Pár napja már próbálok valami jó filmről írni, de amik elém kerülnek, azokról nincs kedvem. Mert az általam amúgy kedvelt kamaradrámákhoz azért hangulat kell (és olyat még leltem is), a horror most nem opció, pedig mostanában sokat láttam, talán túl sokat is, rendes sci-fit meg nem találta. Plusz nem nézek akciófilmeket, nem vagyok már tizenöt éves (yes, not fifteen, fifty), a sokadik zombiapokalipszis már nem hoz lázba, sorozatokat meg nem fogyasztok, csak ha Star Wars.
Meghát írok filmkritikákat pénzért is, nem biztos, hogy annyi kedvem lenne hobbiból is. Néha van, de ez hullámzó. (Mint ahogy nem tudtam volna komolyan elképzelni, hogy Londonban keressek állást, mert London az a szabadidős turizmus helyszíne volt, és nem let volna meg már az a felszabadult hangulat, amit turistáskodás közben éltem meg.)
De a permanens tévés sitcomokat meg unom már nagyon, már többször leírtam, hogy csak civilizációs háttérzajnak kell, de a Jóbarátoktól vagy az Agymenőktől már idegállapotba kerülök, annyira elcsépeltek. Úgyhogy most arról írok, hogy miért nem írok, pontosabban miért nem írok ide. Jut eszembe, a politikától mostanában undorodok (ami egy szociológustól azért nem természetes), egy piackutatásba vágnék bele végre, de valahol elakadt az ügy. Úgyhogy inkább írok valami kultúrfilozófiai odabaszást, aminek az lesz a konklúziója, hogy az élet szar és a végén meghalunk. (Jó, ennyire nem rossz a helyzet, ez amolyan költői túlzás lenne, csak nem vagyok költő.) Elvégre amúgy eddig még mindenki belehalt az életébe, kivéve talán azt a Jézus nevű fazont, de benne sem vagyok biztos, a keresztény teológia az intellektuális vakfoltomba esik, én a keleti vallásokkal szimpatizálok.
de az meg csak afféle hobbi, nem vagyok szakértője a témának, pontosabban nem eléggé. Asszem mégis keresek valami filmet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése