2020. március 20., péntek

Ember a Holdon

Mst néztem meg Az első ember című filmet, amit márrégebben letöltöttem, de mindig volt valami jobb olvasnivalóm, be kellett áztatnom a sárgaborsót vagy ha véletlenül néztem volna már, épp kezdődött a Family Guy.

A film egyébként Neil Armstrongról szól, aki furcsa módon nem rokona sem Louis sem Lance Armstrongnak, pedig a neve van annyira hülye, de úgy látszik így is jelentős karriere predesztinálja viselőjét. Ő zűrhajós volt, az első ember a Holdon, vagy a filmstúdióban, ahol az egészet forgatták, ez már az összesküvés-elméletek kérdése. Az Apollo-11-el járt ugyebár a valahol, de olyan régen, hogy még én sem éltem akkor, így csak hézagos emlékeim vannak a nevezetes eseményről.
De most végre minden részlet kiderül, még azok is amik már engem sem érdekelnek. Megtudhatjuk például, hogy Armstron eredetileg is pilóta volt, de zűrhajózásai előtt csak repülőket vezetett, és miután többször is sikeresen nem zuhant le velük, meg jól tudott kikerülni nagy hegyeket, beválogatták zűrhajósnak. A felesége nem örült ennek, távolba meredő tekintettel és láncdohányzással reagált, de később azért büszke volt a férjére, olyannyira, hogy csak huszonöt ével később váltak el, bár a film arra már nem tér ki, mennyi volt addig is a négyzáz gát távolbanézés.

Egy korábbi repülése alatt egyébként az asszony idegesen  zsarolta a NASA illetékeseit, hogy ő hallgatni akarja a zűrhajóval folytatott rádióbeszélgetéseket, különben kiírja Twitterre, hogy mennyi gebasz van a küldetéssel, de mégsem vitte el a Szíjájé.
Maga a Hold-küldetés egyébként pont annyira látványos a filmen, mint amilyen a valóságban lehetett, azaz nem nagyon. Többnyire sisakos emberek ülnek egy sötét olajoshordóban, és aggódva nézik a műszereket. (Az Apollo fedélezeti számítógépének teljesítménye amúgy nem érte el egy mai okostelefonét, szóval  a helyükben én is aggódtam volna.) Viszont kiderül, hogy nincs sajtból a Hold, így már nem is értem mi a fenének kellett odamenni, mikor kőböl meg porból a Földön is van kurva sok. Ez egyébként elve sejthető volt, hiszen köztudott, hogy Egér a Marson van, tehát valószínűleg sajt is, ha lesz Mars-expedíció, nekem camembert hozzanak, sokat.

Persze lehet, hogy Armstrong és Aldrin (akit legutóbb az Agymenőkben láttam) nem is szerették a sajtot, úgyhogy krémsajt helyett roston sült marhaszegyet ettek tubusból, instant alholmentes  krumplipürével.
Armstrongot erről már nem lehet megkérdezni, mert 2012-ben halt meg Cincinattiban, ami az USA legviccesebb nevű városa, tisztára mintha a Macskafogóból vették volna. De a filmből ez már nem derül ki, az azzal végződik hogy visszatérnek, és felesége meredten néz.

Az első ember egyébként egy közepesnél valamivel unalmasabb, alsó-középkategóriás film, tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott, a fölött meg már minek.

p.s. Mindenki nézze meg inkább az Ember a holdon című Milos Forman filmet, aminek ugyan semmi köze az Apollo-programhoz, mert Andy Kaufman komikusról szól, viszont egy nettó remekmű, pedig Jim Carrey a főszereplője. Csak ez a szerep jól áll neki.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése