2021. október 22., péntek

A holnap üzenete

Október 23 jeles nap kétségtelenül. 1996-ban II. János Pál egy levelében ekkor írja le azt, hogy a katolikus tanítással összeegyeztethető Darwin evolúcióelmélete.
Ami lényegében nem is nagy marhaság, elvégre Darwin elmélete nem foglalkozott az élet keletkezésével, a világéval különösen nem, pusztán keretet igyekezett adni a szerző megfigyeléseinek arról, hogyan is változnak a már létező élőlények, a környezeti hatások függvényében. Nem lehetett még gőze a genetikáról, de az evidens volt mindig is az emberi kultúrában, hogy az utódok örökölhetik felmenőik bizonyos tulajdonságait. Innen csak egy lépés volt, hogy azok a tulajdonságok öröklődnek tovább, generációról generációra, melyek adott környezetben jobban segítik a túlélést. Darwinnak mindössze elszigeteltebb állatpopulációkra volt szüksége (a'la Galpagos), ahol rövidebb idő alatt több generáció változásait meg tudta figyelni.

Amikor a pápa (ellentétben a pópákkal) elismerte, hogy ez egy racionális elképzelés, és nem is beszél arról, hogy akkor  most a Nagy Bumm, a Mindenható vagy Festéktüsszentő Hapci Benő-e az ok a világunknak nevezett szánalmas okozat mögött, szóval nem érdeme dogmatikai alapon utálni, csak bevitte a római kaotikus egyházba a józan eszet.  Észt.

Hiszen nem érdemes másokat, az ő gondolataikat és nézőpontjukat eleve utálni, mert csak, mert ők nem  mi vannak, és hát a józan ész még egy olyan feudális szervezetben (és annak tanításába) is helyet kaphat, mint az 1Ház. Amelyben persze csak a vatikáni dudás fér meg, de nem akarja betiltatni mondjuk a tel-avivi szimfonikusokat.
Hát ja, ez október 23 üzenete.
Egyéb ötlet?

hatterkeptar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése