A Finch tulajdonképpen egy jó film, már ha a világvége rezonál az ember általános életérzésére. Ja, meg azért is, mert Tom Hanks egy jó színész, elvisz a hátán egyedül is egy mozit, amit itt (mint anno a Számkivetett esetében) nem is kerülhet el. Mert bár a cucc per definitionem nem egy monodráma, hisz van benne egy kutya, meg egy nagyjából félkész (eleinte féleszű) robot is, de valójában mégis, mert Hanks karaktere lényegében az egyedüli intelligencia az „egy pasi, meg két kicsi“ felállásban.
De nem baj, elviseli ő ezt, hisz tudós, aki a saját közelgő halálához, meg a már lezajlott világvégéhez is racionálisan viszonyul, plusz van neki a hülye nevű Goodyear kutyája, aki egy hozzá hasonló magánakvalónak pont megfelelő társaság. (A kutya egyébként tényleg ennivaló, de nem konkrét értelemben - akkora világvége nem lehet - de melyik kutya nem az?)
A civilizációt meg amúgy valami napkitörés pusztította romba, mint ahogy az ilyen filmekben ez lenni szok, és lett belőle egy olyan Mars, ahol a sivatag homokjából felhőkarcolók romjai állnak ki bónuszként.
imdb.com
Az alaphelyzet pedig annyi, hogy a Finch névre hallgató Hanks tata haldoklik, de szeretné, ha valaki gondoskodna a kutyájáról, egyéb ismert túlélők hiányában így épít egy robotot, hogy majd az. De még nincs teljesen kész vele, mikor menekülni kell, mert pusztító viharok, afféle lokális armageddonként még a világvége után is vannak, sőt olyankor főleg. Úgyhogy beülnek egy klasszik jenki lakóautóba (amely a helyzetre való tekintettel enyhe Mad Max-beütéssel bír), és menekülős elszelelésbe kezdenek, miközben azért hősünk igyekszik a droidot is tanítgatni.
Amely leginkább úgy néz ki, mint egy fényképezőgép-optikákkal felszerelt, rögbilabda-fejű, a sufniban összeütött barkácsporszívó. Annyira humanoid, mint egy állólámpa és egy mobilvécé szerelemgyereke, sok dróttal szerteszét, ami az ebnek nem biztos, hogy ideális, bár a mobilvécé azért neki is eszébe jut róla.
És akkor csak mennek, csak mennek, csak mennek, néha mélán meg-megállva, de hát az eseti tornádók elől azért ajánlatos menedékbe rejtőzködni, a következő adag menés előtt.
A film látványvilága egyébként tényleg pazar, az egy és két félszereplős kamaradráma is lassan két és fél szereplőssé bővül, ahogy Jeff a robot egyre emberibb lesz (persze nem külsőleg), hogy aztán a végére, várható módon, másfél szereplősre szűköljön. Finchet kulturáltan eltemetik a Golden Gate híd tövében, majd mennek tovább, hátha valahol vannak még túlélők, bár a befejezés azt is megengedi, hogy akkor most következik a robotok evolúciója, a következő lépcsőfok, ahol már az ember a teremtő, és teremtménye népesítik be újra a Földet. Ami akár megnyugtató is lehet, hisz a rosszabbik forgatókönyv szerint utánunk a mutáns csótányok jönnének.
És melankolikus hangulata ellenére azért időnként nevetni is lehet rajta (elvégre ez egy családi film akar lenni), vicces a robot "felnövése", vicces a robot a szőrmegalléros kabátban, és nekem személy szerint vicces, hogy a posztapokaliptikus Saint Louisban is pont olyan bevásárlókosár hever a romok között, amilyen gyerekkoromban volt a sarki ábécében. Vagyis van, ami összeköti a korokat és kontinenseket a globális pusztulás ellenére is. A másik nyilván a macis méz lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése