2023. július 4., kedd

A Függőség Napja

Na most, ma van a Függetlenség Apja az Egybesült Államokban, amikor azt ünneplik, hogy Bill Pullman 1776-ban visszaverte az ufókat, később ennek alkalmából született Tom Cruise, legalább is a vonatkozó című dokumentumfilm tanúsága szerint. Esetleg tanulsága, ammennyiben van morális értelme július negyedikén születni a vietnámi háborúba, ahol meg nem is voltak ufók. Nem hogy inváziós jelleggel, de még turistaként sem, elvégre az ufók mindig Észak-Amerikában szállnak le hódítani, ritkábban Angliában, utóbbi esetben csak akkor, ha egy kék telefonfülkével közlekednek a téridőben benne.

Nálunk ez persze nem ünnep, teljesen jogosan, hisz a függetlenség felénk főleg azt jelenti, hogy magunk választhatunk magunknak diktátort, mikor is a választók egyharmadának szavazata kétharmados többséget ér, akkor is, ha nem júliusban hanem áprilisban van a választó szavazás, ráadásul harmadikán. Plusz errefelé a függőségeknek van hagyománya, a láncdohányos alkeszek országa vagyunk, a herbál földje, meg elég sokan szenvednek hatalomfüggőségben is. Na jó, nem olyan sokan, csak pont elegen ahhoz, hogy annak is szar legyen, aki amúgy csak a reggeli pálinkával harcol az aktuális neurózisa ellen.

Mondjuk épp ezért jöhetnének ide is az ufók, a megszállásokat történetileg amúgy is megszoktuk, sokkal vacakabb meg nem lehet, persze érdekes lenne, hogy mit szólna hozzá a NATO meg az EU, hisz a mi meg lennénk inváziózva, akkor per definitionem ők is. Merthogy ők mi (is) vagyunk, bár Ártunk és Ormányunk erről szeret nem beszélni, hogy hátha amiről nem beszélnek, az egyszer csak nem lesz.

De Amerikában ma ünnepnap van, jön Függetlenség Apó és hoz ajándékot, meg rendez felvonulásokat, hülye virágkarneválos fílinggel, tűzijátékkal, és a népek családilag hálát adnak a töltött pulykáért. Vagy az máskor van? (Asszem igen, ilyenkor csokit gyűjtenek a gyerekek, töklámpásokba, de nem 1776 óta, csak az elmúlt száz évben gyakran.) Mindegy, a lényeg hogy legyen sör, legyen zene meg legyen tánc. Függetlenül attól milyen nap van a nomen est omen jegyében.

lolalambchops.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése