A hétvégén lesz végre megint Le Mans-i 24 órás verseny, ami köztudottan a versenyszezon legjobban várt versenye. És az egyik legunalmasabb is, komolyan, unalmasabb, mint a formula-1, de ez olyan otthonos módon unalmas, mint mondjuk a Tour de France, ahol is elve lehetetlen három hétig a körmünket rágva izgulni, de még a napi öt-hat óra is sok, hogy kibírjuk főzőcskézés, bevásárlás vagy alvás nélkül.
Valahogy így van ez lömánnal is (úgy tűnik a franciák bírják a ráérős izgalmakat), csak azt nem értem, hogy miért van hogy lemansnak írják és lömánnak ejtik, hát, ebben nem jobbak a hülye angoloknál. (Példamondat: A lömáni pálya hosszabb mint a szilversztoni. Az lö pöti.) Viszont a verseny maga az perfekt, lehet vele együtt élni, vasárnap délutánra már én is legalább olyan fáradt vgyok a fotelben mint a versenyzők, vagy a szerelők, ráadásul ők nem fotelban alszanak éjjel, hanem ilyen kis sámlikon, tűzálló ruhákban meg sisakban, ami biztos nem túl pihentető. Bár nagyon biztonságos, nyilván.
A lömáni 24 órás az maga a a teljesen felesleges heroikus erőfeszítés, egész éves rákészüléssel, rengeteg pénzért, és a vége az, hogy pont ugyanoda érkeznek ahonnan elindultak, csak sokkal gyűröttebben és borostásan. Meg nyilván büdösebben is, képzelem milyen férfias oroszlánszag lehet az autók kabinjában, ami mondjuk jól passzolhat a benzin meg az égett gumi odőrjéhez. A nézőnek viszont pompás, lehet nézni a közvetítést, párhuzamosan lesni a netet, röhögni a kialvatlan kommentátorokon, követni, hogy az évi kiszemelt kedvenc autó épp holt tart: leginkább sehol. Az utóbbi években egy kiszemelt kedvenc sem ért célba, legtöbben az éjszaka áldozatai lettek, bár néha összejött a nagy dráma, és mondjuk az utolsó körökben állt bele valaki a gumifalba.
És a legjobb persze itt is a vége, pont mint a Túr dö Fransznál. Ott az utolsó körökben már pezsgőznek, ez lömannál nyilván ellenjavallt, viszont mivel nagyjából 13 km egy kör, az idő lejárta előtt mindenki lelassít, hogy ne kelljen húsz másodperccel a vége előtt belekezdeni egy utolsó utániba, így aztán barátságos sétatempóban autóznak egymás mellett az autók. Mondjuk az elsők meg a középmezőny között lehet akár tíz kör különbség is, tényleg nincs hová rohanni.
Szóval csodás punnyadós hétvégi program a lömán, és hasznos is. Erősíti az ember monotóniatűrését, ellazult, meditatív állapotba ringat, és tengernyi teljesen felesleges információhoz juttat, és tavaly már majdnem utánanéztem a guglin, mi a frász az a "mekperszon rugóstag". Lehet, hogy idén már meg is nézem!
Már csak azt kellen megoldani, hogy kitartson a kukoricám is a célig. (Ha már a moziban nagyjából a reklámok/előzetesek alatt eltakarítom.) Egyébként elsősorban a kék, másodsorban a zöld autóknak drukkolok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése