2016. január 27., szerda

G-pont?

Nekem ez igazából elsőre kimaradt, de ma a Klubrádió tagnapi műsorát hallgatva (nálunk nem fogható, így letöltök, de mennyivel emberibb, mint a pártállami propagandaszenny) szembesültem azzal, hogy a géfodor habony gábor árpád -féle 888.hu című szellemi pöcegödör meddig süllyedt. Hogy ugyanis az aktuális MSZP-elnök (az amúgy színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék Sebaj Tóbiás József) feleségéről milyen meztelen képek jelentek meg egykor, mintha legalább is furcsa lenne, hogy egy fotómodellről meztelen képek jelennek meg. (És addig jó, amíg róluk, traumatikus élényeim is voltak már, mikor rákantintottam az ötvesokéves, gigamellű egykori táncdalénekesre.) Ne legyünk prűdek und hipokriták, a csaj jól nézett ki, vállalta a jól fizetett pucérkodást, a gusztustalan cikk inkább azt a szerencsétlent minősíti, aki még hülyén be is vállalja, hogy neki annyi volt a szexuális tapasztalata, hogy kiverte a budin, sokszor.

És ezek után kábé annyi jut eszébe, hogy de Tóbiás lánya is jó csaj, azóta nyilván már őt is maszturbációs tárgynak használta, a senkiházi, aki még a nevét sem adta a förmedvényéhez. De ha szerinte az egykor kábszerrel meg prostikkal komprommitált politikus az maga Tóbiás, akkor én is nyugodtan írhatom, hogy a budiban recskázó nyomoronc meg maga géfodor gábor, aki magát politikai gondolkodónak definiálja, bocs definiálná (mert nem sikerül neki), pedig egy szánalmas fasz, ez esetben szó szerint.

(És akkor a reakciókról: az azért már jelent valamit, amikor a híresen trágár dajcstomi is annyit twittel, hogy: „Tóbiás politikusnak gyönyörű a felesége. A 888.hu-sok a mikropöcseikkel rárántani se tudnak Rába Tímea fotóira. Ennyi”
Amivel egyfelől (helyesen amúgy) elküldi a francba a 888-as bandát, akik tényleg annyira a felcsúti fenekében állomásoznak, hogy szarszagú a szájuk, másfelől meg Rába Tímeát meghagyja annak, aminek géfodorék pozicionálják: szexuális tárgynak. Szóval dajcstomi is twitterezzen a francba el, lehetőleg máma még.)

És még annyit: hónapok után ma néztem fel a 888-ra, igazából csak ezért, de elképedtem. Néhány témát rágnak összesen: Soros György, migránsok (bűnei), Donald Trump, szemét liberálisok.... És tényleg ennyi, így aztán nem csoda, hogy próbálnak maguknak bárhogy olvasottságot csinálni. Pedig inkább játsszhatának a pöcsükkel is (ha már ennyire fixáltak), tényleg jobb lenne nekünk, meg a normalitásra törekvő nyilvánosságnak. Mert lassan értjük, Fodor elvtárs neve előtt mi a G. Az ami a vezénylő tábornokánál is, pont az.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése