2016. január 5., kedd

Szakember a javából

Az kérem valami fantasztikus, micsoda emberek vezetik ezt az országot, meg hogy honnan veszik a bátorságot. Az mindenkinek megvan nyilván, hogy a felcsúti Ramszesz, első értékelhető munkahelye a magyar parlament volt meg a fidesz, ez tényleg úgy megy majd nyugdíjba, hogy ennyit ismer az országból. Meg a pálinkát kolbásszal, bár ennél még Sanyi, a hajléktalan árufeltöltő is többet tud a világról, és nem csak a KisABC-n keresztül.

Ám egy időben lehetett gondolni, hogy hátha jön valami új generáció, esetleg fideszéknél is, ahol már valamihez értő fazonok nyomulnak, nem csak ez a mindenbe belepofázó, szakmájában nemigen dolgozó, elméleti jogászból populista politikussá alakuló gárda, you know, az orbánkövéráder, így egyben.
Most tényleg, mondjon nekem bárki egy jelentős, fontos dolgot (nem tudományosan, az eleve értelmezhetetlen esetünkben), amit mondjuk kövérlászló tett Magyarországért, és ami nekünk jó volt. Már azon kívül, hogy huszonéve ő kövérlászló, de az nekünk nem volt jó.

Avagy van ez a fideszes káder-rendszer (Kádár-rendszer? - nem, még nem, de pártkörökben igény az volna rá), ami a rémesebbnél rémesebb arcokat hozza ránk (ahogy azt Alexis de Tocqueville persze látta már jó előre), és mikor pár éve az ember azt gondolta hogy rogánkrumplinál vagy szijjártópéternél nincs lejjebb, jön az új ász, az abszolút fideszes, a színtelen, szagtalan, átlászó folyadék:

CSEPREGHY NÁNDOR
 Születési idő: 1983. augusztus 22.
 Iskolák:
o Szegedi Tudományegyetem (2009, 2010)
 Nyelvismeret: angol, német
 Korábbi munkahelyek:
o Fidelitas (2007-2011)
o 2010. országgyűlési választások
o képviselői személyi titkár (2010-2011)
o Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (2011)
o Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (2011 – 2012)
o Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (2012 – 2014)
o Miniszterelnökség (2014- )

Különösen a munkahelyek érdekesek, ha már másból nem nagyon áll CV, hát ennek az embernek igen sok ánuszt kellett kényeztetnie nyelvével ilyen pártkarrierhez, bár lehet hogy csak ennyire tehetséges, ki tudja, én nem érhetek fel idáig, meg annyira polgári, hogy ő lesz a magyar Margaret Tecsör, bár az a felcsúti akar lenni. Mondjuk kár, hogy 83'-as évjáratúként már nem zaklatta a dikatúra titkosszolgálata, csak az óvodája, de ott is lehetett a híres Tejbegríz-ellenálás konspirált főnöke. Mondjuk nyilván nem volt, nem is várnánk el.

És ez a senki úgy került most ide, hogy 444.hu híre szerint kirúgná a közigazgatásban dolgozók hatvan százalékát. Átterelve őket a versenyszférába, ami persze csak sima kirúgás, mivel a „senkit nem hagyunk az út szélén“ azt jeleni fideszül, hogy dehogynem.(Ha meg ezt kifogásolná valaki, azt beperelik, hogy jogiag az út széle  az a hely, ahol nem kell megdögleni, tehát ha mégis hagynak valakit, azt nem ott, ha meg ott, azt nem úgy.)

Na jó, az újbeszél nekem is sok, harmadik generációs ostobaságba csomagolva meg már fáj. Képzelem csepreghynek hogy fájhat nándor, ha és amikor adódnak őszinte pillanatai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése