2018. december 1., szombat

Táffűtéses

Rég panaszkodtam már az időjárásra, viszont most sem fogok. Végre remek idő van, reggel mínuszok, még jó hogy a sarki kis garázsbolt elé rendületlenül kipakolják az almát meg a karfiolt, hisz az fagyasztva a legjobb. Párommal ellentétben nem bírom az esőt, én a napsütéses csikorgó fagyot szeretem, akkor végre nem izzadok, legalább is az utcán.

Otthon már problémásabb, mert a távfűtők olyan tempóban távfűtenek mintha nem lenne holnap, pedig az elmúlt napokban tökéletesen elég lett volna az ablakon délutánig betűző nap meg a globális felmelegedés, nem is beszélve a hazaszeretetről, ami meg ugye belülről hevít. És ha ez is kevés lenne, még simán meg lehet fázni, és akkor a láz meg a hazaszeretet kéz a kézben.

Ráadásul a hazaszeretet nem akarja kinyírni a szobanövényeimet, pedig mediterrán migránsok javarészt, de a távfűtött radiátor az igen, merthogy mellette vannak, és biztos nem bírja őket. Én meg a sült fikuszt nem szeretem, pláne cserépben tálalva, úgyhogy az alapból kevésbé vízigényes darabokat is naponta kell öntözni a túléléshez.
Sőt, én sem tudok kisebbik szobában aludni, mert az ágy ott is a radiátor mellett van, az meg olyan meleg, hogy reggelre rám olvadna a műszálas pizsama, ha nem lenne pamut.

És persze rengetegbe is kerül a fűtés, amit nem tudok letekerni, így sok fokkal van melegebb idebent, mint az nekem kényelmes lenne. Hogy mennyi az annyi, azt a fene tudja, hőmérőt nem tartok itthon, de az ablakon betűző nap és a szauna üzemmódban elszabadult radiátorok csinálnak vagy huszonöt-huszonhat, esetleg harmincezer fokot, a lényeg hogy rövidnadrág-póló a téli out couture is.
Én meg nosztalgikusan nézegetem a szekrényben a kardigánjaimat (na ja, van több is, így jár akinek a bölcsészkar állít ki diplomát), ezeket régebben még hordtam itthon (hát, utcára azért nem mentem bennük), nem is értem hogy lehetett ez.

Talán azóta van téli kánikula a lakásban, mióta megvolt a külső szigetelés meg a nyílászáró-csere , valahány éve már a naptárban. (Tényleg, honnan tudok olyan szavakat, hogy nyílászáró? Vagy hogy tértivevény, bár arról nem tudom mit jelent, gondolom azt, hogy hajóvonták találkozása tilos.)
Esetleg simán csak felpörgették a rendszer teljesítményét, mondjuk egy új kazánnal, ha már Magyarország jobban teljesít, mert az tuti, hogy az elmúlt néhány tél már rövidnadrágban telt, de úgy hogy a zokni ráizzadt a lábamba a lakásban. Pedig az én zoknijaim alaphelyzetben nem szoktak izzadni.

Szóval bár kedvenc időjárásom ez a mostani, azért vannak hátulütői is, amiről legkevésbé maga az időjárás tehet. Meg kellene tudni, ki a lokális fűtés-führer, és megkérdezni tőle, hogy akkor ez így most hogy? És hogy mit lehetne tenni-e ellene valamit akkor, vagy?
Persze van olyan ismerősöm aki szerint egyszerűbb az ügy, ha zavara túl meleg, nem kell befizetni a számlát, előbb-utóbb lekapcsolják maguktól.
De azt hiszem ez azért lassú folyamat, áprilisban meg már mire megyek vele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése