Az volt a terv a hétvégére, hogy írok. (Igen persze, meg porszívózom, akváriumot pucolok, megetetem a mosógépet, sőt magam is eszek, alszok, levegőt veszek, próbálok fotoszintetizálni, ilyenek.) A régi mondás szerint ehhez az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg, ami esetemben úgy módosul, hogy nekem határidő kell, meg a honorárium, de minél gyorsabban. Elvégre profi vagyok, már nagyjából huszonöt éve írok pénzért, csak mostanában abból kevés van, és minden fillér kell, kurvákra, drogra és lóversenyre. Efféle alapvető szükségletekre. (Valójában villanyszámlára meg hasonlókra.)
Határidő még nincs, az jellemzően hónap eleje, de írni meg hétvégén egyszerűbb, inkább mint hét közben munka után, vagy - mint e héten - dél- és munka előtt, plusz az egy hónapja is bejött, hogy kicsit előbb küldtem a cikkeket, és kicsit előbb jött a mani, ami mondjuk sokra nem volt elég, de arra igen, hogy még mindig nem jött rám a végrehajtó.
Ámde. Szombaton éreztem, hogy nincs kedvem írni, a fejem üres, mint egy választási pártprogram, vagy az a busz, amin hárman utaznak és a következő megállóban hatan szállnak le. (Azaz két embernek fel kell szállnia ahhoz, hogy legalább üres legyen.) Meg is győztem magam, hogy a szombat a pihenésé, majd vasárnap alkotok valamit. Erre vasárnap reggel is úgy keltem, mint aki fogalmazásgátlót vett be előző este, úgyhogy nagylelkűen megengedtem magamnak, hogy majd hétfő délelőtt hagyom előtörni a kreativitásom, elvégre még nincs annyira hónap vége. Meg addigra hátha elő akar törni...
Arra gondoltam, hogy nekiállok kissé írni, de naná, hogy az írás is olyan mint a pia, a puzzle, vagy valamelyik kedvenc írom egy nem túl hosszú regénye, hogy ha az ember nekiáll, nem bírja abbahagyni. De még én sem.
És amilyen kitekert egy lélek vagyok, még élvezem is, úgy érzem, mintha tennék valamit, mintha csinálnék, létrehoznék, befolyásolnék vagy legalább megpiszkálnék valamit, pusztán azzal, hogy szavakat pötyögök be egymás után a gépbe. Pedig dehogy, régi ideája az már az embereknek, hogy dolgok kimondása, leírása az már maga is egy dolog, de hát már a barlanglakók is azt gondolhatták, hogy a falra rajzolt bölény az nem rajz, az maga is bölény, vagy legalább valami bölény-terminál, amin keresztül le lehet vadászni.
De hogy én miket irkálok össze pénzért meg ide, az nincs befolyással a dolgok állására, a világ folyására, jobbára (azaz szinte mindig) mikro- sőt nanoszinten sem.
De valószínűleg épp ez a felszabadító öncélúság teszi, hogy legtöbbször élvezem, és ha már egy függő személyiség vagyok, hát megtalálom benne a viszonylag ártalmatlan függőségem. És igazából tényleg mindegy, hogy megy-e általam előrébb a világ, amíg nekem jól esik és/vagy fizetnek érte.
Illetve dehogy, ha nem esik jól, csak fizetnek érte, akkor nem csinálom majd, amint elmúlik a mostani számlafrász
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése