Fura eset, mikor egy olyan munkahelyen dolgozom, ahol a közvetlen környezetemben igazából nem igazán lehet emberekkel beszélgetni, persze azért muszáj, meg néha jól esik kissé szociálisnak lenni, de túl sok közös téma azért nincs. Már a munkán kívül, hogy "fú haver, ez kemény volt, úgy öntöttük a baracklekvárt, mint valami félistenek, fülig lekváros félistenek", ám persze még ilyen is ritkán van, valahogy nem értik az iróniát.
Szociálisan és mentálisan persze messze estünk egymás almafájától, sok kolléga életkor alapján akár a fiam is lehetne (van is, aki nem mer visszategezni), a képzettségünk és az érdeklődésünk meg mint az ég és föld Makójeruzsálemtől. Én nem hallgatok ócska popzenét, nem csajozok a neten, és ha az nem megy (mert egy taszító tapló vagyok) nem fektetem kiéletlen energiámat az autókról pofázásba. Kissé vicces is hallgatni, amint két de jure felnőtt arról beszélget, milyen menő sportkocsit venne, és főleg hogy de melyikben mi is a nagyon szar, miközben a maximum, ami számukra elérhető, a fater levetett Suzukija, Amit fizu után egy darabig meg is bírnak tankolni, amúgy a céges buszjárattal közlekednek megkeresni az álmaik használt autójára valót.
De ilyenekről én nem tudok beszélgetni, Wittgenstein kési filozófiája meg arrafelé keveseket érdekel, bár az előző életemben, még rendes értelmiségiként, két konyak után mindig ezzel jöttem elő, Heideggerhez már sör is kellet. Barna. (Minden nácizós áthallás nélkül.)
Amúgy is megkapom időnként a munkatársaimtól, hogy valahogy máshogy beszélek (ez sokszor pont az, mikor nem értik az iróniát), pedig bennem az egykori szociológus ilyenkor mélyre van temetve. A néhai szociálpszichológusnak viszont havonta le kell gyártani egy cikket, és így minden valahányadik hétvégén visszamegyek az okoskodásba, miközben egyéb aljasságokat is elkövetek (filmkritika, blogizék etc.).
Miközben nyakig lenni a baracklekvárban, meg a Sacher-torta ízű töltelékben, nem is olyan rossz (pláne, mert a kettő felerészben ugyanaz), olyankor nem a középkorú, magányos, egykorvolt értelmiségi horgad föl bensőmben, hanem az a gyerek, akit de leszidtak volna, ha könyékig kotor a lekvárban, miközben csupa ragacs lesz.
Itt most nemcsak szabad, de kell is, miként nem muszáj, de pár percre jól esik regresszálni a gyerekkorba. Ha már felnőtt létem ilyen részben elbaszott lett, voltak szép pillanatok, de a mostból nézve zsákutca, néha díszkivilágítással.
❤️🤗
VálaszTörlés