2023. július 31., hétfő

Európa szégyenpadján

Svédországnak nem akar összejönni ez a NATO-tagság, mert rajtunk meg a törökökön kívül mindenki támogatja, de a felcsúti döbrögi már Erdogan seggéből sem bír kimászni, és bár mindig elmondják, hogy ők aztán nem egyeztetnek a török kormánnyal, pedig  tények szerint de. Azt eddig is pontosan tudtuk, hogy a törökök zsarolásra használják az egészet, a magyar pártvezér és kancellár meg ennek farvizén (már megint egy far) az Európai Uniót szuttyongatná, sőt meg is teszi, csak értelmetlen und sikertelen módon.

Mert az EU egy nagy, lomha szervezet, de mára eldöntötték a vezetői, hogy nem hagyják zsarolni magukat. Így mi szívunk, de csak mint nép, az úgynevezett elit jól él most is, Pénztáros Lőrinc cégei például milliárdos profitokat termelnek, nyilván nem csak neki.

Meg amúgy is, a Hatalmi Arrogancia Rendszere (mer' ugye nemzeti együttműködés, az picit sincs benne) mindig élvezettel szívatja az ellenzéket. Most például nem mentek el arra a rendkívüli parlamenti ülésre, ahol részünkről megszavazhattuk volna a svéd tagságot, amit már kábé egy éve szabotálunk (illetve a felcsútista szekta hűbéresei szabotálnak, avagy not in my name). A Kövér, bajszos parlamenti házmester például focizott, elvégre a sport mindig elsődleges a holmi háborúkkal szemben, morálisan biztos, a bajszos persze ettől még egy cinikus szociopata.

Döbbentes, hogy milyen szar országot építenek ezek az alakok maguknak, ami nekik persze pont megfelel, csak rohadtul érthetetlen, hogy mindezt miért próbálják konzervativizmusnak eladni? Meg kereszténynek... Mint ahogy az előző posztban írtam a fóliázandó könyvek kapcsán is. Mert a király meztelen, baromi régen már, minimum húsz éve.

ujnepszabadsag.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése