Az volt ma a nap híre, hogy lemeze lett a Trabantnak, akik egy rövid ideig, úgy negyven éve voltak fontos underground zenei bagázs a kádári Magyarországon. Mielőtt mindenki lelépett külföldre, Méhes Marietta az énekesnő például egyenesen Amerikába. És valóban az Eszkimó asszony fázik című film maradt sokáig az egyetlen értékelhető dokumentum a munkásságukról (meg valami kislemez, amivel sosem találkoztam) amit többször is láttam még a felhőtlen húszas éveimben, sőt akkoriban a zenéjét is kedveltem.
Azóta mondjuk teljesen más dolgokat hallgatok, néha meglepően képben lévőnek érzem magam a krtárs popzene azon szekciójában, ami az ízlésem. A Starcrawler vagy a Skating Polly talán az eklatáns példák, utóbbi zenekar tagjai például átlag felkeannyi idősek, mint én most, de Sammy Copley is csak huszonhárom én meg évek óta hallgatom a dolgait.
Szóval negyven éves, vagy régebbi zenéket már csak akkor hallgatok, ha kifejezetten nosztalgiázni vágyom, mondjuk a Queen attól függetlenül is jöhet, de a korai Iron Maiden is.Vagy a Pogues, ők is '82-ben kezdték.
Ez itt pedig egy furcsa időutazás nekem, speciel a kilencvenes évek első felébe, mikor én azért főleg Kispálos voltam, de volt Kampec Dolores kazettám is. Viszont nem támadt kedvem megnézni újra a filmet, minek bolygassam magamban érzelmileg a múltat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése