2021. november 4., csütörtök

Abszurd nevezéktan

Plakátragasztóné Sonkás Adél mindig is szeretett volna lenni, de ilyen hülye névvel senki nem hitte el neki, hogy tényleg létezik. A boltban még be tudott vásárolni, hisz a pénztáros nem kérdezte a nevét, ő meg ügyelt rá, hogy készpénzzel fizessen, de például TAJ-számot már hiába kért, az ügyintéző előbb röhögve az asztalra borult, majd a szemöldökével hívta a biztonságiakat, hogy hívják a mentőket, mielőtt Adél dühöngeni kezd.

Pedig - bár nem volt munkahelye, egy-egy állásinterjúra rendszerint már be sem hívták - volt társadalombiztosítása, hisz férje, Plakátragasztó Krisztofer Ramszesz elég jól keresett mint taxisofőr és férfi prostituált, azaz vezető állásban volt saját vállalkozásában, bár gyakran a hátsó ülésen. De a lényeg, hogy tudta fizetni a TB-t mindkettőjüknek, illetve után, mert igazából persze az államnak fizetett. A saját szakállára, illetve állára.

Adél a két gyerekét, Dorisz-Dzsesszikát és Ramóna-Abertinát is Kovács vezetéknével anyakönyveztette, miután megkent egy belügyminisztériumi helyettes államtitkárt. Pontosabban a farkát fűszervajjal, aztán lenyalta, de hát a gyerekekért mindent, és hát abból még senkinek sem lett baja ebben az országban, hogy Kovácsnak hívják, feltéve persze, hogy nem becézték hülye módon Kokónak. (Az egy gorillának jól áll, egy sportolónak már kevésbé, egy kerületi anyakönyvvezető esetén viszont kifejezetten szánalmas. Márpedig Sonkásék egy szem lánya ilyesmi karriert képzelt el a gyerekeinek, már csak a hülye nevek elleni küzdelem jegében is.)

Plakátragasztó korábban amúgy főállású borsó-falrahányó volt (sárgaborsót is vállalt, levest és főzeléket is), a feleségének is innen jött az ötlet, hogy a reklámszakmában helyezkedjen el, persze csak az után, hogy ismert jutyúber és közepesen kedvelt influenszer lett. De hát ezzel a névvel minden reménytelennek tűnt, úgyhogy változtatni kellett.

És innentől úgy hívták, hogy Sonkás-Plakátragasztó Adél. Egy húsipari cég azonnal fel is vette marketingasszisztensnek, hátha van abban valami, hogy hova lesz a nomen est omen?


lebomlo.eu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése