2020. március 20., péntek

Tagadás

Nem fogunk kipusztulni mégsem, a kormány a helyén van és nem igaz hogy a kovácszoltáni értelemben vett kovácszoltán egy alkalmatlan kretén. Tévesen állítom épp most, hogy a kormányzati szintű bénázással, az egész baszott operatív törzzsel még mindig inkább csak a figyelmet terelik, mint cselekednének. A koronavírus egyébként sem halálos, csak azoknak akik belahalnak, de mindenki más túléli, és sokan még csak meg sem fertőződnek, kivéve azokat, akik igen.

Nem is terjed nálunk a járvány, hisz brit tudósok kimutatták, hogy az főleg szájon át, de a miniszterelnök úr hang nélkül nyomta a fészbukon, direkt hogy ne terjedjen. A vírusok azok közismerten nem cseppfertőzéssel terjednek hanem az interneteken, ha nem nyitjuk meg az íméleket, legfeljebb egy levélbomba végezhet velünk, ha már mindenáron leveleket akarunk nyitogatni.

Nem igaz, hogy a cévitaminos maszk bérescseppbe áztatott kesztyűvel ne védene meg bárkit a fertőzéstől, és nem, a grillcsirke nem terjeszti a sertéspestist, csak az ebolát, de az meg csak Afrikában van, ahol nem esznek grillcsirkét.
Nem igaz, hogy a kormány amatőr, költésben például profi. A stadionok meg közismerten egészségügyi intézmények (mondta a miniszter!), szóval senki ne panaszkodjon rájuk. Belőlük meg pláne nem, Magyarország Európa VIP-páholya, bárki meglássa.
Ne panaszkodjon senki a digitális oktatásra, hogy kicsi a szávszélesség meg ilyenek, nyomtassák ki az internetet, mint a Karmelita kolostorban, kaját meg rendeljen mindenki a Gundel karantén-menüjéből, képes levelezőlapon. Vagy faxon.
Valótlanul állítom most is, hogy jogos az indulatom, csak seprűnyelet akarok dugni pártunk és kormányunk biciklijének küllői közé, igaz, azt nagyon szívesen teszem. 
Nem igaz, hogy Soros tehet mindenről. Ő mindenről is tehet.

A vakhitre nem orvosság a valóság. Orbán meg nem egy bipoláris, nárcisztikus szociopata. Á, dehogy.
Nem igaz, hogy az információ egy tömegpusztító fegyver.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése