Szili Katalin olyat szólt, hogy most, 30 évvel a rendszerváltás után végre eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve. (Na ja, meg együtt táncol a barackfa körül, miközben talpai összeérnek, ha valaki emlékszik még eme épületes baromságra.)
Ez az együtt dobogó szív, ez valami régi beakadása minden tényleges vagy wannabe diktatúrának, a királyokgercegekgrófok, a vezéréskancellárok, a pártfőtitkárok valamint az elnökminiszterek valahogy mindig ezt emlegetik, és abban szeretnek gyönyörködni, ahogy az istenadta nép (diákság, katonaság valamit a tömeges dolgozók) alakzatban menetelnek, együtt. A tribün előttre pedig rendelnek egy spontán kialakuló üdvrivalgást.
És nevezik mindezt demokráciának, amit ők úgy értenek, ha többséget szereztek egy választáson (mindegy is hogy, bárhogy) akkor onnantól az van amit ők mondanak, mindenki másnak kuss. Pontosabban mindenki másnak kötelező együtt dobbani velük. (Mellékszálnak tűnik, de a demokrácia az a többség uralma, a kisebbség véleményének és jogainak tiszteletben tartása mellett.)
Mivel azonban mindig vannak, akiknek a szíve nem az aktuális állampárt hűbéreseiével együtt dobban, ezért egyszerűbb ha őket nem tekintik a nemzet részének. Ők a hazaárulók , a magyargyűlőlők, az idegenszívűek, és a probléma meg van oldva. Mert a maradéknak már együtt dobban végre. (Tegnap este olvastam, hogy meghalt Heller Ágnes, és amit mondjuk a ProstiSrácok kommentszekciójában tapasztaltam, az még az én gyomromnak is sok volt. A halottgyalázás enyhe kifejezés a "megdöglött végre a büdös kurva"-szintű hozzászólások sorára, melyeket nyilván egytől-egyig a polgári-konzervatív értékrend, meg a keresztény felebaráti szeretet generált. Nekik gondolom már együtt dobbant a szívük.)
Szóval az a nagy helyzet, hogy egyáltalán nem kell alakzatban menetelnük, szimbolikusan sem, ahhoz hogy egy nemzet legyünk, legalább is, mióta a modern nemzetfogalom kialakult. És akkor most a kétperces társadalomtörténet:
A nemzet (natio) eredetileg, a rendi társadalmakban pusztán a kiváltságosokat, jobbára a nemességet jelentette. Azaz egy francia arisztokrata nem gondolta, hogy egy halmazba tartozik a francia paraszttal, ő a német meg a spanyol arisztokratákkal alkotott egy brancsot. Aztán a francia forradalom felszámolta a rendiséget, és kellett valami, ami mégis összetartja a társadalmat. És ez lett kulturális értelemben vett nemzet, amit a közös nyelv, szokások és egyebek tartanak egyben, függetlenül a születéstől és/vagy anyagi helyzettől. És ebből a kulturálisból lett aztán a politikai nemzetfogalom, mikor a 19. században kezdtek kialakulni a nemzetállamok, azzal a gondolattal, hogy jó ötlet a nemzet és az állam határait összekapcsolni. (Olasz és német egység, miegyéb.)
Na most, Szili Katalin szerint tehát a nemzet nem kulturális hanem mégis csak rendi fogalom, a nemzet azok együttese, akik egyformán gondolkodnak. E logika szerint ma kis hazánkban minimum három nemzet él: az orbánmagyarok, a nemorbánmagyarok, és aleszaromazegészet magyarok. Pedig csak egy nemzet van, és abban sokféleképp gondolkodó emberek, eltérő szívritmussal, de gondolom ez így természetes. Szili meg nem így gondolja, pedig az ő szíve is dbogottmár sokféleképp, népben-nemzetben gondolkodóan kereszténydemokrata Katalinunk ugyanis szocialista házelnök volt, és maga a sátáni Fletó jelölte köztársasági elnöknek. De mivel belőle mégsem lett törvényaláíró gép, ezért megsértődött, és rájött hogy az ő szíve a jobb oldalon dobog, bármit is mondjanak a komcsi anatómusok.
Hogy is írná hősünk a nevét angolosan? Katalin Silly. Tudom, tudom, névvel nem illik viccelni, de nem is tilos. Ha már ennyire nomen est omen a helyzet.
p.s. És ha már ilyen gonosz vagyok, nem bírom ki, hogy ne szabjak a helyzetre egy régi viccet.
Katalin (úgy is mint miniszterelnöki megbízott) azt mondja Viktornak: "Figyelj, játszunk bújócskát. Ha megtalálsz megdughatsz, ha nem, ott leszek az ajtó mögött!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése