2016. január 30., szombat

Mi a van?

Ezeknek nem lehet csak nekiugrani, úgy kikardom a rántom módon!“
(csúcsértelmiségi megszakértő az Echo Tv-ben)

Már megint kizökkent az idő, pedig olyan normálisan indult a nap. Későn keltem, kisütött a nap, én sem álmodtam Heideggerrel, és akkor egyszer csak elkezdtek valami galaktikus nyelven beszélni körülöttem az emberek, ami hasonlított a magyarra, csak nem volt az. Mert magyarul értek, legalább is eddig úgy tűnt, annak idején a magyar szakot sem azért hagytam ott, mert nem értettem, csak utáltam azokat, akik tanítanak és főleg  ahogy.
Délelőtt a könyvtárban a nők a pult mögött hülyén néztek az olvasójegyemre, aztán egyikük mondta, hogy a gépe lezárta a vonalkódot. Mii??? Innentől nincs vonalkód egyáltalán, a túró rudin se, meg sehol, mert a könyvtáros néni gépe lezárta? Hogy mit zárt le a mi, az persze nem derült ki, de átült egy másik géphez, és begépelte a vonalkódot. (Remélem nem úgy, hogy „ vékony vékony vastag közepes nagyon vastag vékony közepes...“).

Aztán hazafelé egy idősebb nő megkérdezte tőlem, merre van a Kossuth utca? Mondom neki ez az, mire ő: "Redben, de merre van?"

A délután olvasott regényben is találtam olyan mondatokat, aminek volt értelmük ugyan, de szerintem nem erre gondolt a szerző, meg olyanokat is, aminek egyáltalán nem leltem értelmét. De aztán jött az este, én meg tévét néztem kicsit (már abbahagytam),és jöttek a kvázi-magyar mondatok sorban.
- „A háromból amit mondtál, mind a kettővel egyetértek főleg. De szerintem van egy másik is“
- „Holnap is lesz időjárás, csak nem ebben a kategóriában.“
- „ Ugye volt az a sok konfliktus meg egyebek a világ minden tájáról, és akkor itt most mi szintén ugye lényeges hogy megint lássuk, hogy ezek voltak, ezek a konfliktusok, és ez nekünk is látnivaló...“

- o -

Aztán elegem lett a beszélő fejek típusú csatornákból, és eljutottam a Muzsika TV-ig, ami egy kulturális fekete lyuk, és ott már félrenyeltem a vacsorám. Láttam a képernyőn három egyenzakós sittes fazont valami színpadon fejhangon gajdolni, de ilyet láttam már, nagy ügy, ám a szöveg padlóra vitt .(Idézem: Buli, buli, buli, buli madein hungari, gyere testvér járjad velünk, csumi, csumi, csumi - közben a háttérben: hoppáhoppáhadszójon!) Őszintén szólva ez után a refrén után már nem vártam meg, hogy jöjjön a verze, rácsaptam a pánikgombra, ami ugye a némítás. Csak épp olyan valószerűtlen arcok tátogtak a képernyőn,  hogy visszakapcsoltam a hangot, pedig már az is elég szürreális volt ahogy a nevezett arcok szigorúan egy helyben imitálnak valami színpadi jelenlétet, mert a mozgáskultúrájuk annyiból állt hogy
 a.) toporgás majdnem ritmusra
 b.) a  mikrofont nem tartó kézzel meg random csápolás.

És akkor tényleg érdekelni kezdett miről énekel ez a sok ember, akiknek egyikétől sem vennék használt autót, de valószínűleg ceruzaelemet sem. És persze semmiről, csak van az a közönség, aki pont ezt akarja hallani, meg félrészegen gajdolni, mert annyi maradt neki az életéből, hogy nyaralni viszi az álomhajó, ha már az igazi nem.

Oké, persze hogy tudom, a mulatós egy műfaj, csak nem élek vele, de ha belefutok kapcsolgatva, mindig sokkot kapok. Tudom azt is hogy jelentős igény van rá, de  a rasszizmusra is, ettől mégsem lesz rendben dolog. Minden esetre ha én lennék a diktátor (ilyen bajszos, tányérsapkás, szivarozó El Presidente) bűncselekménynek minősíteném a Casio-szintetitázátor alapokra a hopphopphopp, bulivan, mámamulatunk és hasonló hangsorok dallamosnak/ritmusosnak szánt kiejtését. Persze lenne egy rendes cenzorbizottság, aki eldöntené, hogy mulatós, azaz illegális-e az adott mű, és ha igen, betiltanám.

Kemény lennék és igazságtalan. De ízléses.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése