén már meg is nézem!
Már csak azt kellen megoldani, hogy kitartson a kukoricám is a célig. (Ha már a moziban nagyjából a reklámok/előzetesek alatt eltakarítom.) Egyébként elsősorban a kék, másodsorban a zöld autóknak drukkolok...

Duplagondol

Ma a felcsúti előadta magánszámát az arab bankárok valamiért épp Budapesten rendezett nemzetközi találkozóján, ahol felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország milyen nyitott és toleráns, nem úgy mint a rothadó nyugat, sőt, a magyarok igen tisztelik az iszlámot. És tesz ezt annak tudatában, hogy:
a.) nem szakad rá a plafon,
b.) az arab bankárok tolmácsai vannak annyira tapintatosak, hogy nem fordítják le az idegengyűlölő kormányzati plakátok szövegeit.

Ez már nem is pávatánc, ez gusztustalan seggrázás, szegecselt bőrtangában, a belédugdosott dollárok reményében. Hisz a felcsúti végtére is azt üzeni (min arra már számos publicista rámutatott), hogy "a szegény bevándorlókat elzavarjuk a picsába, haljanak éhen otthon, a gazdag bevándorlóknak (lásd: letelepedési kötvény) kinyaljuk a seggér".

Nyilván pont ez a logika következik a kereszténység szeretetvallás-jellegéből, meg a fidesz által keresztényként azonosított Európa etikai alapvetéseiből, a tízparancsolattól a kanti kategorikus imperatívuszig. Vagy talán mégsem.

Mert az a taktika, hogy a szónokló politikus csak és kizárólag az adott pillanatban jelen lévő közönségnek beszél, és így akár ugyanazon a napon is képes durván ellentmondani önmagának, leginkább a diktátorokra vagy diktátor aspiránsokra jellemző. Mindenkinek megígérnek mindent, pontosan tudva, hogy ez így együtt végrehajthatatlan, de nyilván eszük ágában sincs mindent végrehajtani, az egyetlen cél a hatalom, ha az megvan, akkor meg majd majdcsak lesz valahogy. A felcsúti és hűbéresei számára a hatalom önértékkel bír, nem eszköz valami végrehjtásra, hanem maga a cél, ezért van, hogy csak a pillanatot akarják uralni, csak ma meg a holnap számít, a holnapután meg messze van.

Így aztán nem zavarja őket, hogy egy párját ritkítóan aljas, xenofób kampány kellős közepén udvarolnak arab pénzembereknek, meg hadoválnak a nagy nyitottságról. Ez Orwell 1984-éből már nem is az újbeszél, hanem a dulpagondol, annak képessége, hogy homlokegyenest ellenkező dolgokat állítunk, de úgy, hogy minden esetben hiszünk is az aktuálisan kimondottak igazságában. Tudjuk, hogy hazugság, de elhisszük. Ha valaki olvasta a regényt annak ismerős a helyzet: Óceánia mindig is Keletázsiával állt háborúban, és nem Eurázsiával. Akkor sem, ha két órája, még fordítva volt.

Szóval az egyik lehetőség az, hogy fideszéknél ezt a duplagondolt gyakorolják igen eredményes, vagy simán csak paranoid-skizofrén az egész vezérkar. Persze az is lehet, hogy simán csak hazudnak, pofátlanul, hisz csak úgy érdemes.

Közösség

A délelőtti kutyasétáltatás közben a Lánchíd nevű vicces rádiót hallgattam (legalább is nekem vicces), ahol nem tudom mi okból beszélgetett két nemtudomki, de már nem is érdekel. Az egyik ugyanis épp azt fejtegette, hogy a 21. század elejére már csak két igazi közösségi tér maradt, ki nem találnánk: a templom meg a focistadion.

Már visszafelé haladtunk az ebbel, mikor eljutott odáig a fickó, hogy persze a kulturális intézmények is fontosak, meg az oktatás, a foci meg az egyház mellett!

Azt eddig is tudtuk, hogy ma Magyarországon a fideszes törzsszavazók képezik a legnagyobb destruktív szektát, de ennyire egyujjas agyú megnyilvánulás még abban a nyájban is párját ritkítja. Van hazánkban néhány százaléknyi aktív vallásgyakorló, meg hétvégente párezren kimennek a hússzor ekkora tömegre méretezett stadionokba, de hogy pont ott épülnének a nagy társadalmi közösségek, az szimpla baromság.

Persze akik ezt a maszlagot nyomják nagy átéléssel, azok nagyjából átfedésben vannak azokkal, akik szerint magyarnak lenni nehéz feladat, de egyúttal boldogságos büszkeség is - ahogy a Vasárnapi Újság című heti árvalányhajas uszulásban fogalmazott valami tájszólásos. És nyilván én vagyok a hülye, hogy már a kora reggeli séta alkalmából is ilyen fantasztikus rádióműsorokat hallgatok. Mert magyarnak lenni nem feladat hanem állapot, még csak nem is választás kérdése, itt rakott le az a nyomorult gólya, oszt jó napot. Büszkének meg ugyanúgy nem vagyok rá büszke, mint ahogy arra sem, hogy kék a szemem (arcom csupa derű). Mindenki szükségszerűen ember, és csak esetlegesen valamelyik horda, törzs, klán, nemzet tagja, úgyhogy ez önmagában semmit nem jelent. (Ich bin ein bevándorló!)

Akinek meg a foci und egyház kombó a közösségiség non plus ultrája, az nyugodtan imádkozzon mondjuk a felcsúti Sancho Panza Arénában a Nagy Szotyolázóhoz, hogy átélje szubkultúrájának kellemes akolmelegét. Én úgyse megyek oda, úgyhogy nem zavarjuk egymás köreit, csak az ő hite ne legyen nekem kötelező, mint szerencsétlen gyerekeknek a hit- és erkölcstan.

Kivan a két kereke

Korunk hőse a bicikliúton sétáló ember. Ez nálunk teljesen általános jelenség, ha valahol véletlenül épül egy bicikliút (és nem csak egy sárga csíkot festenek az út szélére, mint rendesen), rögtön jön arra andalgó párocska, szatyros homeless, nénitrolis néni, ízléses sormintaként váltakozva a menetrendszerű kutyasétáltatókkal. Nem bunkók ők persze, csak egyszerű gyermeki lelkek, akik igen örülnek az újabb járdának, rögvest hanyagolják is a régit, és meglehetős elánnal üvöltöznek az arra tévedő biciklisekkel,  jobb esetben huligánként, rosszabb esetben potenciális gyilkosokként azonosítva őket.

Mentsége erre csak a színvonalas lakótelepi kocsmából hazafelé tántorgóknak van, tőlük már a bringások sem várják el, hogy megkülönböztessék a két aszfaltcsíkot, elég, ha nem hánynak oda, vagy nem fekszenek keresztbe, úgy emberileg mind szakmailag.

És bármennyire is elkülönített a bicikliút, bármennyi táblát meg felfestést pakolnak is rá, a nénik és kutyasétáltatók, és főleg a kutyasétáltató nénik, rendületlenül mennek ott, avagy rajta, szemükben kurucos dac, szembeszállnak ők akárhány küllős kerékkel, mert ami keskenyebb, mint az országút és le van betonozva az kérem járda, akárki meglássa. Meg hát elve természetellenes és visszataszító, hogy egészséges felnőtt emberek nem képesek használni az istenadta két jó lábukat, mindenféle szerkezetre ülnek és veszélyeztetik az egyszeri emberek életének testi épségét, nyilván a muskátlik is miattuk száradtak el.

Az ilyen bicikliúton sétálás pont olyan, mint mikor valaki a külső ülésre ül a buszon, a belsőt meg a szatyrával óvja illetéktelen ülepektől, vagy mikor a szupermarkecben a pénztárnál csak az összeg bemondása után kezdi el keresni a pénztárcáját, mintha nem számított volna rá, hogy itt fizetni is kell. (És persze mikor megvan a tárca, másfél kiló aprót borít a pénztáros elé, hogy akkor válogassa ki ő. A többszörösen minősített eset pedig az, hogy ezek után áfás számlát kér a fia bétéjének nevére, amit persze csak ötödik kísérletre bír lebetűzni...)
És miután kedves honfitársunk leszáll a buszról, kijön a markecből, elégedetten elindul hazafelé a bicikliúton, naná.

A nagy kékség

A kormányzati gyűlöletkampányra meg is érkezett az első adekvát válasz, mikét arról annyi sok hírportál sietett tudósítani. Hogy ugyanis szép bilikék festékkel lemázolták a (nyilván nem a bevándorlóknak címzett, hiszen magyarul fogalmazott) hányigerkeltően fasisztoid szöveget, I. Xenofób uralkodásának újabb szellemi és morális mélypontjának szimbólumát.

Mert arra, hogy zuhant egy jelentőset  a fideszkádéenpé népszerűsége, nem az a válasz, hog gyorsan találjunk ki egy ellenséget, és uszítsuk ellen az embereket, azok meg legalább egy darabig nem a megélhetési gondjaikkal vannak elfoglalva. Lehetne például jól is kormányozni, nem a rokonok és haverok zsebét tömni adóforintokkal, milliárdos önreklám helyett valós problémákkal foglalkozni, de ehhez kellene némi ötlet, szakemberek, meg a mai magyar társadalom minimális ismerete - de ezek helyett csak kocsmai szintű kormányzati hőzöngés van, meg valami szirupos-turulos álomvilág. (De hát nem lehet elégszer ismételni: Aki a szolgálati audiból nézi a világot, az a maga szempontjából tényleg úgy látja, hogy jobban már nem is mehetnének a dolgok.)

De ez a bevándorlós náculás már megint ne cselekvés, csak figyelemelterelés, annak sem túl ravasz. Mert ugye a bevándorló (összemosva a menekülttel) az igazi fantom: rendszerint nem áll előtted a sorban a pénztárnál, nem jár a gyereke egy osztályba a tiéddel, nem melletted öltözik a az uszodában etc. Az emberek kisebb részének vannak csak (leginkább felületes) tapasztalatai e téren, hisz kietlen hazánk egyetlen normális menekültnek/bevándorlónak nem célországa, csak útba esünk Nyugat-Európa felé, átugrani meg mégsem lehet minket. Azaz aki jön, menedéket kér, az azonnal lép is tovább, annyira senki nem hülye, hogy Orbánisztánan akarjon élni hosszú távon, még a magyarok egy jelentős része sem.  E szempontból teljesen feleslegesek a plakátok, illetve csak annyiban fontosak, hogy a Rogán Vuitton szomszédja kapta a megbízatást, de hát úgy tűnik, a bandatagok mostanában már az apróért is lehajolnak.

Az viszont régi recept, hogy ha ellenségképet gyártasz, az legyen minél kevésbé konkrét, vagyis legyen túláltalánosított. (Vö. A zsidók pénzéhes hatalommániások; a bevándorlók meg naplopók és terroristák egyben, segélyen akarnak élősködni és elvennénk a munkánkat is - hajrá kognitív disszonancia!) Másfelől meg az ellenség legen olyan, akiről keveseknek van közvetlen tapasztalatuk (lásd fentebb), hisz mégis csak könnyebb utálni olyasvalakiket, akikkel amúgy semmi kapcsolatom, így nem áll fenn az az akadály, hogy esetleg embernek tekintem őket, nem pedig problémának, vagy gennyes fekélynek a csodás közösségünk habfehér testén.
A magyarok negyede utálja a pirézeket, vagyis utál bármit, amit nem ismer, vagy csak egyszerűen nem mi , és rajtuk kívül is sokan utálnak létező, de általuk valójában nem ismert csoportokat.

Példabeszéd:
- Én utálom a négereket!
- Miért?
- Mert büdösek!
- Szagoltál már meg egyet is?
- Dehogy, hiszen büdösek!

Nagy irodalma van a társadalmi előítéleteknek, de nem hiszem, hogy a felcsúti olvasta volna bármelyik alapművet is, legfeljebb a tanácsadói, ő csak annyit tud, hogy a széles tömegek legborzasztóbb, kirekesztő reflexeire akar játszani. Felrajzol egy rémképet, aztán a szájkarate nemes fegyverével harcba szál ellene, habzó szájjal ismételgetve gyökérszintű baromságait.
És közben üdvözült képpel néz körbe, hogy lám, én a pálinkaszagú, zsírfejű hős, ismét lenyomtam a hazánk ellen fenekedő gaz ármányt, én egymagam, fél kézzel persze (a másik kezemmel szaftot tunkolok épp, focilabdával), ti meg legyetek hálásak.

Hát egy frászt! Ahogy épp pártunk és kormányunk üzente nemrég Brüsszelnek: Több tiszteletet a magyaroknak! Ne nézzenek minket idegengyűlölő tahóknak, és pláne ne akarjanak idegengyűlölő tahókat csinálni belőlünk. Mert nem vagyunk azok, mint erre a szépen lefestett plakát is rávilágít. Jó munkát, és sok kék festéket a szorgosaknak!

Fame

Mióta mindenki sztár akar lenni, lehetőleg a jútyubon (magyarosan: TeCső), én is elméláztam azon, hogy teljesíthetném ki évtizedek óta bujkáló tehetségemet, mint nemzetközi multimédiás sztár, sokoldalú szelfmédmen. nyilván írni kéne valami zenét (csengőhangra és ütőhangszerekre), irodalmi színvonalú (ám prozódiailag vállalhatatlan) szöveggel, csinálni hozzá klipet, a TeCsőre, esetleg valami témába vágó játékot is, aztán jöhetnek az akciófigurák, képregények, Blikk-címlapok, frencsájz, mörcsendájzing, sika, kasza, léc.

Műfajilag a mulatós gengszterrepet lőttem be, ezzel lehet elérni a legszélesebb célcsoportot, és adekvát hozzá a legnépszerűbb műfajban (cselekményes pornó) forgatott videoklip. A második számhoz (amiben lenne némi ska-beütés is) valami tarantínós kellene, sok kivert foggal,  véres takonnyal, meg éjszakai, esős testelásással. És ha már elég sokan látták a remekműveimet, mondjuk 1.5-2 millióan, haknizni indulnék, országos turnét hirdetve, a borzosrémesi Highlight Flash Forward diszkótól a hajdúalantasi Silver Tropical Bar&Grill-ig.
Mennék persze reggeli műsorokba is, ehhez hosszú távon persze nem elég, hogy internetes sztár vagyok, kell minimum egy-két műtét, én kislábujj plasztikára gondoltam, ott nem feltűnő ha véletlenül elszúrják (de ettől még baromi sokat lehet nyilatkozni róla), és legrosszabb esetben egy kisujj kinek hiányozna, mehet a pi... piros betűs fejlécbe a Napi Vér és Genny címlapján.

A másik lehetőség ha lecsuknak rövidebb időre, mondjuk ittas vezetés, karambol, verekedés, drogbirtoklás vagy bolti lopás miatt. Ezek persze tetszőlegesen kombinálhatók (ittas lopás, karambol a dílremmel, bolti verekedés), lényeg hogy pár hónapnál ne legyünk bent többet (mert árthat a bőrnek), de kevesebbet sem, mert akkor meg nem tud könyvet írni rólunk/belőlünk H. Henrik. Ha nem vállaljuk be a börtönt, mondjuk a rossz kaja meg az ingerszegény környezet miatt (egyébként sincs kire hagyni addig a kutyát), magukban a reggeli műsorokban is garantálhatjuk az újabb műsorokba szóló meghívásokat, elég ha lekurvázzuk/lebuzizzuk a műsorvezetőket, majd rájuk borítjuk az asztalt (köpködés opcionális), és a végén még mi sértődünk meg.

Egy eddig nem tárgyalt lehetőség a közönség (mit közönség, rajongók!) figyelmének ébren tartására, ha írunk még baromi jó mulatós gengszterrep számokat, de ez a legrázósabb változat. Lássuk be, a választott műfaj lehetőségei korlátosak, meg könnyen járhatunk úgy, mit a „Baszódjál meg KDNP!“ című világsláger szerzője, aki egyszerűen túl hamar ért a csúcsra, ahonnan ugye már csak lefelé vezet ittasan. Szóval mégiscsak marad az asztalborogatás, azzal garantáltan híres maradhatok. Legalább másfél hétig, az legalább 1008-szor több, mint az Andy Warhol által bejósolt tizenöt perces garantált hírnév.

Your Hero

Láttam ilyen óriásplakátokat (mondjuk nem az utcán, csak a neten), ahol katolikus szerzetesek néznek ránk, mindennapi helyzetekben, mindennapi tárgyakkal, és az van ráírva a kompozícióra nagy betűkkel, hogy: Rendben vagyunk. Ez mondjuk egy apáca láttán nem kérdés, bár az elmúlt időszakok gyerekzaklatási ügyei kissé megtépázták a vonatkozó egyház tekintélyét, így aztán a „rendben vagyunk“-nak van egy kis magyarázkodós jellege, valami olyasmit is sugallhat a tájékozott, de nem elkötelezett kívülállóknak, hogy „nem vagyunk pedofilok“. Vagy már nem, ha egész rosszindulatúan olvassuk.

De hát így jár az egyház, ha a marketing mosópor-vonalon kikísérletezett módszereivel népszerűsíti magát, egy reklámszlogenben rögtön a többszörös jelentés keressük, ez esetben is, pedig az alapszöveg valójában egész szellemes. Meg az is rendben van, hogy a vallás ne maradjon a templomok falai között (egyik vallás sem), legyenek részei az életnek, hogy mindenkihez közel mehessenek, aki ezt igényli.

Ekkor viszont nagyon kevés pár óriásplakát, csináljanak ródsót, főzőversennyel, misebor-kóstolóval, újpesti papok - kispesti papok focimeccsel, esete Dáridó Lakodalom Lajossal. Vagy ha ez túlzás, legyen mondjuk egy képregénysorozatuk, saját katolikus szuperhőssel, aki persze civilben meg nagyon cuki. Eukariszti Kriszti a rózsafüzéres igazságosztó. Egyik kezével bűnözőket kap el, másik kezével betegeket ápol, a lábával zongorázik, az orrával citerázik...

Ezt amúgy a kormányzati kommunikáció is kihasználhatná, nekik is lehetne saját rajzolt szuperhősük az agresszív Kovács meg a hat másik szóvívő helyett. Dzsídípiarányosan Csökkenő Államháztartási Hiány Kapitány (kezében a rezsikarddal) hamar a tinédzserek kedvence lehetne, lenyomva olyan béna öregeket mint Batman, Spiderman vagy az aszfaltrajzokban létező Bituman. És mennyivel egyszerűbb lenne a fő kormányzati üzeneteket kommunikálni (pl. Hőőőő, Nemáááá, Mivaaaa????) egy képregényben, ott mindenki hozzá van szokva az ilyen emfatikus átírásokhoz a képmezőkben. (Kedvencem egy Rózsaszín Párducban volt, a párduc éjszaka oson egy házban, körülötte a felirat: „nyikorr, nyikorr“.)

p.s. A katolikusok plakátjai amúgy kilóméterekkel szimpatikusabbak, mint pártunk és kormányunk konkrét idegengyűlölő üzenetei, a „Ha Magyarországra jössz, takarodj vagy rohadj meg!“ tematikájú kampányukban, amit persze már megint a mi százmillióinkból tolnak az orrunk alá. Minta nem lenne már így is elég büdös...

Para

A Magyar Paralimpiai Bizottság gondoskodik róla, hogy ne szoruljunk a globalizált, imperialista korrupciós rendszerekre, nekünk mit sem jelent a FIFA-botrány, nekünk bizony fifából is van sajátunk, főképp ami a pofátlansági együtthatót illeti. Mert a Blatter Jóska legalább lemondott (ami persze nem jelenti azt, hogy a közeljövőben nem vezethetik el bilincsben, az úri közönség nagyobb örömére), de ez a Gömöri nevű alak olyan, mint egy beszpídezett pénzbehajtó, egyszerűen nem tud leállni.

Abban mondjuk nincs semmi furcsa, ha valaki kiabál, miközben a golyóit szorongatják, ám az már nem szokványos, hogy pont azokkal kiabál trágárul, akik szorongatják. Mondjuk most épp a sajtóval. A hvg.hu például egy végtelenül arrogáns ügyvédi levelet kapott, az általuk feltett kérdésekre adott válaszok helyett, hogy beperelünk, feljelentünk, megöljük a kutyádat,ha már ugatol itt te köcsög. Egyébként is milyen aljas dolog a sajtótól, hogy kérdezni merészel, és ezzel zaklatja a MPB keményen dolgozó kismunkavállalóit, az ilyen sajtók (vagy sajtok?) a végén még még teljesen elkanászodnak, és cikkeket is írnak. De nem akármilyeneket ám, hanem olyanokat, ahol bírálják az Elnök Urat, sőt az Alelnök Urat is, pedig ő nagy ember (meg szakmailag is), a Dajcs-Márnemfür Tamás, személyesen.

Persze jellemző, és ezért régről ismerős a tempó, ha valaki a szennyesünben turkál, vagy vajas fejjel akar kizavarni a napra, azt jól bepereljük, hogy legközelebb maximum a kakán keressen csomót. Vagy ráküldjük a NAV-ot, a TEK-et a CBA-t (ja, azt nem) esetleg a birodalmi rohamosztagosokat. Pedig egyszerűbb lenne annyit visszaírni a jogi blalblába csomagolt fenyegetőzés helyett, hogy. KÖZÖD??? És ha ez nem segít, a sajtók meg tovább kérdezősködnek, és nem hagyják, hogy nyugodtan parázzanak a limpiai bizottsági dolgozók, akkor meg lehet írni kulturáltan, elegáns vajszínű, fejléces papíron, hogy: Fejjezzed abba most, vagy meghalol!!! Dátum, pecsét, üdvözlettel: aláírás. A mai erőből politizálós, maffiatempójú kormányzati nyomuláshoz ez passzolna, és legalább a képmutatás bűnébe nem esnének e remek vezetők, ha  már a többiben úgy is nyakig ülnek.

Amúgy nekem gyanús, hogy ez a Gömöri nem a parasportolók iránti féktelen odaadás okán lett elnök, csak itt látszott lehetőség egy kis hatalmi und gazdasági visszaélésre (ha már e kettő nemigen megy egymás nélkül), privát bizniszekre, kenőpénzekre, kapcsolatépítésre etc. Ha a Nemzeti Búgócsiga-hámozó Társaskör állami pénzekkel bélelt puha fészkében látta volna meg a lehetőséget, abba ül bele, de nyilván remekül el lett volna a Szépművészeti Múzeum vagy a Csirkenem-megállapító Intézet élén is, a lényeg, hogy legyen lé, meg legen hozzá szívószál, jó vastag. Bár, ha már szívásról van szó, úgy tűnik, a pasi lassan a dolgok rosszabbik végére kerül. Szopás.

Apórue - visszaút Európának

„A multikulturális Európából nincs visszaút se a keresztény Európához, se a nemzeti kultúrák világához.“ - mondá a felcsúti Ramszesz, és nem szakadt reá a plafon. Pedig szakadhatott volna, ez az ordas baromság ugyanis még a mi félnótás, pálinkahuszár, wannabe Napóleon miniszterelnökünktől is erős.

Kezdhetnénk ott, hogy Szent István intelmei, meg folytathatnánk az évszázadok alatt bevándorolt/betelepített  népcsoportok hosszú sorával, melynek valahol a végén a sarki kebabos meg a líbiai fogorvos áll, és futólag megemlékezhetnénk az osztrák-magyar monarchiáról is. Inkluzíve Trianon, ami a Zorbán szívének nyilván igen kedves, hisz egy multietnikus, multikulturális társadalomból épp a radikális csonkolás csinált egy majdnem homogén nemzetállamot, mely (mint azt jobboldalon oly szellemesen emlegetik) nagyjából önmagával határos.

De felesleges bármit is emlegetni, a felcsúti már rég nem a valóságban él, hanem valami kádárista, kisfröccsös, disznóvágásos műidillben (kiegészítve persze a hanyatló nyugat luxuscikkeivel - nagy autó, nagy ház, nagy stadion, svájci magániskola), valahol a paraszti és a földesúri tempó sajátos elegyével, meg persze leöntve valami nacionál-klerikál poszthortysta mázzal. Na most, ebből a világból nemigen látszik, hogy Európa már rég multikulturális, nem azért, mert valakik ilyenné tették, hanem mert ilyenné fejlődött. Legalább is a boldogabbik fele, mi meg itt a szögesdrót rosszabbik oldalán kimaradtunk ebből, és a Kádár-rendszerben szocializálódott fideszese főkutyák, negyed század után sem értik ezt a világot, ők azt szeretik ha rend van, meg kussolás, és mindenki egyfelé tekint fényes reményekkel a jövőbe. Ugyanabba a jövőbe persze. Persze nem így kezdték, de a felcsútin a jelek szerint Oxford sem csiszolt sokat, vagy csak már rég lekopott róla minden, amit egykor még természetesnek tekintett, és lett belőle ez a visszataszító Döbrögi, akit kultúrember lassan már bottal sem piszkálna meg.

Az általa vágyott keresztény Európa + nemzeti kultúra (fideszül: Nemzeti Kultúra) az igazából nem más, mint átmenet a középkorból az újkorba (még államvallás a valamiféle kereszténység de már van kulturális értelemben vett modern nemzet), de az ipari forradalom még csak a színfalak mögött készülődik. Valami ilyen kellemesen kései feudális világba vágyik Zorbán, és ettől azt gondolja, a Zemberek is (ezért dolgoznak keményen kicsit), pedig az a világ csak az ő, meg néhány „nemzeti“ futóbolond képében létezik. A keresztény Európa már nem létezik (van vallásilag meg kulturálisan, életstílusok és szubkultúrák szerint sokszínű Európa), és nem jön újra el, hála az égnek.

Mert a keresztény Európa az nemcsak az, hogy az apuka meg anyuka kézen fogják a gyermekeket vasárnap, és ünneplőbe öltözött lélekkel elmennek a templomba (és közben nem találkoznak egyetlen barna bőrű, turbános, hosszú hajú, száriba öltözött vagy farmernadrágos illetővel), hanem jelenti egyúttal a keresztes háborúkat, a gyarmatosítást, a Szent Inkvizíciót, a politikai antiszemitizmust, a dúsan aranyozott püspöki palotákat, a trón és az oltár szövetségét, az „aki a föld, azé a vallás“ elvét, a háborúkban mészárszékre küldött katonákat megáldó tábori lelkészeket etc. Na ez például az a része a keresztény Európa hagyományának, ahová menjen vissza az, akinek két anyja van.

A nemzeti kulrúrákat pedig nem veszélyezteti a sokszínűség. Egyrészt mert itt a kontinensen eleve elég rég élnek egymás mellett, másrészt meg egy nemzeti kultúra (bármit is jelentsen ez aktuálisan), pont a többihez képest tud egyedi és sajátos lenni. Ami veszélyezteti, például a mi nemzeti kultúránkat, az épp a fideszes, nagyképűséggel és szűklátókörűséggel kombinált ízléstelenség, amely nem hogy a mások kultúráját nem viseli el, de legszívesebben kitagadna a magyar kultúrából mindent, ami neki épp nem teszik, nem értékítélet, pusztán hatalmi szempontok alapján. Meg úgy egyáltalán: Isten óvjon minket olyanoktól akinek egy kerényiimre az udvari kulturális beszállítója, meg akiknek egy felesleges, de drága focistadion az egészségügyi intézmény.

Melegfront

Most meg kérem meleg van, az esős őszből egyből átcsaptunk a harminc fokba, mondjuk én ezt már februárban éreztem a derekamban, közvetlenül azután hogy leestem a hokedliről. Meg látom a kutyán is, hogy alig bír felmászni az emeletre, nyilván ő is érzi az ízületeiben az időváltozást, több mint tizenöt éve gyakran, de nyilván az időváltozás miatt lassult be, mert a lépcsőn lefelé még tök fürge főleg, ha kakálnia kell.

De vissza az időre. Ez kérem nem normális ami itt van, biztos a gyurcsány csinálta ezt is az európai biztosságnál lobbizva, minket meg kemtréleznek a gyarmatosító nagyhatalmak, kéne nekik az olcsó munkaerő meg a magyar anyaföld. A kopár szik, az, tikkadt szöcskenyájastól együtt, ezért van ilyen dög meleg. A meleg ellen védekezni viszont többféleképpen lehet:
elutazhatunk valami skandináv országba, ott határozottan jobb az idő, meg a szociális ellátórendszer, bár lehet, hogy azt is lapra szerelve lehet kapni. Ha ez nem megy, itthon is lehet szaunázni, utána a harminc fok árnyékban már nem is tűnik olyan vészesnek. Vagy bele lehet ülni a hűtőbe, csak az szűk, meg sötét is van, de legalább nem kell kimenni kajáért, meg a sör is kéznél van.

Én amúgy bírnám a nyarat, csak épp dolgozni kell a nagy részében, ami nem jó, mert a munkahelyemen eddig majd meg fagytunk, de ma már pólóban is izzadtam, és hol van még az igazi kánikula... Ráadásul a munkavédelmi bakancs, meglepő módón, mukavédelmi okokból tökéletesen zár, néha eleve csak az erkélyen merem lehúzni, ha hazaérek. És ott van az a porhanyósra ázott rongycsomó, ami reggel még a zoknim volt, na azt se merem berakni a szennyestartóba, mert félek, hogy irreverzibilis erjedést indít be a használt ágyneműk között, és reggelre kimászik az egész cucc, esetleg meg is támad. És ugye nincs rosszabb egy szakadár lázadó kispárnahuzatnál, aki túszul akar ejteni. A dolgozós farmerommal viszont legalább nincs sok gond, délután csak letámasztom a sarokba, az ajtó mögé, és ott elvan reggelig.