Most már lassan ilyen államok is mondogatják a polgáraiknak nekik, hogy készüljenek, ha nem is a világvégére, de legalább valami izmosabb természeti katasztrófára. Ebbe beletartozik a tornádókon és árvizeken, meg behavazásokon túl az is, ha néhány terrorista szétkúrja az elektromos hálózatot, és ettől üresek lesznek a konnektorok. Ez is természeti csapás, elvégre a terroristáknak ilyen a természete, hogy szeretnek robbantva szabotálni, főleg ha már unják a sima vérontást.
De tényleg, egyre több helyen elvárás, hogy az állampolgári lakónépesség túl tudjon élni legalább hetvenkét órát, akkor is ha nincs épp semmi, úgy mint bolt, áram, víz, térerő, kokaindíler. Ez mondjuk még sokaknak kihívás, mert lehet, hogy van még két kiló liszt otthon, mikor körben a víznek árja, de hogy abból hogy lesz valami ehető, az akkora misztikum, mint az, hogy működik a tűzhely. Hiszen kenyeret úgy csinál az ember, hogy elmegy a boltba és vesz, főzni meg a mikróval kell, ha kihűl a pizza mire kihozzák.
Oké, ez sztereotip, túláltalánosító, nivellatív sematizmus (a nem kívánt szavak törlendők), de én olyan egyszerű lélek vagyok, akinek nem csak van itthon két (három) kiló lisztje, de nem is fél használni azt. Úgyhogy lenézem a másokat, akik meg de.
Gyakorlott, és a jelek szerint legalább minimálisan eredményes lakótelepi túlélő vagyok, van kínai svájci bicskám (hal- és betörőfiléző késem is), rendszerint tartok valami ennivalót a hűtőben, és minden nap gondolok arra, hogy holnaptól tényleg elkezdek valami sportot, már az önsajnálaton kívül.
És akkor ha jön az özönvíz, nem fog nagyon zavarni, tudok úszni, legalább is régebben tudtam, de ez állítólag olyan minta az az izé..., na, amit nem lehet elfelejteni. Az özönvíz persze kellemetlen kissé, de nem rossz, mert legalább belefullad az apokalipszis négy lovasa (kellet nekik lóval, és nem csónakkal fenyegetve jönniük), így csak lokális világvégét okoz a globálishoz képest. Belehalni persze a lokálisba is bele lehet, de mégis csak megnyugtató érzés közben, hogy annyi más ember megmenekül. Feltéve persze, hogy alapvetően emberbarátok vagyunk, mert ha inkább mizantrópok, akkor kifejezetten idegesítő, hogy kitűnő személyünk porrá lészen, miközben a sok senkiházi meg túléli.
További izgalmas kérdés, hogy melyik az érdekesebb armageddon, a tornádó/hurrikán, az árvíz, a háború, az idegenek inváziója vagy egy atomerőmű felrobbanása? Valójában mindegyik adrenalindús élethelyzet, ami - ha nem halunk bele - erősebbé tesz minket, ellenkező esetben meg halottá, de akkor legalább megtudjuk a választ a kínzó kérdésre, hogy van-e túlvilág, illetve meddig van nyitva? De ha nem tudjuk meg, az is egy válasz.
jutyúb
A Qubit vonatkozó cikkének konklúziója szerint amúgy nem érdemes túl sokat foglalkozni túlélőcsomagok összeállításával, hagyatkozzunk inkább a sokukban meglévő eredendő fatalizmusra, és éljük meg a pillanatot könnyedén. Ennek protokollja szerintük a következő:
„Amikor megérkeznek a hírek, hogy az orosz csapatok átlépték a határt, a követendő protokoll a következő:
- Bort kinyitni
- Sört kinyitni
- Rádiót bekapcsolni
- Bort meginni
- Sört meginni
- Szikravetővel tüzet csiholni
- Rágyújtani
- Bekapcsolni a kurblis rádión a Sláger Rádiót, és saturészegen, Szandira elporladni az atomvillanásban.“
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése