2021. október 24., vasárnap

Amiről nem beszélnek, és amiről helyette néha

Felcsút országos hatáskörű döbrögije elöblögette szokásos, dagályos ostobaságait a Birkamenet nevű kormányhitű tüntetés fénypontján, mellyel iránymutatást ugyan nem adott a híveknek, de legalább harci kürtnek is bágyadt volt önismétlése. Brüsszel, migrnás, Soros, Gyurcsány - mindent halottunk már ezerszer, óvodás szintű kampányszlogenekbe fogalmazva (hisz mindig kampány van, tizensok kibaszott éve, minden egyes napon), és belenézve némi online közvetítésbe, ezt még a rajongói is unták már kissé. Ez nem meccs volt, csak valami bágyadt átmozgató edzés, hogy azért be ne rozsdásodjon a gyurcsányozás, meg a Gizi nénik se felejtsék el, hogy Soros.

Az viszont többeknek is feltűnt, hogy az ellenség (mer' ha háborús a retorika, akkor ellenfelek nincsenek is, ellenségek viszont számosan) most már az EU mellett az USA is, nyilván mert a felcsútinak - saját bevallása szerint - nem volt B-terve Prezident Trampli bukása esetére. Úgyhogy most már előre látja, hogy Amerika majd jól beavatkozott a jövő évi választásokba, amitől valami helyettes alfőfasz már most fel volt háborodva, követségi hangot adás mellett.

A pártvezér és kancellár nyilván jós, talán belekből jósol, mint őseink két hátrafelé nyilazás között, gondolom a méltatlanul háttérbe veszett Habony nertárs beleiből, meg azért statisztikákat is rendel heti szinten, közeli kutatócégektől. És biztos az jött ki, hogy z USA elég messze van, elég kevesen követik az ottani politikát közelről, azaz bármit rájuk lehet kenni (pont mint a kádári gulyás-nemkommunizmusban), ráadásul az egybesült államok egy akkora anyahajó, hogy annak hídjáról mi már alig látszunk, arról nem is szólva, hogy úgyis csak igen lassan fordulna ránk, ha akarna. Ha érnénk neki annyit.

Úgyhogy az ellenségek erősorrendben: EU, USA, LMBTQ és csak aztán jön a hazai ellenzék. Nyilván mert nem lehet belőle egy rendes betűszót sem összehozni, annyira béna. Meg gyenge, szánalmas és nevetséges - jelentősége csak akkor és annyiban van, amennyiben a fenti betűszavak háttérhatalmilag állnak mögé, hogy bábozzanak fele, a Felcsúti Fejedelemség sérelmére nyilván. Na ja, a fideszkádéenpé felé természetesnek veszik, hogy a politika nem autonóm szereplői, hanem kesztyűsbábok versengése, hisz náluk ez így szokás, az ő két pártjuk igazából egyetlen személy, mindenki más csak az ő akaratát hajtja végre.

És pont e miatt lehet beszarni a Nyugattól. Mert ott nem kedvelik az autokratákat, a pocakos Napóleon pedig már rég az, az autokrácia lényege pedig annyi, hogy a törvényeket nem azért hoznak,hogy racionálisan szabályozzák a társadalom működéseit, hanem hogy végrehajtsák a Vezér akaratát, parancsait. Jog abból lesz, amit a főnök elképzel, így aztán minden amit tesz jogszerű, akkor is ha kibaszott erkölcstelen. Na ezt nem szeretik az usákokban, részben ezért hajtották el Tramplit is,bár közvetlenül tőlük azért annyira nem tart még az O1Géniusz.

Az viszont jellemző, hogy az itthoni ellenzékéről nagyon keveset beszélt, ami azért jelenthet valamit. Hisz az elmúlt években megszokhattuk, hogy mindig olyan ellenségmenedzsmentet visz, ahol kitalál magának egy falra hányt ördögöt, és aztán jól megvéd minket tőle, lásd "tömeges bevándorlás". A valódi kihívásokról (gazdaság, szociális háló, eü.) viszont rendszerint kussol, úgyhogy minél kevesebbet beszél az ellenzékről, annál valószínűbb, hogy kezd komolyan tartani a jövő  tavasztól. Elég a fészbukos reklámköltéseiket megnézni, hogy ömlenek a százmilliók(!) a Stop Mindenki! kampányokra, meg az elkúrt mozifilm ingyenes vetítéseinek promójára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése