2024. október 20., vasárnap

A filmes erőszak könnyűsége

Bírom a hülye magyar címadásokat, illetve dehogy. Van ez a film, aminek az lett a magyarítása, hogy Öreg gyilkos nem vén gyilkos (pedig eredetiben The Retirement Plan. avagy nagyjából  A nyugdíjas terv), és kizárólag Nicolas Cage miatt néztem meg. Aki épp a másodvirágzását éli, már ha egyáltalán volt neki első. Volt az a múltkori horror, aminek a címére sem emlékszem, gondolom nem véletlenül, de a Renfieldben nagyot ment, mint Drakula, és az tényleg egy pörgős és vicces cucc volt.

Ezt viszont akciófilmnek definiálták, az meg alapból egyáltalán nem érdekel, de kiderült hogy vígjáték is, így már határeset. Meg benne volt Ron Pearlman szóval tettem vele egy próbát, és az elszúrt végét leszámítva meglepően jó volt. Úgy a kétharmadáig. Mert Cage ebben egy kiégett nyugdíjas valahol a Kajmán-szigeteken, és nem off-shorban utazik, csak élvezi a tengerparon piálást, mikor megjelenik a sosem látott unokája.

Mert a lánya, pontosabban annak a férje valami maffiózónak dolgozott, és lenyúlt valami fontosat, hogy sakkban tartsa, de ugye alapszabály, hogy szervezett bűnözőkkel nem jó baszakodni, mert odacsapnak, ahova köll. (Elvégre munkás ököl az övék, amennyiben sokat használják, miközben például egy klasszika-filológus csak nagyon ritkán.) És csaj, Ashley el is küldi a lányát a szigetekre a nagyfaterhez, de mire utána menne, már két nem kedves gengszter kíséri, akik valami pendrive-ot akarnak. Nagyfater rögtön meg is öli az egyiket.


Aztán még számolatlanul a többit, elvégre régen valami különleges egységnél szolgált, a munkaköréhez tartozott rosszfiúkat ölni, de hatvan fölött sem jött ki a gyakorlatból. És innentől mérsékelt izgalmak mellett (nem azok nélkül, csak mérsékelten izgalmas jelenetekben) megnézhetjük, ahogy sajátos humorral végzi ki sorban a gengsztereket, változatos módokon. Van akit egy súlyzóval üt agyon, van akit kihajít az erkélyről, mást meg simán agyonver.

És idáig jó is lenne, ez már-már tarantinói vérengzés, Cage meg láthatóan élvezi, a lánya elhidegült, az unokája cuki, Pearlman meg az érző szívű gengszter, aki nem is bántja az elrabolt kiscsajt, de vesz neki pizzát, és az Othellóból idéz. (Az összes többi szararc viszont kopasz és szakállas, ez afféle szőrügyi dresscode  lehet, de ők tahók és buták is.)

A végén minden jól alakul, illetve majdnem minden,  csak Tim Brown író-rendező túl sok szálat visz bele az utolsó harmadba főleg: maffiózók, titkoszolgák, politikusok, és ezek valami elementális katyvaszban egyesülnek, a végét konkrétan nem is értettem, plusz addigra eltűnt a humor, és maradt egy nettó akciófilm, amit én meg untam.
Ezzel együtt nem volt olyan rossz, a tegnapi kincskeresős ócskaságnál például tengeri mérföldekkel jobb. De akkor már inkább a Renfield, ott több volt a humor, és bár abban is volt egy gengszter- és politikus-szál, de legalább nem tolták túl

De az érdekes, mikor a halál szórakoztató. Mert itt az, az ember kedvtelve nézi az amúgy nagyon erőszakos gecik erőszakos halálát, pont mint Tarantino vagy Guy Ritchie filmjeiben. Ez biztos valami evolúciós dolog, bár tudja fene miért és miképp. Ám kétségtelenül afféle bűnös élvezet, bár nyilván épp a bűnösök nem élvezik. Miközben megérdemlik, szóval egyfelől van a igazságszolgáltatás nem jogi mozzanata, meg a helyreálló (lokális) világrend, másfelől meg az a kellemes tudat, hogy ez csak egy film. Mert az azért a legtöbben nem bírnák végignézni (én sem) ahogy valakinek tényleg elvágják a torkát. De ez csak film.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése