2021. október 6., szerda

Zsót szerint a világ

A Baszódjálmeg Kádéenpé nevű fantompárt (igen tudom, de tényleg így hallottam egy... dalban) elnöke, nemzeti fővadász, és Szimbolikusnak is Szánalmas Hülyeségekért felelős, legnélkülözhetőbb kormánytag olyat szólt az ő szájával, hogy. 

"...hiszen Szent István óta a magyar történelem egyik fontos tanulsága: ami jó az egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az egyháznak.”

Szerintem viszont Külön Semjénzsolt súlyosan seggfej, de ettől még nem kellene hülyeségeket beszélnie. Mert hát mit is mond azzal, hogy az egyház? Hogy nincs más, csak általa is folyton leégetett Római Kaotikus, a többi vallási közösség szerinte nem egyház, hisz akkor nem használna egyes számot. Vagyis vannak az eretnek evangélikusok, a szakadár reformátusok, az üresfejű baptisták etc, no meg azok akiknek van pofájuk nem kereszténynek lenni. Zavaros buddhisták, bálványimádó krisnások, terrorgyanús muszlimok, elhülyült jehovisták, no meg a zsidók, akik tagadják a messiást, de legalább meg is ölték. Valami ilyesmi lehet a Zsót fejében, hogy számára csak a sajátja az egyetlen egyház.

Valamint ő még mindig a trón és az oltár szövetségénél tart, mintha a kaotikus felekezet valami helyettes-államtitkárság lenne, ami persze alá tartozik, illetve az lenne az állam ott, ahol nekik nincs kedvük lenni, úgyhogy helyben az egyházmegyei Plébános Zrt. viheti az iskolát, az idősotthont, és ha úgy alakul, a focicsapatot is, csak Zsótiéknak ne kelljen ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozniuk. Mer' akkor ki rendezne agancskiállítást és kitömött állat-show-t milliárdokért? És ki beszélne nyilvánosan baromságokat milliós fizetésért?

És mondotta az ő szellemi sötétségének szövegeit a "kormányzati támogatással megújított Stella Egyházi Üdülő hétfői átadásán, Mátraszentimre-Bagolyirtáson."
Ez már önmagában vicces és/vagy szánalmas. Stellából én csak Artois-t ismerem, az Egyházi Üdülő nevű sört nem, biztos valami citromos-szedres-szezonális , Zsót viszont Szent Imrét nem ismeri (akkor sem ha a Mátrában futnak össze), de gondolom a bagolyirtásban van gyakorlata, ezért is ő szónokolta el magát a sörgyári üdülő egyházi megnyitóján. Vagy hol.
De mindegy is, ő a típuspéldája az úgynevezett látszatpolitikusnak, aki közügyekkel érdemben nem foglalkozik, de hosszan tud unottan és idegesítően beszélni a semmiről, meg rengeteg pénzt elbaszni a hobbijára, amit persze nem bír csak otthon, a négy fal között csinálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése