2018. december 9., vasárnap

Tetszett szólni

A polgármesterség kemény és embert próbáló foglalkozás, sok stresszel és konfliktussal jár. Van az a hülye oktatás, hogy akkor most bezárjuk-e a falu iskoláját, meg csatornázni is kellene, hogy ne álljon a lakosság féltérdig szarban, meg a közvilágítást is meg kell rendelni a Hellóröfi vejétől, csak nincs meg a mobilszáma.
De eme sok, komoly és felelőségteljes (valamint öt év felfüggesztettet okozó) ténykedések mellett, még szólni kell a mikulásnak is, hogy be ne merje tolni a képét a faluba, mert a mostanság meghonosodott legújabb szokások szerint, a bürgermejszter feladata az óvodások és kisiskolások  zaklatása, cukrosbácsi manapság már csak a polgi lehet.

hvg.hu

És nem, egy pillanatig sem gondolom, hogy a fenti remek levelet valami túlbuzgó tanítónéni mondta tollba a szerencsétlen negyedikesnek, én kérem elhiszem, hogy egy tízéves gyerek őszintén és spontán módon lelkesedik a polgármester bácsiért, aki ugye tetszett szólni, és ha belehúz, jövőre már a kenyér- és halszaporítás csodáját is bemutathatja. Először persze csak akciós szardíniakonzervet tud majd szaporítani, de idővel eljuthat a füstölt lazacig, de ahhoz már dubajozni is kell, ami egy falusi polgármestertől azért komoly teljesítmény.

De tényleg, valahogy mégis csak be kellene tiltani, hogy mindenféle helyi döbrögik a gyerekek sérelmére hiénázzák össze  az ünnepeinket, mert kurva szar világ az, ahol a polgármester bácsinak kell hálálkodni a mikulásért is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése