Némi halogatás után megnéztem a Beetlejuice második részét (igen szellemesen az a címe, hogy Beetlejuice Beetlejuice), ami elég nagy különbséggel, konkrétan 36 évvel később követte az elsőt.
A fene tudja, valamikor régen talán találkoztam a 88-as filmmel, de nem hagyott bennem mély nyomot, asszem bárgyúnak találtam. Láttam, untam, vissza nem mennék. Pedig állítólag Jenkiland lakó körében nagy kultusza van, persze ők szoktak helovínezni is, ami szintén rém bárgyú, ez esetben szó szerint. (A Helloween, így e-vel meg amúgy egy jó kis német speed metal zenekar volt, vagy van még, őket azért némileg kedveltem.)
Szóval nem vonzott különösebben a cucc, Winona Ryder vagy Michael Keaton ellenére sem, sőt még attól sem jöttem lázba, hogy Tim Burton a rendező, mert ő mintha már túl lenne a fénykorán (az a Nagy hal volt, meg az Ed Woood, plusz a második Batman-film, a pingvinemberes-gótikus). De gondoltam belenézek, ha már egész délelőtt egy cikken dolgoztam az értékekről, ilyen félig filozófiai félig pszichológiai nézőpontból, Kant-tól Max Weberig. Ennyi intellektuális vergődés után járt nekem némi bűnös élvezet, nem vártam esztétikai élményt, ha már pont Kant szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. De én érdekből néztem bele, szórakozni akaratam, ha beledöglök is.
És én voltam a legjobban meglepve azon, hogy sikerült. A történet szót sem érdemel, ostoba kis semmiség, szellemek, megcsonkított halottak, túlvilág, egy esküvő majdnem, egy temetés, de mindez valami eszement, anarchikus humorral nyakon öntve. Rajzfilmszerű káosz, elképesztő vizualitással, de tényleg félpercenként jön valami agyhalott poén, úgyhogy kit érdekel a sztori? Plusz cuki benne Winona, akiből sikerült egy dark-gót Anna Farist csinálni, de még a mimikája is ugyanaz, és cuki Jenna Ortega is, aki simán hozza a gimis, latin Törpillát, sértett-lázadó aszcendenssel. Michael Keaton meg Willem Defoe pedig egy ideje nem tudnak hibázni.
Úgyhogy végül ottragadtam a képernyő előtt, ami valóban furcsa volt, de legalább helyrebillent a lelki egyensúlyom, a félnapos bölcsészkedés után, elvégre alapvetően egyszerű lélek vagyok, aki az indokoltnál több könyvet olvasott össze. Vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése