Yes, comment!

 

hu.wikipedia.org

Kis híján az lett a poszt címe, hogy "No comment", mindenki fejtse meg, mi ez a pipacsos kitűző, de gondolom azért elég sokan tudják, ha nem is sejtik. Ketten biztosan, na jó hárman, mert az ember az anglománia belépő szintjén találkozik vele, hisz ilyentájt, október végén - november elején nincs olyan brit celeb, politikus, médiamókus, aki ne viselné feltűnően, miközben persze az utcán is szembejön, a legtöbb járókelő (és néhány járatlan-keletlen) hajtókájára tűzve. (Itt persze gondban vannak, akiknek nincs hajtókájuk, sőt azt sem tudják, az igazából mi is, de tapasztalatok szerint egy zippzáras mellzseb is remek elhelyezési opció, azt legalább az is eltalálja, aki egy hajtókát akkor se ismerne meg, ha mellé ülne a buszon.)

Ja, a pipacs... Szóval ez a Rememberence Day, magyarul az Emlékezés Napja emlékeztetője, jellemzően több napig, sőt hétig, ami pont ma van. A nagybritánok ilyenkor a háborús áldozatokra emlékeznek, meg a veteránokat sztárolják, mert bár eredetileg az első világháború abbafejezésére révedtek vissza a segítségével de azóta volt már pár háború, újabb áldozatok, újabb veteránok (akik közül jó páran még megvannak), szóval az emlékezés utolsó viszonyítási pontja ma már Irak meg Afganisztán, miközben a Nagy Háborúról sem feledkeznek meg. (Arrafelé ez az első világháború neve, nyilván mikor kitalálták, még nem sejtették, hogy lesz második is.)

2014-ben például, a Nagy Első kitörésének századik évfordulóján (tényleg, miért kitörés? a háború nem vulkán, miként a medve nem játék), annyi szál kerámiapipacsot tűztek le a Tower köré, ahány brit katona meghalt (nem elesett, meghalt, aki elesik, az még felkelhet és leporolhatja magát) a háborúban, márpedig ők valamivel több mint 900 ezren voltak. Ennyi pipacs egyszerre azért elég gyomorbavágóan fest, mint egy rendes vértó, az amúgy is rossz emlékekkel terhelt erőd körül. A várárokban...

saját.én

Az emlékezés napja eredetileg egyébként a fegyverszünet napja volt, de biztos rájöttek, hogy nem a fegyverszünetre kell emlékezni kétperces csendekkel, vagy nem a csak arra (az több év öldöklés után lényegben egy pozitív fejlemény), hanem arra, ami előtte történt, meg akikkel.

Én azért alapvetően irigylem a nagybritánokat, hogy nekik vannak még ilyen napjaik, meg (a Brit Légió nevű, 1919-ben létrehozott, a veteránokat segítő szervezet által divatba hozott) pipacsos kitűzőjük, miközben nálunk már a kokárdát sem tudod félszeg feszengés nélkül kitűzni, mióta a felcsúti döbrögi kampányeszközt csinált belőle, majd' húsz éve. (Emlékszik még valaki arra, hogy a fideszdroidok 2002-ben az áprilisi választásokig hordták a kokárdát, ami onnantól azt jelentette, amivel nem lett volna szabad összekenni, ezt az amúgy tényleg klassz szimbólumot.)

Szóval ünnepelni meg emlékezni tudni kell, ez nekünk itt, szánalmas kis geopolitikai realitásunkban nemigen megy, csak meg kell nézni, hogy fulladt az állampárt részéről nettó Gyurcsányozásba a komplett október 23, mondjuk nem meglepő módon, a forradalomra láthatóan szarnak magasról, hacsak nem lehet valami aljadék kampánycéllal sárba rántani. Az emlékezést, melynek nálunk nincs külön napja, de hát ezzel a kollektív memóriával, ami nekünk van, nem is csoda.