Talanságok találkozása

Az ember állítólag társas lény. Nem feltétlenül abbn az értelemben, hogy egy városszéli házban lakik harminc-harmincöt macskával, mert társadalomtudósok azt szokták mondani, hogy furcsa mód emberi társaságra van szükségünk főleg, elsősorban és mindenek előtt. (És jellemző, hogy már harmadik személyben beszélek a társadalomtudósokról, pedig nemrég més szociológusként írtam alá egy oktatásügyi petíciót.)

Persze midig voltak erdei remeték meg hasonló fura alakok, de ők jobbára vagy zakkantak voltak, vagy különösen zakkantak. (A vallásos elv itt most nem merül föl, mert ugye agnosztikus vagyok.)

Most viszont a járványhelyzet kapcsán mindenki arról picsog,  ilyen szar othon ülni, a lakásba zárva és aggódni a jövő miatt. Hát, üdv a világomban!

Az egész az valahoy úgy kezdődött, hogy a barátaim sorban elkezdtem több száz kilométerekre költözni tőleg, pedig akkoriban még rendszeresen tisztálkodtam. Ilyen munkahelyekre meg házasságokra hivatkoztak, jobban belegondolva jogosan, mert eddig még egyikük sem vált el, pedig főleg nőből vannak. Valahogy mindig inkább nőnemű barátaim voltak, pedig nagydarab szakállas főszer vagyok, ami nem igazán feminin.

De valamiért ezen csajoknak mindig fontosabb volt holmi családalapítás, mint a haverokkal lógni, azt meg minimum Pesten kellett intézniük, ha nem egyenest külföldön.

És ilyenkor egy darabig még működött hogy ímél, fészbuk meg szkájp, de az nem az igazi, pláne ha a távolság okán egyre kevesebb a közös élmény, és egyre kevesebb a mondanivaló. Mert a "mivanveled, gyerekjólvan?" tematika elég hamar remerül, ha nem lehet arról pletykálni, hogy ki kivel dug a munkahelyen/iskolában, miyen jó a volt az a múltkori kocert vagy kinek milyen kapcsolati válsággal kell épp megküzdenie.

És ha már társas lények vogymuk (igen itt jön az, hogy meg isa por es homu vogymuk), akkor emberekkel igényelünk találkozni, nem fészbukos önreklámokkal a "ki mit ebédelt" témában.

És akkor innen már csak egy lépés, hogy az ember ül egyedül otthon és aggódik a jövő miatt, mondom, üdv a világomban! És már a mindmeghalunk.com is szentkorona-vírusozik, pedig ezzel a címmel azért tőlük több íróniát vártam volna.

Viszont nem, nem kérdezem meg, mi lenne az ember nembéli lényege, amit Hegel szerint ki kellene teljesítenie, de nagyon gyanús, hogy a nem a posztolás vagy influenszerkedés, főleg mert ez utóbbi különösen ostobán hangzik.

A társtalanság némiképp sorstalanságot is jelent, ha már társas lények lennénk.