Nincs is jobb, mint egy verőfénytelen hajnali háromkor indulni dolgozni (na jó, negyed négykor), mikor hideg van, de az utcák üresek, a sötétség meg jótékonyan takarja el, mibe is lép az ember, amikor. Legfőképp persze csak sárba, ami a járdával is kompatibilis, valamiért pont a buszmegállóban, és annak közvetlen vonzáskörzetében. Biztos a buszok okozzák, bár az nem világos pontosan hogyan is. Talán a Mocsárlény is busszal jár, mondjuk nem is igazán kaphatna jogsit, akkor sem, ha tényleg nem pofára megy.
Ezen indulásnak másik előnye, hogy egy óra előtt már hazafelé tart az ember, bár olyankor indokolatlanul sokat süt a nap. Legalább is én nem bírom a tűző napot, határozottan a tűzetlent kedvelem, azaz ne legyen sötét, csak borult mint egy Blake-vers hangulata, bár misztikusnak nem kell lennie, a Nap nem arra való. (Ja, a kisbetűs nap sem, a misztika leggyakrabban nem fér bele a 24 órámba, ahová be tudnám passzítani, ott inkább a generalizált szorongás, vagy a reménytelenség lakik. Woody Allennél olvastam, hogy "Az hagyján, hogy nincs Isten, de próbálj meg vasárnap vízvezeték-szerelőt találni! "Hát igen, egy Isten nélküli világban minek is az eldugult vécékkel szarakodni...)
Szóval hazafelé süt a Nap, bele a képembe, ráadásul ilyen különösen utálatosan vibráló módon, ahogy elhaladunk az út menti fák mellett. Az ilyesmivel engem konkrétan kínozni lehetne, bár égitesteknek gondolom nincsenek ilyen szándékaik. Azt csak a misztikusok gondolhatják, akik meg nem vagyok. Szerencsére, gondolom mert így nem kell a dolgok mögé látnom. A dolgok már elölnézetből is rémesek.
Máma szép idő van. (erdekesseg.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése